Századok – 2016
2016 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hoffmann István - Tóth Valéria: A nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdései a 11. századi Kárpát-medencében
A NYELVI ÉS AZ ETNIKAI REKONSTRUKCIÓ KÉRDÉSEI... 309 7.3. A továbbiakban ezért azt tekintjük át, milyen információs értéket tulajdonított Kristó Gyula ezeknek a nyelvi elemeknek, az értékelésének mely részletei állják meg a helyüket, illetve melyek azok, amelyeket viszont pontosítanunk érdemes. Tekintve, hogy erre a néhány lexémára minden más nyelvi adatnál nagyobb súlyt helyezett Kristó, úgy véljük, érdemes ezek problematikáját részletesen is megtárgyalni. A királyi udvar élelmezését biztosító, főleg terménnyel adózó, házas-földes szolgaként meghatározott udvarnok szó205 szláv eredetéről lényegében nincs vita a szakirodalomban.206 Jelentéstani érvekre hivatkozva Kristó joggal számol azzal az eshetőséggel, hogy a lexéma nem valamely Kárpát-medencén kívüli szláv nyelvből került a magyarba (minthogy ezek mindegyikében a magyartól eltérő jelentésben szerepel),207 hanem a forrása egy, a Kárpát-medencében élő szláv nyelvű népesség lehetett.208 Azon pedig, hogy ezt a réteget, amely egyébként az ezredforduló környékén a Kárpát-medence társadalmának nagy létszámú, földművelő tevékenységet folytató csoportja volt, a Szent István-i törvény „szláv névvel” említi, Kristó szerint azért nem kell csodálkoznunk, mert a réteget a korban döntően szolgai állapotba süllyesztett szlávok és nem magyarok alkották.209 210 Abban a kérdésben ugyanakkor, hogy a törvényben szereplő udvornich szó szláv vagy magyar alaknak minősíthető-e, pusztán a szó hangalakja alapján megítélésünk szerint nem tudunk döntésre jutni, mert az átadó szláv nyelvi alakot nem ismerjük. Amennyiben ugyanis az egy szí. dvormiki forma lehetett, akkor az udvormiki magyaros hangzású (minthogy benne a szó eleji torlódás feloldva áll), ha viszont egy szí. dvormik i, átvételével van dolgunk (ahogyan ezt Kniezsa feltéte205 Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai 1/1-2. Bp. 1955. 540., Draskóczy István: udvarnok. In: Kristó Gyula főszerk., Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). (A továbbiakban: KMTL) Bp. 1994. 696., Kristó Gy.: Magyarország népei i. m. 36., vö. még Heckenast G.: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek i. m. 128. is. 206 E kérdésben egyedül Györffy György képviselt más álláspontot, felvetve annak a lehetőségét, hogy a szláv eredetű udvar szónak a -nők foglalkozásnévképzővel történt képzése ’udvari szolga’ eredeti jelentéssel a magyarban jöhetett létre a tálnok, tárnok, pohárnok, fegyvernek szavakhoz hasonlóan (Györffy Gy.: Az Árpád-kori szolgálónépek i. m. 268., 297.). Ennek a lehetőségnek azonban a korai (elsődleges) adatok hangalakja mond ellent, a lexéma -nik végződése ugyanis szláv formánsra utal. Ehhez azt is hozzá kell továbbá tennünk, hogy a magyarban a -nokl-nekl-nök foglalkozásnév-képző éppen a szláv eredetű szavakkal (pl. udvarnok, bajnok, esetleg asztalnok) honosodott meg, s adaptálódott aztán a magyar morfémarendszerbe (vö. D. Bartha Katalin: A magyar szóképzés története. Bp. 1958. 133., Szegfű Mária: A névszóképzés. In: A magyar nyelv történeti nyelvtana. I. A korai ómagyar kor és előzményei. Főszerk. Benkő Loránd. Bp. 1991. 248.). 207 Vö. Kniezsa A magyar nyelv szláv jövevényszavai i. m. 540. 208 Kristó Gy.: Magyarország népei i. m. 36. Minthogy azonban az itt élő szláv népesség nyelvéről semmilyen emlék nem maradt ránk, az udvarnok szó meglétét ebben a jelentésben abból kimutatni nem lehet. így pedig ez a feltevés közvetlenül nem igazolható. 209 Vö. ehhez Kristó Gyula: A magyar állam megszületése. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 8.) Szeged 1995. 192-202. 210 Vö. Kniezsa A magyar nyelv szláv jövevényszavai i. m. 540.
