Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Zsidók magyar nemzete. A nemzeti múlt zsidó tudományos ábrázolása, különös tekintettel a kazárelméletre
644 KONRAD MIKLÓS erejéig megjelent Einhorn Ignácnál is, aki a zsidók vonzódását a magyarokhoz ez utóbbiak jóindulatán túl a közös ázsiai származással, a két nép „sorsa” között mutatkozó hasonlósággal, illetve a magyar és héber nyelv „lexikális és grammatikai” rokonságával magyarázta.55 A héber-magyar nyelvrokonság ideájának kimúlása ellenére, 1861-ben megjelent röpiratában a Somogy megyei Lengyeltóti rabbija, Stern Albert ezt továbbfűzve, illetve szélesítve azt hangoztatta: „nemzetiségre nézve” a zsidó magát annál is inkább „testestül-lelkestül” magyarnak vallja, „mivelhogy keleti vére, eredeti nyelve és némileg szelleme tekintetében Európában kizárólag a magyar nemzethez állanak [sic!] rokonságban”.56 Hét évvel később kiadott írásában a már említett beregszászi járásorvos, Frieder Mór részletesebben, de hasonlóan érvelt: Európában a zsidóság a magyarokkal állt „legközelebbi rokonságban”, egyrészt mivel eredetére nézve mindkettő „keleti népfaj’, másrészt mert a zsidó vallás sokban hasonlított a régi magyarokéhoz, akik „épp úgy mint a zsidók, egyetlen egy Istent (Hadúr név alatt) imádtak”. Ha hozzátesszük, hogy a „nyelvbúvárok” szerint a héber és magyar nyelv között számos hasonlóság állt fenn, írta Frieder, „lehetetlen e két népfaj közötti rokonságot el nem ismerni”. A lényeg a következtetésben rejlett: mindezeket tekintve „várható volt”, hogy a szétszórt zsidó nép „a lovagias, vendégszerető magyarnál menhelyet találand”.57 Az emancipáció alkalmából ugyanebben az évben, 1868 elején tartott hálaadó istentiszteleten mondott beszédében Handler Márk aszódi rabbi már kifejezetten a múltban fellelhető történeti párhuzamok kimutatásával kívánt optimista választ adni a kérdésre, vajon leomlik-e majd a zsidókat a magyaroktól egyenjogúsításuk dacára még elkülönítő „válaszfal”. Túl a zsidók és magyarok múltjában egyaránt fellelhető nagy királyok, hősök, tudósok és költők jelentős számán, Handler Márk, akinek ez volt az első magyar nyelvű templomi beszéde, a legfőbb párhuzamot a magyar nemzet és a zsidó vallás csodálatos fennmaradásában, minden nehézséget legyűrő életképességében látta: „Valamint sok éveken át arra törekedtek, hogy a magyarokat kivetkeztessék nemzetiségükből, épp úgy törekedtek ezredeken át, hogy bennünket izraelitákat ősi hitünktől megfoszszanak; de valamint mondhatja a magyar nemzet halhatatlan költőjével, hogy »annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán«, épp úgy mondhatjuk mi is, hogy annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, oly sok kínok, gyötrelmek, veszélyek, oly sok kiirtási törekvések után, él Mózesvallás a földkerekségen.” Handler konklúziója: „Ha igaz tehát, hogy a hasonlatosság, a történet és események rokonsága barátságot szül, épp úgy nemzeteknél, mint egyeseknél — és ez valóban igaz — 55 Einhorn A forradalom és a zsidók Magyarországon i. m. 49. 56 Stem Albert: Emlékirat a Te[kin]t[e]tes N[emes] Somogy vármegyei zsidóság irányában. K. n., Nagy-Kanizsa 1861. Idézi Romlás Aladár: Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig. I. A magyar zsidóság irodalmi tevékenysége a XIX. században. Múlt és Jövő, Bp. 1997. 78. A röpirat ma már nem fellelhető. 57 Frieder M.: A magyar zsidók egyenjogosítása i. m. 9.
