Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Zsidók magyar nemzete. A nemzeti múlt zsidó tudományos ábrázolása, különös tekintettel a kazárelméletre
636 KONRÁD MIKLÓS zeti nyelv az a hatalmas kapocs, mely minden állampolgárt egy családdá egyesít”, jelentette ki a morvaországi születésű, mérsékelt reformerként számon tartott Schwab Löw pesti főrabbi 1840. április 19-én, híveit Ferdinánd király születésnapja alkalmából a magyar nyelv elsajátítására buzdító német nyelvű templomi beszédében.16 1844-ben, első magyar nyelvű zsinagógái prédikációjában, a kilenc évvel korábban szintén Morvaországból áttelepedett, 1841 óta Nagykanizsán működő Löw Lipót a „magyar hang” varázsos körébe való belépésre hívta fel hallgatóit, amelyen kívül maradva „a magyar élet legszentebb kinyilatkoztatása rejtve marad” előttük - és emancipációjukban sem nagyon reménykedhetnek. A magyarországi reformzsidóság legnagyobb formátumú rabbija számára az egyenjogúsítás feltételeként megjelenített „magyarosodás”, ezen belül elsősorban a nemcsak lelki, de politikai értelemben is közösségalkotó nyelv elsajátítása jogos, zsidó részről megvalósítható és mielőbb megvalósítandó elvárást jelentett: „Szólj a magyarhoz az ő nyelvén, ha gyengén is, megért, és szavad visszhangzik együttérző kebelében!”17 Tizenegy évvel később, az 1860- 1861-es országgyűlés idején A magyar nemzetiség és a zsidók címmel megjelent tanulmányában Löw azt hangoztatta: a nyelv ha nem is „egyedüli nyilatkozata, de mindenesetre legjelentékenyebb jele a nemzetiségnek”.18 Az emancipáció kivívása céljából és a zsidók magyarosodásának ösztönzésére 1861- ben alapított Magyar Izraelita című hetilap ugyanekkor arra emlékeztette olvasóit: a nemzetek születésekor, azok „képzésénél” is elsődleges szerepet játszó, a nemzet „egész valóját” jellemző és „ős típusát” tükröző nyelv „a leghatályosabb, legtartósabb enyv, mely a nemzet egyes tagjait összetapasztja, s egy egészszé, egy erős nemzettestté teszi”.19 Az emancipáció után, pontosabban a modern antiszemitizmus megjelenésével a hangsúly a nemzeti közösség vérségi, „faji” alapú meghatározásának a tagadására tevődött át. E meghatározás a magyar nemzet esetében különösen abszurd volt, szólt az 1800-as évektől szüntelenül ismételt érv, hiszen „mint ezt a tudomány kiderítette”, írta az Egyenlőség 1882 végén, „nincsen olyan egyén, ki tiszta magyar eredetét kimutatni [...] tudná”.20 A faji meghatározásnak a magyar nemzet története volt a legeklatánsabb cáfolata. Hogy az újra és újra kifejtett tagadáson túl mi tette a nemzetet nemzetté, illetve a zsidókat e nemzet tagjává, erre vonatkozóan a válaszok csak a részletekben különböztek: az ügyvéd Brachfeld Manónál „a közös nyelv, közös jellemsajátság, élet-, gondolkozás-, érzés- és cselekvésmód”;21 Neumann Ede nagykanizsai főrabbinál a „nemzeti nyelvben és annak termékeiben” megnyilatkozó „közös szellem”;22 a recep16 Groszmann Zsigmondi'. A magyar zsidók V Ferdinánd alatt (1835-1848). „Egyenlőség” Könyvkiadóhivatala, Bp. 1916. 14. 17 Löw Leopold: Jesájás korunk tanítója. Zsinagógái beszéd. A Magyar Királyi Egyetem betűivel, Buda 1845. 22. 18 Löw Lipót: A magyar nemzetiség és a zsidók. In: Uő: Történelmi és vallástudományi értekezések. Burger Zsigmond Bizománya, Szeged 1861. 22. 19 Rokonyi: Összeolvadásunk kellékei. Magyar Izraelita, 1861. január 17. 18-19. 20 Brachfeld MA magyar zsidóság missziója i. m. 4. 21 Uo. 2. 22 Neumann Ede: Három egység. In: Uő: Hitszónoklatok és beszédek. Wajdits József Kiadványa, Nagy-Kanizsa 1886. 208.
