Századok – 2016
2016 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Eszter Zsófia: Apor Péter: Az elképzelt köztársaság. A Magyarországi Tanácsköztársaság utóélete. 1945-1989
242 TÖRTÉNETI IRODALOM A szerző szerint a hivatalos történet megalkotóinak nehézséget okozott az absztrakt történeti elemzéseket közel vinni a befogadó közönséghez. Az 1919-1956 közötti kontinuitás megteremtése fejezetének középpontjában az áll, hogyan próbáltak a „hivatalos” történészek az ellenforradalom feltámadásának lehetősége mellett érvelni. A szerző szerint kommunista szempontból 1956 forradalma nem volt más, mint az 1919-es fehér terror második kiadása, miközben 1956 októbere az 1919-es ellenforradalmárok második eljövetelét hozta. A Tanácsköztársaság emlékezete az 1950-es években nem játszott kiemelkedő szerepet — ennek oka többek között az is lehetett, hogy Kun Béla koncepciós per áldozata lett a Szovjetunióban — a történelmi folyamatok értelmezésében. A szerző szerint az 1919-es események emberközelivé tételében a történészek az alábbi módszereket alkalmazták: elvont eszmék fizikai azonosságának megteremtését, valódi egyéni életek ábrázolását, a halottak maradványainak elhelyezését, és a valódi történeti módszert példázva, a történeti források kiválogatását és rendszerezését. A mű széleskörű és alapos forrásfeltáró munkán alapul. A szerző áttanulmányozta a Magyar Nemzeti Levéltár MDP-MSZMP iratanyagából a Politikai Bizottság, a Központi Bizottság, a Kegyeleti Bizottság, az Agitációs- és Propaganda Bizottság iratanyagát és a Politikatörténeti Intézet Levéltárában őrzött MKP forrásokat. A sajtóforrások közül hasznosította a Szabad Nép, Népszabadság, Élet és Irodalom, Magyarország, Észak Magyarország, Tolnai Népújság témára vonatkozó cikkeit és a korabeli történész szakfolyóiratokat is. Tehát a kötet egy történelmi esemény emlékezetének vizsgálatát helyezi fókuszba, amit kiemelkedő fontosságúnak tartok, elsősorban a vizsgálati módszer kiválasztása, másrészt alapossága, precizitása és olvasmányossága miatt is. Legkiválóbb fejezetnek a Munkásmozgalmi Pantheonról szólót tartom, amiatt is, mert a szerző terepbejárást végzett és a kötetben publikálta és elemezte az elkészített fényképeket. Ahogyan a szerző hangsúlyozza: Az emlékmű a misztikus test középkori fogalmához hasonló sajátos történeti megjelenítést hozott létre, mely központi szerepet játszott a párt önértelmezésében. Ezáltal a történeti folytonosság megértése tényleges fizikai testek jelenlétéhez kötődött. Úgy érzem, a kötet szerkezetébe kevésbé illeszkedik az Agitátorok és a Páncélvonat elemzése. A szerző fogalomhasználati elemzést is végzett: kiemelte, hogy a proletárdiktatúra kifejezést a Szabad Nép használta először 1948-ban, azonban ezt tartalommal a korabeli történészek úgy töltötték meg, hogy a jelenbeli rendszer jellegzetességeit vetették össze a Tanácsköztársaság jellegzetességeivel. A szerző, elemezve a korabeli kiadványokat is — amely az évfordulón szám szerint tizenkét dokumentumkötet, tíz emlékirat, huszonöt helytörténeti kiadvány, tíz részmonográfia, nyolc ünnepi album, két átfogó kötet, öt regény, több száz tanulmány és kisebb cikk — felfigyelt a Tancsköztársaság kapcsán a „dicsőséges” jelző használatára. Ugyanis a szovjet tanácsrendszer magyarországi adaptálásának kísérlete a bukás kontextusában azért is volt figyelemreméltó a Kádár-rendszer jelenében, mivel a korabeli történészek számára kiemelkedő jelentőségű volt az ellenforradalmi narratíva megkosntruálása. Azt, hogy mennyire fontos volt a Köztársaság tér emlékezetének fókuszba állítása az ellenforradalmi propagandában, az is alátámasztja, hogy a rendszerváltás után is az interjúszituációban az ellenforradalmi narratíva mellett érvelők mint legszörnyebb és borzalmasabb eseménysornak jelenítették meg a téren történteket. Ma már Tulipán Éva alapos, értő kutatásaiból és kötetekben publikál eredményeiből — melyet Apor Péter is idéz — rekonstruálható, mi történt a Köztársaság téren, azonban az emlékezet működési mechanizmusait vizsgálva épp ezen eseménysor bír kiemelkedő jelenséggel, talán e területen volt a leghatásosabb a Fehér Könyvek propagandája. Bár már e kötetnek nem tárgya közvetlenül, de érdekes lenne a még élő, Tanácsköztársasággal egykoron foglalkozott történészekkel interjút készíteni arról, hogyan látják a mából emlékezetalakító szerepüket. A Munkásmozgalmi Pantheon kapcsán pedig vizsgálni azt, mit jelenthet a Köztársaság téri mártírok második generációs leszármazottainak az, hogy az ellenforradalmi narratívában hősi halottként ábrázolt felmenőik a rendszerváltás után olyan szereplőkké váltak, akiknek emlékezete már nem érdekes a nemzeti emlékezetpolitika számára. Végezetül hangsúlyozva: úttörő munkát tart a kezében az olvasó. Remélem, követőkre talál ezen történetírói ábrázolásmód hazai történészközegünkben. Tóth Eszter Zsófia
