Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
A SZECHENYI-KOSSUTH-VITA MÁSODIK SZAKASZA 601 pén ismételten politikai pozíciókeresési kísérletekbe kezdett, melynek egy-egy „termékét”, a Garatot és az Akadémiai beszédet az előzőekben elemeztük. Széchenyi újabb fellépésére a „Pesti Hírlap-kör” részéről gyors hírlapi válasz érkezett, amely mind gyorsaságát, mind a felhasznált polgári nyilvánosságfelületet tekintve korszerűnek mondható. Széchenyi is kilépett erre a terepre az Akadémiai beszéddel, jóllehet korábban A Kelet reépe-vitában még könyvvel válaszolt a Pesti Hírlapnak, és máshol meg is erősítette: a könyvíráshoz „sokkal nagyobb hajlamom volna”.86 A Széchenyi-beszédre elsőként Pulszky Ferenc válaszolt, aki Kossuthtal együtt — ahogy már szó volt róla — maga is végighallgatta a november 27-én elhangzott beszédet, közös szerzőségről azonban valószínűleg nincsen szó.87 Pulszky sértődötten elutasította a politikai csoportjára utaló vádakat, melyek a hazai nem magyar nemzeti mozgalmakkal szemben részükről megnyilvánuló türelmetlenségekről szóltak. Hangsúlyosan kiemelte a pánszláv és illír mozgalmak magyarellenes agitációját, és annak a magyar követelésnek a jogosságát, hogy az országban a közigazgatás és a közoktatás nyelve magyar legyen. Viszont egyetértőén hivatkozott Kossuth általánosan ismert álláspontjára, mely szerint „nyelv dolgában a magányéletbe kényszerítőleg avatkozni [...] zsarnokság volna”.88 Ugyanakkor ironizáló hangnemben mutatta be a Széchenyi által is támogatott fontolva haladás elvét, melyet határozottan kritizált, azt írta, hogy „e szónak nem is igaz valódi értelme lett honunkban némi csípős elménczkedések tárgyává, hanem azon különös szabatú alkalmazás, mellyet ama pártnál nyert, mely a negatiók zászlajára igen-igen szerényen azt irá, hogy a megfontolás zászlaja; s a fontolgatást azzal akará bizonyítani, hogy vagy szünetlen negatioban marad (kivévén egy-két tárgyat), vagy ha ebből néha kivetkezik is, örökös aggatózással, kisszerű szóbonczolgatással és undorító személyeskedéssel bíbelődik”. (Kiemelés -V J.) A „kisszerű szóbonczolgatás” interpretációjának hangnemét a szerkesztő is túlságosan élesnek, sőt talán kifejezetten helytelennek is találta, amire lábjegyzetben utalt, ám a szerző rendületlenül továbbhaladt, s valószínűleg szélesebb körre jellemző véleményt írt le: „nevetségesnek találom, ha valaki megfontolásnak nevezi azt, mi néha rövidlátás, néha ingatagság, néha elvtelenség, néha balitélet, néha önérdek-legyezés, néha szenvedély”.89 Ideidézhető még Pulszky egy igen jellemző politikai helyzetleírása, amely a vitázók politikai gondolkodását ugyancsak jellemzi. Dessewffy Aurél közéleti működésének megítélésével foglalkozik, s körülírja a korszerű alkotmányos közélet-felfogás szellemében a szerepkörök megkettőződését, a magánélet és közélet elkülönülését,90 amikor kifogásolja az Akadémia titkárának, Schedel Ferencnek az említett akadémiai közgyűlésen elhangzott beállítását, miszerint Dessewffy „sokféle üldözéseknek áldozatja” volt. Azt mondja, ebben az esetben 86 Széchenyi István levele a Jelenkor szerkesztőjéhez. In: Széchenyi István írói és hírlapi vitája. I. i. m. 217. A könyv és a hírlapi nyilvánosság funkciójának jogtörténeti értelmezéséhez lásd: Balás P. E.: A Széchenyi-Kossuth-ellentét hírlapi vitájuk tükrében i. m. 87 Széchenyi István írói és hírlapi vitája. I. i. m. 196. 88 Uo. 200. 89 Uo. 202-203. 90 Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Bp. 1971. 86-91.
