Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
594 VELIKY JÁNOS veseket kivéve — kezet fogok, ámde modorját olly felszínesnek, olly tapintat nélkülinek, olly annyira czéltul vezetőnek és ekkép bizonyosan mindent megrontónak tartom, mikép alig hiszek többé olly combinatiót lehetségesnek, mellyhez képest vele s embereivel egy hajóban lehetne evezni, és itt egyesen és minden tétova nélkül őt és iskoláját vádolom, [...] miszerint túlhevüknél fogva ők hajtották mozdulatlanságra, csontmerevedtségre a hont, s ekkép nekik köszönhetjük, és őket illeti a közhála, ha elmulasztások által ismét tespedésbe és innen végvonaglásba sülyed a hon”.51 (Kiemelés - V J.) A reformhajlandóság megnyerése, illetve megtartása érdekében több irányban, így az arisztokrácia tekintetében is érdekkíméletet szorgalmazott Széchenyi. A többször említett szempont, hogy a szerepköröket nem szabad átlépni, nem csupán a politikai, hanem a társadalmi státusra is vonatkozik: „a szerepek össze nem kevertetnek, de általánosan mindenik szorosan a magáénál marad”. Ez például azt jelenti, hogy aki „nihil habens születvén [...] nem erőlteti vexillio gerensként a nemességnek minden pénztárhoz, s pedig nem abbul vevő, de befelé fizető járulását, [...]; ha B. középrendű és vagyontalan lévén, nem pontosítja össze legjobb tehetségét a főrendek és a vagyonosok meg nem szűnő csépelésére; ha X., mert magyar nemes ember, nem tűzi ki a kereskedőt, a zsidót üldözési tárgyul; ha Y. viszont, mert kereskedő vagy zsidó, nem iparkodik állítani a magyar nemes embert a nevetség színpadára”, és így tovább, folytatja még hosszan.52 A „szereptévesztés” példájaként azonban maga is meglehetősen szélsőséges hangulatba csúszik, és egy „füredi társaságra” hivatkozik, ahol beállítása szerint a reformokkal összefüggésben egyébről sem volt szó, mint arról, hogy „mikép zsebelje egyik a másikat”.53 S az érdekkímélet természetesen és különösképpen vonatkozik a magyar arisztokráciára, mellyel összefüggésben nem tagadhatja a személyes érintettséget sem. Úgy érvel, hogy „országunk nem tabula rasa”, s „részint testületemhez hű, mellybe egyébiránt nem magam helyezőm magamat, de a sors, gyengédebb becsületérzésemnél fogva nem tűröm, nem tűrhetem, hogy bárki is paczkázhasson hasonnemű czímen szakadatlanul és systematice” a főnemességgel.54 Ebben a szellemben kifogásolja, hogy Kossuth és köre „véres háborút indítottak és viselnek a magyar aristocratia ellen”, ám jellemző módon elsősorban nem történeti érdemekre hivatkozik, hiszen azt korszerű időszemlélete jobbára kizárja, hanem a reformáláshoz szükséges ,jószándék” megnyerésére és az erő fényére való utalással él. Műve befejező szakaszában jelentős terjedelmet szentel Magyarország és a Habsburg Birodalom viszonyának. Ebben az összefüggésben ugyancsak az érdekek egyeztetését szorgalmazza, és hangsúlyozza a haladás tekintetében is az érdekazonosságot: „Nem is erősödtünk viharok közt mi magyarok, mióta önállóak lenni megszűntünk, de dynastiánk sem erősödött annyira, mennyire erősödhetik vala általunk, ha a helyett, hogy viszonos előmenetelünket egymás 51 Uo. 85-86. 52 Uo. 105. 53 Uo. 124. 54 Uo. 116.
