Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
A SZECHENYI-KOSSUTH-VITA MÁSODIK SZAKASZA 609 Persze a közvélemény kétségtelenül nehezen definiálható fogalom. Jelentése fokozatosan formálódik ki, amit a politikai-jogi szótárak eléggé pontosan megmutatnak.130 Jellemző, hogy a köz- előtagú szavak az 1840-es évek közepén jelennek meg a magyar szótárakban.131 A definíció nehézségét a Pesti Hírlap szerkesztője sem tagadja, azonban nem csupán arról beszél, hogy a közvélemény most még fejletlen, hanem azt is rögzíti, hogy folyamatosan változik, „létét, bár ujjal nem lehet kimutatni, szintolly kevéssé lehet eldisputálni, mint az istenséget, mellyet definiálni vagy ujjal kimutatni szintúgy nem lehet”. Viszont Kossuth azt nem állítja, hogy az igazságnak egyedüli letéteményese lenne e nehezen definiálható és változó jelenség, de azt igen, hogy a politikai döntésekhez támogatását meg kell nyerni, vagyis „alkotmányos országban, alkotmányos nép akaratja nélkül, azt még csak nem is boldogíthatjuk”. Kijelenti, mi „ilyen értelemben szoktunk hivatkozni a közvéleményre, népigényre, nemzetre stb., - másban soha sem”, s ezzel együtt arra is figyelmezteti Széchenyit, „ki ezeket illy értelemben is megveti [...] autocrator” szerepre tart igényt.132 A véleménynyilvánító polgárok politikai elhelyezkedésének megítélésében ugyancsak pozíciókijelölő különbség mutatkozik meg. Kossuth arról ír, hogy az tekintheti magát joggal a közakarat részelemének, aki „nem tagja a kormánynak”. Talán meghökkentő vélemény, de nem más ez, mint utalás Széchenyi közpolitikái mozgásaira, illetve arra, hogy ő a közvéleménynek kormányellenőrző funkciót tulajdonít. A Széchenyi által emlegetett elvről („semmit a nép által”) pedig úgy vélekedik, hogy azt csak olyan tényező mondhatja magáról, aki „népen kívül áll, tehát a kormány [...] Más mindenki csak annyiban valaki a honban, a mennyiben a népnek tagja”. Emellé demokrata álláspontot helyez, mely szerint az elitista politikának nagy ára van, mert „a nép nélkülünk igen ellehet; de nem csak mi, hanem a nemes gróf sem képes a közügyekben mozditást tenni, ha a közvélemény vele egyet nem ért”. A Széchenyi által sokszor emlegetett, önmaga számára sokszor körülírt úgynevezett „isolált”, „független” politikai pozícióról tehát Kossuthnak az a véleménye, hogy „képtelenség; minden esetre csak absolut monarchát illet; alkotmányos polgárt soha sem”.133 134 Tehát nem lehet kétségünk afelől, hogy az új politikai tér, a polgári nyilvánosság több központúvá vált, benne — miként szereplői is gyakran hangsúlyozzák — senki sem „isolálhatja” magát, s már nem vindikálhat magának központi szerepet. Wesselényi és Kossuth, és ami utána következik A továbbiakban Széchenyi a politikai teret meglehetősen hosszadalmas nyelvi szövegekkel igyekezett kitölteni, és egyfajta szemantikai vita134 kereté130 Fogarasi János: Jogtani műszótár. Pest 1842; Czuczor Gergely - Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. 3. Pest 1865; Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára. Pest 1873. 131 Kautz Gyula: A politikai tudomány kézikönyve. Bp. 1877. 141.; Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára. Bp. 1902. 132 Pesti Hírlap, 1843. február 2. 133 Uo. 134 Koselleck a modern politikai mozgások fegyverének tekinti az ideológiakritikát, amelyhez hasonlót Széchenyi és Kossuth egyaránt nagy előszeretettel alkalmazott a politikai pozíciók és poli
