Századok – 2016
2016 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Csákó Judit: Bagi Dániel: Az Anjouk Krakkóban. Nagy Lajos lengyelországi uralmának belpolitikai kérdései
TÖRTÉNETI IRODALOM 511 ban mindeddig csupán részlegesen érintett problematikát a témához vonható forrásokat újraértékelve, a lengyel kutatás eredményeit is kiválóan ismerve mutatja be. A könyv első fejezete (Nagy Lajos krakkói uralma a történeti irodalomban, 9-16.) azt összegzi, milyen vélekedések láttak a megelőző történeti irodalomban a lengyel história ezen periódusának vonatkozásában napvilágot. Míg a középkorászat nagy figyelmet szentelt a Piast-monarchia újraegyesítésének és megerősödésének — vagyis Lokietek Ulászló (1320-1333) és Nagy Kázmér (1333-1370) uralmának —, valamint a Jagelló-kor hajnalának (az 1384 és 1399 között regnáló Anjou Hedvig az őt a trónon követő Jagelló Ulászló felesége lett), addig a perszonálunió időszaka egyfajta köztes periódusként alig-alig keltette fel a szakma érdeklődését. Azok, akik mégiscsak érintették Nagy Lajos lengyelországi uralkodásának kérdését, két, egymással szöges ellentétben álló nézetet honosítottak meg a történettudományban. Akadtak egyfelől, akik úgy értékelték, Károly Róbert Lengyelországban is hatalomra került fia második országában nem kormányzott. A lengyel ügyek iránt kevéssé érdeklődő uralkodónak a Swi^toslaw Orzelski nyomán a 16-17. század fordulóján megszületett képe oly mértékben határozta meg a történeti gondolkodást, hogy a 19. századot (Jakob Caro, Jozef Szujski) követően az elmúlt időszakban is jelentek meg olyan munkák, amelyek anarchiaként láttatták Lajos gyengekezű uralmát (Engel Pál, Norman Davies vagy Jörg K. Hoensch). Másként vélekedtek azok — így elsőként a Lajos lengyelországi királyságának 1918-ban monográfiát szentelő Jan Dabrowski —, akik szerint Lajos, elsősorban dinasztikus céloktól vezérelve, modernizálni kívánta a Piastok államát: uralma kísérlet lett volna a Nyugat-Európából az Anjou-korban Magyarországra is behozott kormányzati módszerek lengyelországi meghonosítására. Egyetlen kérdésben azonban az egymással dacoló nézetek ellenére is egyöntetűen foglalt állást a szakma: mindkét álláspont képviselői Nagy Lajostól eredeztették a lengyel nemesség jogait - tette ezt különös hangsúllyal Jan Dabrowski és Divéky Adorján. Hogy a medievisztika korábban megfogalmazott megállapításai mennyiben állják meg helyüket, azt Bagi Dániel a forrásokat újfent mérlegre téve vizsgálja meg. Nagy Lajos lengyelországi uralmának megítélésével kapcsolatban a szerző két alapvető forrás tanúságtételét használja fel: a kortárs Czarnkowi János krónikáját és Nagy Lajos 1374-ben kibocsátott kassai privilégiumlevelét veszi tüzetesebben is górcső alá (A korszak forrásai, 17-50.). Már csupán a témával kapcsolatos gyér okleveles anyag miatt is felértékelődik a Lajos király lengyelországi uralmát lefestő narratív kútfőnek, Czarnkowi János elbeszélésének a jelentősége. Tudnunk kell azonban, hogy a Nagy Kázmér korszakának is emléket állító krónika korántsem közöl pártatlan beszámolót az 1370 utáni évtized eseményeiről. A gnieznói főesperesi, majd pedig királyi alkancellári méltóságba jutott Czarnkowi János a Kázmér halála utáni trónutódlási vitában, Lajos nagy-lengyel ellenzékével értve egyet, az elhunyt Piast-uralkodó sírjából a királyi felségjelvényeket — minden bizonnyal valamely trónkövetelő számára — ellopta: fennmaradt ítéletlevelének (1372) tanúsága szerint pályája ekkor derékba tört, tette miatt hivatalától megfosztották. Ebből is következik, hogy míg a Kázmér haláláról és Lajos megkoronázásáról, valamint az új király első intézkedéseiről beszámoló passzusok a krónikás személyes élményein — és talán az alkancellárként a kezén minden bizonnyal megfordult okleveleken — alapulnak, addig a későbbi időszakok vonatkozásában az udvarból elkerülve az ekkor munkájába már lokális híranyagot is beépítő Czarnkowi János a krakkói eseményekből azt jegyezte csupán fel, amiről Nagy-Lengyelországban hallomásból értesült. A Lajos királyságának első éveiről részletekben gazdag képet rajzoló történetíró szubjektív hangvételű elbeszélésére támaszkodott később Jan Dhigosz is, amikor Nagy Kázmér utódjának uralkodását megjelenítette. Az 1374. szeptember 17-én kibocsátott kassai privilégiumlevelet — amelyre Bagi Dániel a Nagy Lajos lengyelországi uralmával kapcsolatos legfontosabb forrásként tekint, és munkájában in extenso közöl (29-32.) — a történeti irodalom a középkori lengyel história kiemelkedő jelentőségű dokumentumaként: nemesi szabadságlevélként és rendi alkotmányként értékelte. Mit tartalmaz mármost Nagy Lajos egyetlen — a krakkói Czartoryski Könyvtárban őrzött — példányban fennmaradt diplomája? A szerző által részletesen ismertetett rendelkezések közül ehelyütt azt a kettőt emelném csupán ki, amely Bagi Dániel további elemzése szempontjából a legnagyobb jelentőséggel bír: szabályozza egyrészt a kassai privilégium a trónutódlás kérdését — lehetővé téve, hogy férfi örökös híján Lajos leányai kerüljenek trónra —, másrészt pedig az adózást. Utóbbi kapcsán kimondja, hogy a városok, valamint a nemesek mindenfajta birtokai a korábbi szolgáltatások terhe alól mentességet nyernek, ám kötelesek minden jobbágytelek után évi két garast a király
