Századok – 2016
2016 / 2. szám - KRÓNIKA - Barta János, ifj.: Berlász Jenő (1911-2015)
530 KRÓNIKA történettudomány a magyar mezőgazdaság történetét évszázadokra lebontott könyvsorozatban akarta bemutatni, Berlász Jenő szerepet kapott a 18. századi kötetben. Igaz, nem a 18. ,századi paraszti társadalom pozitív vonatkozásainak ismertetésére, hanem a kötet egyik kulcsfontosságúnak számító (osztályharcos szemléletet igénylő) tanulmányának, a román parasztok 1784. évi — vezetőikről Horea-Clo§ca felkelésnek nevezett — mozgalmának bemutatását várták el tőle. Az 1784. évi erdélyi parasztfelkelés és II. József jobbágypolitikája című, a Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711-1790 c. kötetben 1952-ben megjelent fejezetet mégsem torzította el a marxista elvárás, máig nem avult el, bizonyíték rá, hogy értékelő, befejező része a 100. születésnapra készített kötetbe is bekerülhetett. (A sorozat végül torzóban maradt. A Spira György által szerkesztett 18. századi kötet mellett mindössze a 14. századi kötet készült el.) Pedig Erdély történeti kutatásait nehéz időszakokban, nehéz körülmények között kellett folytatnia. Munkái lábjegyzeteiben nem látni nyomát annak, hogy ez az ízig-vérig Erdély kutató eljuthatott volna erdélyi levéltárakba, vagy akárcsak megvitathatta volna eredményeit a román történészekkel. Pedig a románság helyzetéről szóló tanulmánya egyik lábjegyzetében kívánatosnak tartotta volna, hogy az általa közölt adatokat összeegyeztethesse hiteles román történészek adataival. így maradt számára az Országos Levéltár anyagának, valamint az Államtanácsnak a bécsi Staatsarchivban kijegyzetelt iratainak további feldolgozása, aminek utóbb különös jelentőséget adott, hogy a II. világháborúban az Államtanács iratainak jelentős része elpusztult. A jobbágysors alakulása Berlászt nemcsak Erdély vonatkozásában érdekelte. A magyar jobbágykérdés és a bécsi udvar az 1790-es években címmel önálló kötetben megjelent munkájában (1942) évszázadokra visszamenően világított rá a földesúri sajátkezelésű gazdaságok (allódiumok) kiépítésének hátterére, a török hódoltság időszakának gátló hatására, s végül a tendencia 18. századi kiteljesedésére. A tanulmány túllépett a klasszikusan értelmezett 18. századi korszakon, s középpontjába a II. József halálát követő évtizedben jelentkező, a jobbágyi függőséget mérsékelni akaró reformtörekvések, valamint a II. Lipót és az I. Ferenc alatt képviselt udvari politika ismertetése került. A kötetről ezúttal Szabó István írt elismerő méltatást: „Berlász az udvar politikájának magatartását az államtanács tagjainak egyes magyarországi jobbágyügyekben nyilvánított véleményeiből világosan szűri le. E megállapításai a XVIII. századi magyar jobbágytörténet fejezeteiből nem hiányozhatnak.” Berlász Jenő valamennyi munkájának bemutatása, de akár csak megemlítése is messze meghaladná egy rövid nekrológ kereteit. Hiszen akkor a további agrártörténeti tárgyú munkáin kívül ki kellene térni a magyar gazdaság- és társadalomtörténet kialakulásáról szóló alapvető tanulmányára (1943), a pest-budai céhes ipar válságáról és a céhszabályozásról valamint a Ganz gyár első félévszázadáról szóló ipartörténeti munkáira is (1957 és 1967). A pálya megtörése, a kényszerű állásváltások, állásvesztések, a nyolc órás munkaidő, ami természetesen a kutatásra fordítható időt is lerövidítette, nem tudta elvenni a kedvét a nyolc órán túli munkától. Nem tudta kétségessé tenni
