Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
A SZÉCHENYI-KOSSUTH-VITA MÁSODIK SZAKASZA 591 kai pozícióját: „Ne legyen ez okbul még a legalantabb állónak is boldogsági köre határok közé szorítva, hanem fejtse ki magát, s emelkedjék testi- és lelkileg mindenki, milly magasra csak bírja.” Fontos azonban a reform „logikai rendje”, amelyben döntő szempont, „nehogy időelőttiek után sóvárogjon a község, mielőtt az időszerintiek el volnának érve, és mindenekelőtt nehogy egyik a másiknak állja útját, egyik a másiknak rovására emelkedjék.” Leszögezi, hogy reformrendszerében e „tengely körül forog a kérdés”.35 Azonban nem kerülhető meg, így minduntalan visszatér ahhoz a kérdéshez is, hogy ki alakítsa ki a sorrendet. Az egyén emelkedését csak fokozatosan tudná elképzelni, s a megalapozatlan gyarapodási vágyat helytelennek, az erre vonatkozó politikai ösztönzést pedig kifejezetten károsnak tartja. Ezen a téren érvelésének konzervatív-romantikus hangulata van, ugyanis a társadalmi feszültségek által kiváltott mozgalmakat „természetelleni irányként” írja le, s eredetüket egészen különös módon magyarázza el. Lázítók és bűnösök, kik az egyént minden kulturális előkészület nélkül, „álmainak bájkertjébül a valóság rideg parlagára egyszerre s előbb lökik ki, mintsem ezen módja volna elvesztett virágit valódi gyümölccsel váltani fel, azaz: ha mindenképpen, úgyszólván mesterségesen ébresztenek benne előmeneteli, felemelkedési vágyat, — melly benne magátul mindegyre nő, és a legkisebbtül is meggyül, — mielőtt bilincsei ketté volnának törve”.36 A Pesti Hírlap körének politikai szándékait éppen azért hibáztatja, mert rossz időpontban elfogadhatatlan eszközökhöz nyúl. Helyteleníti, hogy e társaság a reformok ügyét a politikai nyilvánosságban megvitatás tárgyává emelte, ugyanis azt állítja, hogy a bécsi kormányzat köreiben a következő országgyűlés közeledtével kedvező fordulat tapasztalható. Úgy látja, hogy Kossuth társadalmi mozgalmat szervezett, ahelyett hogy az elnyomottakat, kiknek „bilincsei már-már tágulvák, sőt kettétörvék, saját tenyerére, saját velejére utasítnák [...] leginkább, és mert haladunk és nem pangunk”, így az lenne a helyes, ha az elnyomottakat „kitűrésre intenék, szorgalomra tanítanák s méltánylatra oktatnák [...]; e helyett mások vagyonát teszik gyűlöletessé, hozzák kérdésbe, és e szerint benne számtalan spurius appetitusok mellett inkább csak kész vagyonrai szomjat, mint munka utáni vágyat gerjesztenek”.37 Széchenyi érezhetően törekszik arra, hogy a változáshoz fűződő és általa körvonalazott kétfajta viszonyt, a reformokat elutasítók és a reformokért mozgalmakat generálók törekvéseit összemossa. Egyrészt úgy fogalmaz, hogy „a teendők legsűrgetőbbike, Magyarország minden lakosit hova-hamarább a szabad polgáriság körébe állítani”, ami azonban „senkinek legkisebb kárával sem jár, midőn viszont mindenkinek hasznos és ekkép valamint a legzsugoribb szemében is elfogadható, úgy gerjeszt háládatot a legalacsonyabb szívekben is”. Hangsúlyozza, hogy ezt csak a társadalmi egyensúly megtartásával, nem pedig politikai mozgalmakkal lehet elérni, tehát bírálja „a túlhajtót nemkülönben, mint az egyedül palástoló szerekkel orvosolni akarót”, s cselekedeteiket politi35 Uo. 67. 36 Uo. 62-63. 37 Uo. 63-64.
