Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Zsidók magyar nemzete. A nemzeti múlt zsidó tudományos ábrázolása, különös tekintettel a kazárelméletre
ZSIDÓK MAGYAR NEMZETE 645 akkor kétségtelen, hogy magyar testvéreink meg fognak barátkozni velünk, hogy idővel az előítéletek elenyésznek.”58 Közel negyedszázaddal később, A magyar zsidóság nemzeti hivatása címmel kiadott könyvében Kardos Albert, a debreceni állami főreáliskola rendes tanára egy harmadik variációval állt elő: „Valami csodálatos rokonérzés vonja a harczias magyar népet az egyistenhit megteremtőihez, megmagyarázhatatlan lelki atyafiság, mondhatnám Goethe-féle «Wahlverwandtschaft« kapcsolja össze a Keletnek messzeszakadt ezen két ágát.” Bár e misztikus magasságokban a rokonérzésnek racionális magyarázata már nem lehetett, az ifjú irodalomtörténész pár kulccsal mégis szolgált. Kohn Sámuel neve említése nélkül, de nyilván a pesti főrabbi kazárelméletére utalt kijelentésével, miszerint „a magyar nemzet nem 1867-ben fogadta testvéreiül a zsidóságot; nem egy negyedszázaddal, hanem kilenczszáz évvel ezelőtt lépett vele szellemi rokonságba”, mely pillanattól kezdve „mélyreható nyomokat hágy a zsidóság legkiválóbb szellemi terméke, a biblia a magyar népnek felfogásában, észjárásában, egész lelki világában”. E „titkos lelki rokonérzés” a kezdetektől ott honolt a „hazai zsidók” szívében is, akik „mintha csak beleláttak volna a magyar népnek szíve mélyébe, már a legrégibb időktől fogva, a legjobb indulattal, nagy tisztelettel és elismeréssel viseltettek és beszéltek a magyar nemzet felől”, részben szintén valamely megfoghatatlan affinitás eredményeképpen, részben mivel „Magyarország története nem ismeri a zsidóüldözések azon véres jeleneteit, melyektől a külföldi, még a művelt nyugati népek élete is szennyes”.59 A sorsrokonság eszméje a zsidó vallás bevetté nyilvánítását követő millennium évében teljesedett ki. A Pester Lloyd műkritikusának, Silberstein Ötvös Adolfnak az Egyenlőség hasábjain közölt eszmefuttatásában a zsidók és a magyarok mint Isten két kiválasztott, általa párhuzamos küldetéssel felruházott, végül „szövetségbe” egyesített népe jelentek meg: a zsidók mint „élő tanúi az egy Istennek”, a magyarok mint „a szabadság és jog” igéinek a hirdetői.60 Két héttel Silberstein cikke után, a fellobogózott, fényárban úszó Dohány utcai zsinagógában tartott „ezredévi istentisztelet” alkalmával mondott szónoklatában Kohn Sámuel mindenkin túltett, az eszme nála érte el apoteózisát: „A szorongatott, üldözött magyar nép messze földön útnak indult, hogy távol hazát keressen - úgy mint Izrael. Törzsekre oszolva és törzsfőnökök alatt - úgy mint Izrael. Hosszú és fáradságos és veszedelmes volt vándorlása, vájiszhálchu migaj el gaj umimamlocho el ám áchér, «járt néptől néphez, országból országba«, világrészből világrészbe - mint hajdan Izrael. És adott Isten a magyarnak is Mózest, ki járatlan utakon, nélkülözések és véres harczok közt vezette népét; küldötte Árpádot, akinek, úgy mint Izrael halhatatlan vezérének, ló jódá is esz k’vuroszó ád hájóm házé, »senki sem ismeri sírját mind a mai napig«. [...] Maroknyi nép, mint Izrael, volt a magyar nép, mely megszerezte »ezt a tejjel-méz-58 Handler Mark'. Szónoklat. Tartotta az egyenjogosítási ünnepély alkalmával 1868-ik évi január hó 19-én az aszódi izr. templomban. In: Jubiláns emlékmű Handler Mark tatai rabbi 40 éves hivatah jubileuma alkalmából. Szerk. Hevesi (Handler) Simon. Handler Rudolf, Lugos 1904. 25-27. 59 Kardos A. : A magyar zsidóság nemzeti hivatása i. m. 13. 60 Silberstein Ötvös Adolf-. Ezer év. Egyenlőség, 1896. április 24., melléklet, 1-2.
