Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kurucz György: Adminisztráció, gazdálkodás, adósságkezelés. Gróf Festetics László pénzügyi helyzete az apai örökség átvételétől a zárgondnokság időszakáig (1820-1830)
536 KURUCZ GYÖRGY iesztgeti az annyát ilyen pajkosságokkal, és hogy a tanulásnak jármát le vehesse”.2 A lovak elszállíttatása vagy a fényűzést sejtető reprezentatív tárgyak elárvereztetésének veszélye mellett feltűnő, hogy az apa egy önálló rendelkezésre kilátásba helyezett uradalom elvételével is presszionálta fiát. Jegyezzük meg, hogy a fiatal gróf neveltetésére, a rangjának megfelelő pesti környezet biztosítására Festetics György komoly összegeket fordított, sőt 1806. november 26-i rendelkezése szerint 16 000 ezüst, vagyis az általános korabeli adminisztrációs elnevezéssel „pengő” forint (továbbiakban pft) évjáradékot is biztosított.3 Hogy Festetics korábbi aggodalmai fia mentalitását illetően nem voltak megalapozatlanok, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy utóbb, az immáron nagykorú Festetics László túlzott költekezésének úgy igyekezett gátat szabni, hogy a család kezén lévő uradalmi pénztáraknak szigorúan megtiltotta a saját engedélye nélküli kifizetéseket fia számára.4 * Mindazonáltal a felhalmozott adósságokat, illetve az örökösnek az éves elszámolások alapján rekonstruálható, mind nagyobb összegű kiadásait természetesen az idős gróf, mint családfő, teljes mértékig fedezte. Az 1811-1812. évi elszámolás szerint az adott periódusban fia kiadásai 61 752 pft-ra rúgtak, ami tekintettel a Hochenzollern-Hechingen Jozefa (1791-1856) hercegnővel ekkor történt házasságkötésére talán még elfogadható is lehetne, de öt évvel később már 125 683 pft-ot kellett az apának kifizetnie.6 2 Festetics György Kultsár Istvánhoz. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1804 P 279 25. d. föl. 553-554. 3 MNL OL Festetics Lt Memorabilia Lt P 235 110. d. No. 486a föl. 2. 1 pengő/ezüst/„konvenciós pénz” 60 krajcárt (xr) tett ki. Az 1811-es, majd az 1816-os központi pénzügyi rendelkezések nyomán a forgalomban lévő papírpénzt „bankó czédulát”, az ezüst/pengő értékhez viszonyított bécsi árfolyam szerint váltották át (továbbiakban: vft), melynek átlagos aránya 1 vft esetében 24 ezüst/pengő xr-ral számolható. A korabeb pénzrendszer sajátosságaihoz, illetve a korszak kormányzati pénzügyi rendelkezéseihez lásd a 23., 105-108. sz. jegyzeteket. 4 Apa és fia közötti viszonyhoz adalék a korszakból származó levélváltásuk: MNL OL Festetics Lt Memorabilia Lt P 235 120. d. pp. 294-302. Meg kell említenünk, hogy eredetileg Kultsár javasolta 1801-ben az örökös pénzgazdálkodással kapcsolatos ismereteinek bővítését, mondván „szükséges lészen idővel Ötét némely városi speculatiókra szoktatni, mellyek vagy a készpénzben való nyerekedésben, vagy némelly productumokkal és Fabricatumokkal való kereskedésben álhatnának.” MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1801 P 279 23. d. föl. 181. Ugyanekkor felmerült az is, hogy a „keszthelyi manipulatio” mellett Johann Gottfried Brand Grundsätze der Staatsrechnungswissenschaft című, Bécsben 1785-1786-ban kiadott háromkötetes, majd utóbb több átdolgozásban megjelentetett, különböző számítási példákkal és táblázatokkal illusztrált munkájára támaszkodva alapozza meg számviteli ismereteit. 6 MNL OL Festetics Lt Memorabilia Lt P 235 121. d. föl. 157-157v.; Kurucz György: Keszthely grófja - Festetics György. Bp. 2013. 274-277. A bécsi hitelezője elől Keszthelyre, beteg apjához menekülő örökös történetét Pálóczi Horváth Adám (1760-1820) levele alapján Kazinczy Ferenc (1759-1831) saját ismeretségi körében még tovább színezte. Rumy Károly Györgyhöz (1780-1847), a Georgikon korábbi professzorához intézett, 1819. május 1-jén kelt levelében, melyben a fiú adósságát magára vállaló apa gesztusáról tudósít, a Hohenzollern Jozefa számára vásárolt ékszerek árát is tudni véli, noha erről természetesen nem lehetett tudomása: „Graf Ladislaus machte wegen den Diamanten seiner Gemahlin 300000 f. Schulden. Sein lästiger Creditor begleitete ihn nach Keszthely. Da er nicht Muth hatte, seinen Fall dem kranken Vater zu melden, so ward er krank. Der Graf erfuhr’s un. Hess den Gläubiger kommen. Dieser foderte (sic) Caution. Festetics ergriff die Feder, u. schrieb auf die Obligation: Cavet Georg Festetics. Ladislaus ward gesund. - Das sind mir Ärzte, sagte er, sie können meinen Sohn nicht gesund machen, und ich mache ihn mit 3 Worten gesund.” Kazinczy Ferencz levelezése I-XXII. Közzéteszi Váczy János. Bp. XVI. 1906. 367.