Századok – 2016
2016 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hoffmann István - Tóth Valéria: A nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdései a 11. századi Kárpát-medencében
308 HOFFMANN ISTVÁN-TÓTH VALÉRIA magyarul adtak meg, illetve magyarra fordítottak, s így alakult ki az elnevezésbeli kétnyelvűség.”202 Ebben az állításban több nem pontosan érthető vagy megokolás nélküli tétel is van, ezeket emeltük ki dőlt betűs jelöléssel. Nem derül ki ugyanis a fenti megfogalmazásból egyrészt az, hogy mire alapozza Kristó a szolgálónépi településnevek szláv többségét, és mindezt pontosan mely időszakra is vonatkoztatja. Pusztán egy-két Árpád-kori vármegye településnév-állományára rápillantva ezt a fölényt egyáltalán nem tapasztaljuk: Abaúj megyében például a két Vadász, Barsban pedig a Dusnok, Haró, Kovács, Lovász, Solymos, Szántó településnevek alakultak feltehetően magyar foglalkozásnévi lexémából, s csupán egy-kettőnél (Csitár, Taszár és esetleg még a Bocsár, Peszér) számolhatunk e szemantikai körben a szláv névátvétel lehetőségével203 (pedig e két vármegye magyar-szláv vegyes lakosságából adódóan akár más arányokat sem találnánk éppenséggel meglepőnek). A fenti idézet második mondatának valós tartalmát sem könnyű továbbá felfejteni. Ha a szerző e helyütt a foglalkozásnévi helynevekre gondol — amit a következő mondat egyébként valószínűsít204 —, még akkor is homályban marad, kik is fordították az elképzelés szerint a szláv helynevet magyarra: a helyi magyar névhasználók (nyilván szláv-magyar kétnyelvűségi helyzetben), vagy esetleg az adott településnevet az oklevélbe belefoglaló magyar írnok? És milyen elnevezésbeli kétnyelvűségre kell gondolnunk: arra, hogy ugyanazt a települést magyarul Ács-nak, szláv nyelven pedig Teszér-nek is nevezték, vagy arra, hogy a fazekasok által lakott települések némelyike magyar (Fazekas), némelyike szláv (Gerencsér) eredetű nevet viselt? Az előbbi mögött valóban inkább névfordítással számolhatunk (s nem annyira a korábbi névelméleti felfogás által, Kniezsa István nyomán vallott párhuzamos névadással), az utóbbi jelenség viszont természetesen kívül esik ezen a körön. De a legnagyobb gondot a foglalkozásnevek és a belőlük lett helynevek ide kapcsolásában az okozza, hogy az egész problematikának a Szent István korabeli nyelvi-etnikai rekonstrukcióhoz túl sok köze nemigen lehet, minthogy ennek feltárásához közvetlen forrásként csak azok a nyelvi elemek (itt éppen közszavak) vehetők nyilvánvalóan figyelembe, amelyek az adott korszakból adatolhatók. Valójában tehát csupán a korábban jelzett hat lexémával kellene e helyütt beérnünk, sőt még azok között is vannak olyanok — mint utaltunk rá —, amelyek korabeli magyar nyelvi használata nem állapítható meg egyértelműen. 202 Kristó Gy.: Magyarország népei i. m. 39. [Kiemelés tőlünk: H.I., T.V] 203 A helynevek etimológiájához lásd Tóth V.: Az Árpád-kori Abaúj és Bars vármegye helynevei i. m. 204 „Szimbolikus jelentőségű, hogy a korai időből való veszprémvölgyi oklevélben két foglalkozásnévi eredetű falunév szerepel, az egyik (Grintzari ’fazekasok’ = Gerencsér) szláv, a másik (Sarntag = Szántó) magyar név.” (Kristó Gy.: Magyarország népei i. m. 39.).