Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
592 VELIKY JÁNOS kai „bűnnek” nevezi.38 Viszont a „lépcsőnkénti” változás jó példájaként hozza fel — s 1842-ben itt talán meg is állna — a jobbágyok telki haszonvételre vonatkozó jogainak elismerését, valamint a szabad egyezkedésen alapuló örökváltságot, illetve a nem nemesek jogainak büntetőperekben történő kiterjesztését tartalmazó 1836-os és 1840-es törvényeket.39 Ahogyan Széchenyi művében előrehalad, mind határozottabban kibontakozik az a szándéka, hogy Kossuthot és körét eliminálja a közéletből. Törekvését mivel támasztja alá, mire hivatkozik? Meglepő módon kifogásolja a politikai működés határainak megszabási módját: „Illy körnek megnyithatása, de csak tágíthatása is azonban, mellyben Magyarország minden lakosa teljes vagy legalább nagyobb szabadsággal mozoghatna, mint az eddigiben, minden jelenetek szerint ezúttal el van hibázva.”40 Úgy látja, Kossuthék túl szélesre tárták a kapukat, a reformok törvényekké alakításához pedig politikai nyugalomra van szükség. A „túlbuzgók” zavart keltenek, a „liberalismus útjainak és nem ritkán egészen félrevezető ösvényeinek márul holnapra olly indiscret negéddel és úgy annyira minden cél és mérték nélkül, mikép a haladás embereit compromittálva, és a visszahatás törvénye szerint, bizonyosan akaratuk ellenére, a jobb számolásnak már-már engedni hajlandókra túlhevükben fagyos vizet öntve, olly csökönyös mozdulatlanságra ütötték-verték a nagyobb részt, mihez képest ha nem is tevék az előmenetelt, az olly szükséges előmenetelt éppen lehetetlenné — mi a legnagyobb kérdés, és mellyre én saját nézetem szerint azt mondom, lehetetlenné tették — legalább úgyannyira nehezíték és egybebonyolíták azt, mikép — mint érintém — csuda lesz, ha most elmulasztásainál fogva elkerülhetetlen és hovahamarábbi enyészetének alapját meg nem veti a magyar”, vagyis röviden szólva ők azok, akik vágtatnak, s ezzel magát a haladást kompromittálják.41 Újabb elméleti szintje mutatkozik Széchenyi szövegeinek, amikor teret nyit a tömeg politikai szerephez juttatásával szembeni bizalmatlanságának. Számos hazai kortársához hasonlóan42 Széchenyi is aggodalommal tekint a kulturálisan és vagyonilag formátlan tömegre, és így közel áll Thomas B. Macaulay véleményéhez, aki szerint „a nemzetet nem puszta számok, de tulajdon és intelligencia által kell kormányozni”.43 Ennek szellemében azt fejtegeti: „Mesterségesen fel van korbácsolva az alantibb osztály, s némileg vérszemet kapott. Nem tört a magasra csigázott szenvedelmének tüze ugyan még ki, hiszen az egész nem érett még, ámde jól el van vetve magva, s csak a gyermekeszű, ki a veszély előtt behúnyja szemét, vagy azon vak, ki látni nem bír vagy 38 Uo. 71. 39 Uo. 72. 40 Uo. 74. 41 Uo. 77-78. 42 Összehasonlításul lásd Kemény Zsigmond politikai felfogását: Veliky János: Kemény és a politikai nyelvek a reformkor második évtizedében. In: A sors kísértései. Tanulmányok Kemény Zsigmond munkásságáról születésének 200. évfordulóján. Szerk. Szegedy-Maszák Mihály. Bp. 2014. 47-48. 43 Guido de Ruggiero: Geschichte des Liberalismus in Europa. München 1930. 97-98. - Macaulay jelenlétéről a magyar gondolkodásban: Szegedy-Maszák Mihály: Költői megformáltság Kemény Zsigmond politikai jellemrajzaiban. Irodalomtörténeti Közlemények 80. (1976: 3. sz.) 352-366.
