Századok – 2016
2016 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hoffmann István - Tóth Valéria: A nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdései a 11. századi Kárpát-medencében
A NYELVI ÉS AZ ETNIKAI REKONSTRUKCIÓ KÉRDÉSEI... 293 Kniezsa itt valójában a magyar c és zs hang kialakulásának korára alapozza érvelését, mivel e hangok szerinte a 10-11. század magyar nyelvében még nem voltak meg, az akkori átvételekben hanghelyettesítés történt: a szláv nevekben hangzó c-ket a magyar anyanyelvűek t vagy cs hanggal, a 2s-t tartalmazó neveket pedig s-sel ejtették. A c-ről és a zs-ről Bárczi nyomán azt tartja a magyar hangtörténeti szakirodalom, hogy „már egészen korán, az ómagyar korszak legelső századaiban meghonosodott nyelvünkben”.141 Bárczi a Tisza első — nyelvi hovatartozását illetően egyébként igen kétségesen megítélhető — adatai alapján felteszi, hogy a c a Felső-Tisza vidékén jelenhetett meg legkorábban,142 az első vitathatatlan előfordulása viszont csak a Tihanyi alapítólevélből (1055: castelic) való.143 Bárczi is megjegyzi, hogy szókezdő helyzetben még a 12. században is cs lép a jövevényszavak c-je helyébe.144 Az újabb hangtörténeti munkák nem nyilatkoznak arról, hogy az ómagyar korban pontosabban mely időszakra is tehető e hang megjelenése.145 Ezt a feltétlenül helyeselhető óvatosságot egyfelől a forráshiány, másfelől a hangváltozási folyamatok elhúzódó jellege és területi különbségei indokolják. Egyébként a Kniezsánál itt két adattal szereplő Marót nevek értékelésében másfelől is körültekintően kell eljárnunk, mivel e helynevek amellett, hogy szláv névadókhoz is köthetők, alakulhattak a magyarba bekerült népnévből és az ezzel azonos alakú személynévből egyaránt146 — ez utóbbi lehetőségre maga Kniezsa is utal147 —, s ez esetben a magyarban keletkezett helyneveknek nincs magyar-szláv relevanciájuk. Talán a c eseténél is nehezebben ítélhető meg a zs hang ügye, mivel ennek jelölésbeli azonosítása, helyesírás-történeti háttere bizonyos tekintetben az előző hangénál is problematikusabb. A hangtörténeti irodalom a feltűnésének pontosabb időszakáról nem is tesz említést,148 és névtörténeti példaként is csupán a már Kniezsa által is felhozott Kenese, Kanizsa esetét taglalják. 141 Bárczi Géza: Hangtörténet. In: Bárczi Géza - Benkő Loránd - Berrár Jolán: A magyar nyelv története. Bp. 1967. 113. 142 Bárczi Géza: Magyar hangtörténet. Második, bővített kiadás. Bp. 1958. 111. 143 Hoffmann I.: A Tihanyi alapítólevél i. m. 131-132. 144 Bárczi G.: Magyar hangtörténet i. m. 111. 145 E. Abaffy Erzsébet: Hangtörténet. In: Magyar nyelvtörténet. Szerk Kiss Jenő - Pusztai Ferenc. Bp. 2003. 313. 146 A nevek különböző etimológiai magyarázatának lehetőségeire lásd FNESz. Marót, illetve Tóth Valéria: Az Árpád kori Abaúj és Bars vármegye helyneveinek történeti-etimológiai szótára. Debrecen 2001. 217-218., a szó ómagyar kori Kárpát-medencei képviseletéhez pedig Rácz Anita: Adatok a népnévvel alakult régi településneveink történetéhez. Debrecen 2011. 79-83. 147 Kniezsa L: Magyarország népei i. m. 373. 148 Bárczi G.: Magyar hangtörténet i. m. 112., Uő: Hangtörténet i. m. 113., E. Abaffy E.: Hangtörténet i. m. 313-314.
