Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
610 VELIKY JÁNOS ben próbált pozíciókat kijelölni, elfoglalni. De a szemantikai vita sem ekkor kezdődött, hiszen A Kelet népe-vitában használt kifejezések — a „szív”, illetve az „ész” politikusa — csakúgy az ellenfél közéleti megsemmisítését és önmaga hasznosságának bemutatását szolgálták, mint ahogyan Kossuth kitűnő ellenfogalma — a „legnagyobb magyar”135 — is az ellenfél politikai cselekvési térből történő kiemelését (kiszorítását) célozta meg. Széchenyi azonnal érzékelte is a várható következményeket - ’miért emel engem oda, ahol nem tarthatom magam’, érvelt rögtön. Ekkor azonban a politikai pozíciószerzés kiszélesül és korszerűsödik, s elsősorban az 1842-es akadémiai megnyitóbeszéddel, de főként a Jelenkor hasábjain megjelenő Wesselényi és Kossuth című cikksorozattal teljesedik ki, utóbbi 1843. január 22. és február 19. között jelent meg. A Wesselényi és Kossuth kétségtelenül a magyar politikai publicisztika egyik színvonalas darabja, melyben Széchenyi még világosabban igyekezett körülírni a nyilvánosságban ellenfeleinek és önmagának a politikai helyzetét. Az „értekezést” olyannyira a politikai pozíciókijelölés eszközének tekintették, hogy sokan várták a folytatását „Deák és Klauzál” címmel.136 Széchenyi Wesselényi és Kossuth című tanulmánysorozatában a várható kifogásokkal szemben biztos támpontot keresve statikus vitahelyzetet vett fel. Ám amennyi előnyt jelentett ez a nézőpont, bizonyosan annyi hátránnyal is járt, mivel e statikus nézőpontból a ’40-es évek új jelenségeihez nehezebben lehetett eljutni, s komplikáltabb volt megérteni például a történeti alkotmányra hivatkozó, illetve a radikálisabb változásokat kezdeményező politikai mozgalmakat. A ’40-es években elfoglalt álláspontját vetítette vissza az előző évtized egészére, jóllehet a politikai perek idején született Hunniában erősen kifogásolta a kormány működését, és a történeti alkotmányra hivatkozva az önállóság felé akarta fordítani Magyarország Birodalmon belül elfoglalt helyét.137 Most azonban azt hangsúlyozta, hogy őt „politikai pályáján következetlennek ki ne kiáltsák, ki ne trombitázzák”, hiszen „már 1830ban állott előttem tisztán, hogy kormányunk alkotványunkat és nemzetiségünket valódilag méltányolni kezdi”, tehát nem számításból „nem tért a kormány azon térre rögtön, mellyen tüstint látni kívánta azt Wesselényi és iskolája”, hanem azért, mert legjobb szándéka mellett sem tehette, „mert ezer bonyodalmi közt és számtalan körülmény miatt, mellyeket most nem sorolhatok elő, ezt szaporán és szökkenésekként legjobb akarattal sem teheté”.138 Utalt rá, hogy barátjával, Wesselényivel való nézeteltérése egykor éppen ezzel összefüggésben bontakozott ki: „innen tikai tér kitöltésére. Koselleck a jelenségről a következőket írja: „Auf diese Weise entsteht ein Wettstreit um die wahre politische Interpretation, der Ausschlusstechniken, die den Gegner daran hindern sollen, durch dasselbe Wort anders zu sagen und zu wollen als man selbst.” - Reinhart Koselleck: Vergangene Zukunft. Zur Semantik geschichtlicher Zeiten. Frankfurt/Main 1992. 347. 135 Lackó Mihály: „A legnagyobb magyar”. Egy szállóige keletkezéséhez. Világosság 17. (1976: 5. sz.) 305-307. 136 Széchenyi I.: Napló i. m. 1005.; Szabad György. Deák és a reformkori Széchenyi-Kossuth-vita. In: Tanulmányok Deák Ferencről. Zalai Gyűjtemény 5. Zalaegerszeg 1976. 258-260. 137 Lásd Deák A.: „Austriának semmi joga hozzánk” i. m. 143-149. 138 Széchenyi István: Wesselényi és Kossuth. II. Jelenkor, 1843. január 26.; Széchenyi István írói és hírlapi vitája. I. i. m. 293-294.
