Századok – 2016
2016 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Csákó Judit: Bagi Dániel: Az Anjouk Krakkóban. Nagy Lajos lengyelországi uralmának belpolitikai kérdései
számára megfizetni. Szól ezek mellett a dokumentum a bárók és nemesek hadba vonulásáról, az országos méltóságok betöltéséről, a királyi várak javításáról vagy a descensusról is. Kereste a privilégiumlevél forrásait a kutatás Nagy Kázmér törvényeiben és statútumaiban, és felfedezni vélte előzményeit a magyarországi fejlődésben is. Az utóbbi álláspontot részletesen kifejtő Divéky Adorján a nevezetes irat közvetlen előképét Nagy Lajos 1355. évi budai kiváltságlevelében látta (a magyar király ezt akkor állította ki a lengyelek számára, amikor Kázmér súlyos betegsége folytán a lengyelországi trón utódlásának kérdése aktuálissá vált), és mindkét dokumentumot az Aranybullára — annak az 1351. évi megújítására — vezette vissza. Divékyvel polemizálva Bagi Dániel úgy ítéli meg, hogy a látszólagos szövegszerű egyezések ellenére jelentősebb tartalmi párhuzamokat nem fedezhetünk fel a kassai privilégium és a magyar törvények között: utóbbiakat tehát — ahogyan egyébként a lengyelországi törvénykezési emlékeket sem — nem tekinthetjük a hagyományosan a lengyel nemesség szabadságleveleként értelmezett dokumentum előzményeinek. A budai privilégium azonban — amelyben Lajos azt rögzítette, milyen intézkedéseket tesz majd lengyel uralkodóként — valóban fontos előképe az 1374. évi kiváltságlevélnek, amely rendelkezéseiben lényegét tekintve az 1355. évi oklevél egyes pontjait hagyja helyben, vagy éppen ezeket módosítja. Állást foglal könyvében Bagi Dániel a kassai oklevél „műfaját” illetően is. Észrevételeit a következőképpen összegzi: „(...) óvatosan megkockáztatható, miszerint kevés a valószínűsége annak, hogy a kassai privilégium általános, a király és a rendek, de különösen a nemesség tárgyalásain kikristályosodott jogbiztosító dokumentum lenne, sokkal valószínűbb ugyanis, hogy Lajos akaratát és céljait tükrözi.” (49.) A dokumentum a szakirodalom általános vélekedésével szemben nem kizárólag a nemességhez szól — az adó kérdése például a városokat is érinti —: sokkal inkább tekinthetjük az iratot Nagy Lajos egyetlen lengyel törvényének, mint nemesi alkotmánynak. Az eddig bemutatott két forrás alapján — az elsőbbséget Czarnkowi János indulattól sem mentes leírásával szemben a kassai privilégiumlevélnek adva — Bagi Dániel a továbbiakban három nagyobb kérdéskör mentén vizsgálja Lajosnak a lengyel alattvalóihoz fűződő viszonyát: a) foglalkozik a trónöröklés kérdésével, b) tárgyalja az adóügyet, s c) szentel végül egy fejezetet az Anjou-uralkodó társadalompolitikájának is. Nézzük meg elsőként is, hogyan látja Bagi Dániel a trónutódlás problematikáját (51-63.)! Amikor 1370-ben Nagy Kázmér belehalt egy vadászbaleset alkalmával elszenvedett sérüléseibe, nem maradt törvényes férfi utódja: azt, hogy halálával unokaöccse, Nagy Lajos örökölte Lengyelország trónját, a történeti kutatás általában politikai alku eredményének tekintette. Jelen kötet szerzője szerint kétségesnek kell azonban ítélnünk, hogy született-e a kérdésben határozott jellegű megállapodás akár a visegrádi királytalálkozó alkalmával — amikor aligha lehetett még arra számítani, hogy a lengyel király örökös nélkül távozik az élők sorából —, akár pedig néhány évvel később: 1338-ban vagy 1339-ben, mint ahogyan azt 15. századi forrásaink, Diugosz és Thuróczy krónikái állítják. Bizonyos azonban, hogy Lajos utódlása immáron konkrétan is felmerült, amikor Kázmér a litvánok elleni 1351. évi hadjáratban súlyosan megsérült. A budai privilégium látszik jelezni, hogy az 1342 óta uralkodó magyar királyra a lengyel trón várományosaként tekintettek: a majdani lengyelországi uralkodásával kapcsolatos oklevelet Lajos 1355-ben egy, a Lengyel Királyságból érkezett négyfős küldöttség kérésére bocsátotta ki. Nem csupán a politikai egyezségek határozták azonban meg, hogy az utolsó Piast király halálával a magyarországi Anjouk léptek lengyel földön trónra: mindebben legalább olyan szerepet játszott a vérségi öröklési jog, mint a megkötött alkuk. Úgy tekintették ugyanis, hogy közvetlen férfi leszármazó híján a királyságot a vér szerinti legközelebbi nőrokonnak — mint jog szerinti örökösnek — a férfi utódai örökölhetik: ily módon Kázmér jog szerinti örökösének Lokietek Erzsébet, a trón tényleges várományosának pedig Lajos számított. Károly Róbert fiát kellemetlen meglepetésként érte Krakkóban, hogy nagybátyja — az előzetes várakozásokkal szemben — végrendeletében adoptálta unokáját, Stettini Kázmért, s az ország harmadát neki juttatva a hatalmat megosztotta közte és Lajos között. A testamentum végrehajtását a kis-lengyel nemesség támogatását élvező Anjou-örökös végül megakadályozta: Stettini Kázmérnak néhány kisebb birtok jutott csupán. A trónutódlás kérdését azonban — férfi örököse Lajosnak sem lévén — rendezni kellett az ő halálának esetére is: míg a budai privilégium mindössze Lokietek Erzsébet fiúgyermekeit vette lehetséges örökösökként számba, addig az 1374-ben Kassán kibocsátott oklevél értelmében fiú örökös híján Nagy Lajos valamelyik leányára is szállhatott a lengyel trón. A lengyel nemesség — 512 TÖRTÉNETI IRODALOM
