Századok – 2016
2016 / 2. szám - KRÓNIKA - Barta János, ifj.: Berlász Jenő (1911-2015)
528 KRÓNIKA túráját és működését. Külön megtiszteltetésnek számíthatott, hogy A Thurzóbirtokok a XVII. század első harmadában különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére a mestere által megindított Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történtéhez nevet viselő rangos sorozatban jelenhetett meg. Egy évig tartó bécsi ösztöndíjas kutatásainak eredményeképpen publikált először az általa oly kedvelt Erdély történeti munkákat. Lassan egyenesbe fordulni látszott életpályája is. 1938-tól egy-egy évig az Országos Széchényi Könyvtárban, majd az Országos Levéltárban lett gyakornok. 1942-ben pedig az ekkor alapított Teleki Pál Tudományos Intézetben kapott állást. 1943-ban a Századok szerkesztője lett. De hamar lehetősége nyílt az egyetemi oktatásra is. Habilitációját követően 1945-től a Műegyetem Közgazdasági Karán tartott órákat. Előbb csak az általa nagyra becsült nyugdíjba vonuló professzor, Kováts Ferenc helyettesítésével bízták meg, majd 1947-ben kinevezést kapott a magyar gazdaságtörténeti tanszékre. „Pályám csúcspontjára értem” - írta a tanulmánykötet előszavában. De az eddig felfelé ívelő út egyszerre csak megtört, a további években egyirányúság helyett hullámzóvá vált. Professzorsága ugyanis mindössze egyetlen évig tartott. Az új rezsim nemcsak a két háború között kinevezett professzorok elveit tartotta veszélyesnek, hanem a frissen kinevezett Berlász Jenőét is. A Műegyetem Közgazdasági Karából önálló egyetemmé előléptetett, nem sokkal utóbb Marx Károly nevét felvevő felsőoktatási intézmény 22 tanszékvezetője közül rajta kívül még 19 professzor kollegának kellett elhagynia a katedráját. Nem lehetett vigasz számára, hogy a valamennyi humán tudományt érintő elbocsátások során hozzá hasonlóan egykori — Pázmány Péter Tudományegyetembeli — tanárai közül is többet helyeztek alacsonyabb állásba, vagy nyugdíjaztak idő előtt (Mályusz Elemér, Domanovszky Sándor, Hajnal István, Lukinich Imre, Váczy Péter). Berlász Jenőnek meg kellett válnia a Századok szerkesztőségétől is. Az 1948-i évfolyam anyagát egyébként az általa megőrzött hasáblevonat alapján 1991-ben jelentették meg, a szerkesztők kifejezése szerint „méltó megemlékezésként az elhunyt szerzőkről”, ugyanakkor „egyfajta szellemi jóvátételként” a nehéz évtizedeket túlélők számára. Elbocsátása után — ahogyan maga fogalmazott — „kegyelemből” az Akadémia könyvtárában kaphatott állást, ahol tevékenyen vett részt az addig meglehetősen mostohán kezelt könyvanyag rendezésében. 1957-ig a könyvtár kézirattárának vezetője volt. Ekkor azonban ismét közbeszólt a politika. Az 1956-os forradalom idején tagja volt az Akadémiai Könyvtár Forradalmi Bizottságának, ami miatt állásából elbocsátották. Fél évig alkalmi megbízásokból kellett megélnie, levéltári kutatásokat végzett, tanulmányokat jelentetett meg. 1957 őszén végül az Országos Széchényi Könyvtárban kapott állást, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Ha könyvtárosi munkahelyein arra nem is nyílt lehetősége, hogy történész tanítványokat neveljen, környezetével, az olvasókkal igyekezett életteli kapcsolatban maradni. Az idősebb korosztály tagjai még emlékezhetnek arra, hogy a régi, a Nemzeti Múzeum épületében található Széchényi Könyvtár hosszú katalógus-folyosójának végén található dolgozószobájában úgy helyezte el íróasztalát és székét, hogy a katalógus-
