Századok – 2016
2016 / 2. szám - KRÓNIKA - Barta János, ifj.: Berlász Jenő (1911-2015)
KRÓNIKA 529 ban keresgélő olvasókra ráláthasson, ugyanakkor az olvasók is láthassák őt és segítséget tudjanak kérni tőle. Tudományos tekintélyét a Thurzó birtokokról szóló kötettel alapozta meg. Az egyszerűnek látszó témában is új eredményekre tudott jutni, többek között cáfolta az 1514. évi jobbágyellenes törvények gyakorlatba való átkerülését. A Századok 1938-i évfolyamában megjelent recenziójában Ila Bálint erről így írt: „A legnagyobb súlyú Berlásznak az a megállapítása, hogy a földesúri adózásban és a jobbágyszolgáltatásokban szinte semmi nyoma sincs az 1514-i jobbágytörvények rendelkezéseinek. A törvény a szokásjogot nem változtathatta meg; a XVII. század elejei adózás teljesen a középkori eredetű szokáson alapul, amire okleveles adatokat hoz fel.” A kötet sikere nyitotta meg a kaput a szerzőnek a bécsi Collegium Hungaricumba elnyert ösztöndíja előtt, ugyanakkor megtisztelő megbízáshoz is juttatta. Két fejezetet írhatott a Magyar Művelődéstörténet 3. kötetébe, amely — a Domanovszky féle felfogásnak megfelelően — agrár-, illetve ipar- és kereskedelemtörténeti részeket is tartalmazott. Utóbbiakról Hajnal István írt a Századok 1941-i évfolyamában elismerően: „A mezőgazdaság állapotáról a magyarnak maradt vidéken Berlász Jenő ad biztos, világos vázlatot - amilyenre történetírásunk pár évtizeddel ezelőtt még csak nem is gondolhatott.” A Thurzó-könyv szemlélete azonban távlatilag bizony szerepet kapott professzori állásának elvesztésében. Az 1514. évi törvények gyakorlatba való átvitelének cáfolata nem állt összhangban az ekkor bontakozó magyarországi marxista történetírás fixa ideájával, miszerint a jobbágyság helyzetének 16. századi romlása egyenes következménye volt az 1514. évi törvényeknek, ezeken keresztül pedig a nemesség bosszújának. A kutatott földrajzi terület és évszázad megváltoztatásának okát a 100. születésnapjára megjelent kötet előszavában inkább csak sejtetni engedi, de nem indokolja egyértelműen. Bécsi ösztöndíja alatt nem annyira a magyar kutatók által előnyben részesített politikatörténeti vonatkozású iratokat vizsgálta, hanem inkább az általa választott agrártársadalom-történeti forrásokat kereste. így bukkant rá „több ilyen iratcsomóra: a bécsi udvar által tervezett, de meg nem valósult erdélyi úrbérrendezés aktáira”. „Igencsak örültem ennek, mert hazai történetírásunkban ez a téma ismeretlen volt.” A felfedezés pedig sok évtizedre meghatározta tudományos érdeklődését. Az ekkor gyűjtött anyag alapjául szolgált a Mária Terézia-kori erdélyi kivándorlások szociális háttere című tanulmányának, amely 1939-ben a bécsi Magyar Történetkutató Intézet Évkönyvében jelent meg, s amely egyike Berlász Jenő mindmáig gyakran idézett munkáinak. A szerző nem elégedett meg a kivándorlásnak a parasztnépesség sanyarú sorsára való visszavezetésével, hanem az uralkodó jó szándékú, de eredménytelen javítási próbálkozására, illetve az ebből következő intézkedésekre is kitért. Az űrbérrendezés meghiúsulásának okait foglalta össze Az erdélyi úrbérrendezés problémái 1770-1780 c. tanulmányában (megjelent Századok 1941-i évfolyamában, két részben). Máig nélkülözhetetlen Erdély történeti tanulmányait végül Az erdélyi jobbágyság gazdasági helyzete a XVIII. században c. monográfiával zárta le. Erdély parasztságára vonatkozó ismereteinek nélkülözhetetlensége mutatkozott meg abban, hogy amikor a bontakozó marxista
