Századok – 2016
2016 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Eszter Zsófia: Apor Péter: Az elképzelt köztársaság. A Magyarországi Tanácsköztársaság utóélete. 1945-1989
Apor Péter AZ ELKÉPZELT KÖZTÁRSASÁG A Magyarországi Tanácsköztársaság utóélete. 1945-1989 MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2014. 228 o. Aport Péter munkája több szempontból is hiánypótló mű. Ahogy a szerző a kötet előszavában megfogalmazta: egyik célja e kötet megírásával az volt, hogy „a történeti megjelenítések iránt újabban Magyarországon is megjelent érdeklődés” (7. o.) igényeinek megfeleljen. Jelen kötet témaválasztásánál ez azt jelenti, hogy nem a Tanácsköztársaság történetével, hanem annak 1945-1989 közötti, sajátos, elsősorban politikai céloknak megfelelően konstruált emlékezetével foglalkozik. Különösen izgalmas ez a kérdésfelvetés, mivel Assman-i értelemben véve az az időszak még a Tanácsköztársaság kommunikatív emlékezeti aktusainak tere volt, amikor elvileg — Gyáni Gábor szavait kölcsönözve — az olvasók tanúi lehettek volna annak, hogy a versengő emlékezetek formálják a leendő kollektív emlékezeteket. Fontos, amit Apor Péter a szocialista időszakban létezett, hivatalosan irányított Tanácsköztársaság-emlékezeti aktusokkal, ünnepekkel kapcsolatban kötetének 13. oldalán hangsúlyoz: hogyan lett 1919 emlékezete — ha a jelen perspektívájából nézve normatív alapon nem pozitívan ábrázolva — része több nemzedék emlékezetének „1919 emlékezete jól érzékelhetően jelen volt az 1960-as, 1970-es évek magyar társadalmában. 1969-ben emelték a hatalmas központi Tanácsköztársaság emlékművet a korabeli Felvonulási téren.!...) A budapestiek kedvelt sétahelye, a Margitsziget minduntalan felidézte azt az 1919-es történetet, hogy (...) [az] elzárt parkot megnyitották a proletárgyermekek előtt.(...) A magyar Vörös Hadsereg legendás fegyvere, a Páncélvonat több város, így Miskolc vagy Püspökladány vasútállomásán is látható volt. ” És akkor még nem is szóltunk arról, hogy az ún. Forradalmi Ifjúsági Napok — amely a hatalom 1973. március 15-ei tapasztalata nyomán, amikor a diákok aktuális politikai tartalommal, hatalom elleni lázadással is megtöltötték a nemzeti ünnepet — elsőrendű célja a kezdő és végdátum (március 15, március 21., a Tanácsköztársaság kitörésének napja) kijelölésével az volt, hogy a középiskolás diákokat az iskolákban tartva, a hatalom által ellenőrizhetően emlékezzenek meg a nemzeti ünnepekről. Az események után közel 80 évvel fordult volna át a kommunikatív emlékezet kollektívbe, azonban ez a rendszerváltás után már nem történt meg, bár Borsányi György Kun Béla kötetének — amelyet 1979-ben már a bolti forgalomból rendeltek vissza — a tényleges megjelenése érdeklődést váltott ki a nemcsak a szakmai közönség, hanem a szélesebb olvasóközönség körében is. Érdekes módon azóta egy kiváló kortárs szépírót, Benedek Szabolcsot ihletett meg a Tanácsköztársaság története, aki az Élcsapat, avagy a Tanácsköztársaság című, 2009-ben megjelent regényében ideológiamentesen, ítélkezés nélkül mutatta be a történelmi szereplőket, hús-vér valójukban. Az egyik elbeszélői szál: a forradalmi eseményeket az „élcsapat” egyik tagja meséli el. A másik szál: kollektív visszaemlékezés: olyan, mintha a bukott Tanácsköztársaság résztvevői egy bécsi kávéházban elevenítenék fel az eseményeket. Balla Tibor hadtörténész 2013-ban , megjelent, kiváló kötete viszont hadtörténeti szempontból foglalkozik azokkal a magyar katonákkal, akik a Tanácsköztársaság honvédő hadjáratában vettek részt (A K.u.K. hadseregtől a Vörös Hadseregig : magyar katonák a Nagy Háború román és olasz frontján, valamint a Tanácsköztársaság honvédő hadjáratában). A rendszerváltás óta komplex módon a Tanácsköztársaságról, illetve annak emlékezetéről azonban egyedül Apor Péter kötete szól. A szerző éveken át dolgozott a témán, már előzetesen több tanulmányt publikált. A kötet témája az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság szövevényes történeti emlékezete. A 133 nap története 1949-1959 között nagy átalakuláson ment át, elsősorban az 1956-os forradalom hatására. Fontos tényező volt Kun Béla rehabilitálása is, amely 1956. február 22-én szerepelt szóbeli bejelentésként az MDP KV ülésén. 1919-nek kiemelkedő jelentősége lett a hivatalos emlékezetpolitikában abból a szempontból, hogy az 1956-os eseményeket ellenforradalomként jelenítette meg a hivatalos beszédmód. Az ellenforradalmi emlékezet megalkotása szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt a Köztársaság téren történt eseménysor. Ahogy a szerző hangsúlyozza, a korabeli propaganda szerint október 30. mutatta meg az ellenforradalom igazi arcát, az események lényegét: a forradalmárok valódi célja az összes kommunista kivégzése volt. Az eseménysort 1919-cel úgy sikerült összekötni, hogy a Tanácsköztársaság bukásának történetével rokonítható, hogy az ellenforradalmárok lemészárolták a kommunistákat. A kötet célja többek között e folytonosság megalkotásának kimutatása. TÖRTÉNETI IRODALOM 241
