Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
600 VELIKY JANOS viselet elvére, míg a nemesi alkotmánnyal szemben a felvilágosodás szerződéselméletére hivatkoznak. A patrióta és szabadsággondolat vezérelte nemesi-polgári értelmiséget (Koppi Károly, Kazinczy, Batsányi, Berzeviczy) az ellenzéki nemességhez, a vármegyékhez kezdetben vékony szálak fűzik, döntő politikai fordulat akkor következik be, amikor ez a kapcsolat a következő generációk gondolkodásában szorosabbá válik.84 Egy-egy fogalmat persze még az 1830-as években is differenciálatlanul használnak, de a politikai irodalom mind pontosabban törekszik kifejezni az ideológiai jelenségeket, az 1840-es évek (1841, illetve főként 1842-1843) vitáinak szereplői pedig már tisztább és differenciált formában alkalmazzák is politikai pozíciók kijelölésére e fogalmakat. Az említett fogalmak új ideológiai-politikai irányzatok sarkköveit képezik, és jelzik az alkotmányos polgári intézményrendszer fokozatos megformálódását. A fokozatos polgári átalakulás természetét mutatja meg, hogy az új vonások nem kötődnek egy társadalmi csoporthoz, különösen nem magához a polgárságnak mondott és meglehetősen csekély számú réteghez, hanem polgári szerepkört betöltő (a kiváltságos rendekhez vagy egyre többször polgári, jobbágyi származású értelmiségi) személyekhez csakúgy, mint csoportokhoz, ahol kellő műveltség és politikai szándék összpontosult. Ugyancsak a fokozatos átalakulást jelzi, hogy a politikai gondolkodásban a polgári alkotmányosságnak csak részelemei tűnnek fel (egyelőre pártkezdeményekről van szó csupán), gyakran meghökkentő kombinációkban, melyek többnyire az adaptálás, a hazai társadalom igényeihez történő igazítás szándékával függenek össze. Összességében azonban jól látszik, hogy az értelmezők már a politikai szituációkat az új politikai-filozófiai rendszerek alapján írják le (felvilágosult kormányzás, alkotmányos ellenzék), s az irányzatok (konzervatív, liberális, demokrata, republikánus) is ezeknek a politikai-kulturális rendszereknek a figyelembevételével szerveződnek meg. A korábbi államelméleti dilemmákra az 1840-es évek pozíciókijelölő vitáiban egyre világosabb válaszok születnek. A viták középpontjában már kormányzati kérdések állnak, így elsősorban az ellenzék, az „oppositio” politikai életben betöltött szerepe, melyről az 1830-as években ugyancsak esett már szó, az új évtized elején azonban új, differenciált és gyakorlatias megközelítések jelentek meg körülötte. A fogalmat, annak számos elméleti és gyakorlati összefüggésével együtt, a Kossuth szerkesztésében 1841 elejétől megjelenő Pesti Hírlap újította meg, nagy érdeklődést és teoretizáló visszhangot kiváltva a hazai politikai fórumokon.85 A vitákban különféle politikai szerepkörök mutatkoznak meg, melyeknek kijelölésében különösen Széchenyi István jeleskedett, egyrészt mert felismerte, hogy Kossuth a Pesti Hírlappal a politikát átszerkeszti és ezzel új politikai válaszokat ad — A Kelet népe-vita mögött sem állt más, mint ennek a ténynek az élénk felismerése —, másrészt pedig azért, mert 1842 elején-köze-84 Gergely András: A magyar liberalizmus kialakulása. In: Magyarország története. 5. Szerk. Mérei Gyula. Bp. 1980. 696-706. 85 1841-1842 történéseit Varga János részletesen feldolgozta: Varga J.: Kereszttűzben a Pesti Hírlap i. m., illetve Uő: Helyét kereső Magyarország i. m.