Századok – 2016
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Erős Vilmos: A második "Száműzött Rákóczi” vita. (Szekfű Gyula "Bethlen Gábor” című művének korabeli fogadtatása)
18 EROS VILMOS viselői (így Nagy Géza vagy persze Móricz Zsigmondi) is ide sorolhatók89. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Szekfű későbbi tanítványai és szellemi társai, örökösei is jelentős részben protestánsok, élükön Kosáry Domokos sál és Benda Kálmánnal, illetve pl. Joó Tibort is megemlíthetjük itt90.) Másrészt, amint Pompéry Aurél vagy Polónyi Dezső példája világosan alátámasztja ezt, teljesen egyértelmű, hogy Szekfűnek katolikus oldalról is jelentős bírálói voltak, így a felekezeti szempont a viták hátterének feltárásakor bár fontos, de másodlagos helyre kerül. (Ugyanez volt a helyzet a Rákóczi-vita idején is, amikor a katolikusok — pl. az „Alkotmány" című napilap — Szekfű leginkább intranzigens támadói, R. Kiss István és mások még támogatói voltak.91) Lehet értelmezni ugyanakkor a vitát a Szekfűvel kapcsolatos diskurzus keretein belül is. Ezzel összefüggésben véleményem szerint a vita világos bizonyíték arra, hogy végképp sutba lehet dobni az olyan a tudományos objektivitás és elfogulatlanság/tárgyilagosság szerepében tetszelgő értelmezéseket (elsősorban Dénes Iván Zoltánét, aki — Glatz Ferenc és R. Várkonyi Ágnes mellett — a legalaposabban feldolgozta „A száműzött Rákóczi” vitát92), amelyek szerint „A száműzött Rákóczi” nagy port felvert polémiája után Szekfű történetírása antidemokratikus (nacionalista) és „tudományalatti’Vnem tudományos, pamflet jellegűvé vált, mivel — emberi gyengesége folytán — nem sikerült meghaladnia ellenfelei szintén nacionalista és tudománytalan álláspontját. (Értelmező szerint ezért lett volna sokkal kedvezőbb a fogadtatása a Három nemzedéknek.93) 89 Vö. a korábbiak. 90 Kosáryhoz vö. Magyar évszázadok. Tanulmányok Kosáry Domokos 90. születésnapjára. (Szerk. Ormos Mária.) Osiris, Budapest, 2003. Valamint Hanák Gábor: Kosáry Domokos pályaképéhez. In. Hommage á Kosáry Domokos. (Szerk. Ormos Mária és Ferch Magda.) Budapest, 2009. 86-110. 91 Vö. Dénes I. Z.: A realitás illúziója, i. m.; Uő: A történelmi Magyarország eszménye, i. m., 01. Gyimesi P. Debreceni színek, i. m. 92 Vö. Glatz Ferenc: Történetíró és politika. Akadémiai, Budapest, 1980.; R. Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és történetírása. Akadémiai, Budapest, 1961. Illetve Dénes I. Z.: A realitás illúziója, i. m.; Uő: A történelmi Magyarország eszménye, i. m. 93 Hozzá szeretném tenni, hogy a történeti irodalomban újabban ismét felbukkant Szekfű műveinek alapvetően pamfletként való értelmezése. Ennek buktatóira korábban több alkalommal is felhívtam a figyelmet, például arra, hogy a pamfletezők alapvetően megkerülik Szekfű legfőbb munkáinak (mondjuk a Magyar Történet-nek) az elemzését, s nem adnak választ arra a kérdésre sem, mi szerintük a tudományosság kritériuma (a szóban forgó korszakban és általában), illetve, végül is ki képviseli ezt? Ráadásul a pamfletezők ilyen inszinuációikat nemegyszer nem kifejezetten tudományos folyóiratokban, tudományos apparátus és érvek nélkül, gyakran puszta minősítésekkel fogalmazzák meg, minek következtében a gyanútlan olvasóban felmerülhet a kérdés: végül is kinek a munkája minősíthető pamfletnek? Vö. pl. Miskolczy Ambrus: A történészek és antiszemitizmus. 2000, 2012. október. Illetve Uő: A múlt megszelídítése: eszmetörténet és historiográfia határán. Budapest: Gondolat, 2014. Valamint Romsics I.: Clio bűvöletében, i. m. Utóbbihoz vö. Erős Vilmos: Bűvölet nélkül - félúton. (Elmélkedések Romsics Ignác könyvéről) Valóság, 2013/5. Május. 80-92. Az egész gondolatmenethez Erős Vilmos: Szekfű historiográfiai koncepciója. In: A negyedik nemzedék és ami utána következik. Szekfű Gyula és a magyar történetírás a 20. század első feléhen. (Szerk. Ujváry Gábor, a szerkesztő munkatársa Nagy József Zsigmondi Budapest. 2011. 101-111. Szintén hozzá szeretném fűzni mindehhez, hogy Dénes I. Zoltán idézett, újabban megjelent Szekfű-monográfiájában már némileg finomított álláspontján, nem tagadja feltétlenül és egyértelműen szakmaiságát, ugyanakkor végső soron változatlanul alapvetően negatívan, egyfajta (szerző által persze nem tisztázott) „historicista” és modernizáció-ellenes történészként értékeli. Vö. Dénes I. Z.: A történelmi Magyarország eszménye, i. m.