Századok – 2016
2016 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hoffmann István - Tóth Valéria: A nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdései a 11. századi Kárpát-medencében
264 HOFFMANN ISTVÁN-TÓTH VALÉRIA 2.3. A helynévadás alaptermészetéhez tartozik, hogy minden névadási aktus szemantikailag tudatos, valamint funkcionális-szemantikai és lexikális-morfológiai tekintetben is a meglévő névmintákhoz igazodik, névmodelleket követ. A szemantikai tudatosság azt jelenti, hogy a névadáskor az elnevezendő denotátum valamely jellegzetessége, jellemző jegye jelenik meg a születő névben, abszolút motiválatlan név tehát nincs. A helyneveket az egyén a kultúra részeként ismeri meg a társadalmi-nyelvi szocializációja során, s egyidejűleg formálódik az a képessége is, hogy felismeri és megfelelően használja az egyes neveket, illetve adott esetben új megnevezéseket is alkot. A beszélőnek tehát a szocializációja során kialakul egyfajta névkompetenciája, amelyben a kulturális hagyományok, ismeretek mellett nyelvi összetevők is vannak. A névkompetencia névmintákon, névmodelleken alapul, amelyek a nevekről való legalapvetőbb kulturális, pragmatikai, szemantikai, morfológiai tudásunkat foglalják magukba. A névadók számára mindenkor az általuk ismert és használt névrendszer szolgál az új megnevezések alapjául, ami nemcsak közvetlenül, tehát a meglévő nevek felhasználása révén érvényesül, hanem közvetetett módon, a névminták átörökítése révén is.* 23 2.4. A helynévadás név szociológiai hátteréről ma is az az általános vélemény, hogy a nevek létrehozása a régiségben szinte kizárólag népi jellegű, kollektív tevékenységként képzelhető el, a helyneveket egy közösség konvenciója alkotja meg,24 s ezért — mint kollektív tevékenység — „az elnevező tömegek, köznépi rétegek nagymértékben kollektív, népi szinten beszélt nyelvi sajátosságait tükrözi”.25 Noha ennek a felfogásnak egyes részleteivel egyetérthetünk, azt is hangsúlyoznunk kell, hogy ez a vélemény arra az elképzelésre épül, amely szerint a helynevek mintegy véletlenszerűen választódnak ki számos egyedi közszói megjelölés közül, és válnak lassan, fokozatosan tulajdonnévvé. Ezzel szemben viszont a mai névelméleti felfogás a névadási, névszociológiai helyzet tekintetében különbséget tételez fel a régi helynévanyag egyes helynévfajtáinak létrejötte között. A helynévadás ugyanis a rendszerjelleg miatt nagyon is indokolt feltételezéseknek (Tóth V: Névrendszertani vizsgálatok i. m. 27.). 23 Vö. Hoffmann István: Helynevek nyelvi elemzése. Debrecen 1993. 26.; US: Régi helyneveink névadói i. m. 53. 24 Vö. pl. Melich J: A honfoglaláskori Magyarország i. m. 401., Lörincze Lajos: Földrajzineveink élete. Bp. 1947. 23., Bárczi Géza: A magyar szókincs eredete. Második, bővített kiadás. Bp. 1958. 146., Markó Imre Lehel: Földrajzi köznevek és földrajzi tulajdonnevek. In: Névtudományi előadások. II. Névtudományi konferencia. Bp. 1969. Szerk. Kázmér Miklós - Végh József. Nyelvtudományi Értekezések 70. sz. Bp. 1970. 86., Solymosi László: Árpád-kori helyneveink felhasználásáról. Magyar Nyelv 68. (1972) 189., Mező András: A magyar hivatalos helységnévadás. Bp. 1982. 34., 42. 25 Benkő L.: Név és történelem i. m. 112.
