Századok – 2016
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Erős Vilmos: A második "Száműzött Rákóczi” vita. (Szekfű Gyula "Bethlen Gábor” című művének korabeli fogadtatása)
A MÁSODIK „SZÁMŰZÖTT RÁKÓCZI” VITA 17 Szekfű is „A magyar állam életrajzá”-ban már 1917-ben84) Timón Ákos téziseit, miszerint a Szent Korona-eszme (a szabadság iránti szeretet) a magyarság vele született alkotása s így a magyarság története egyenlő az alkotmányos szabadság intézményeinek szerves és fokozatos kifejlődésével, amivel ez a fejlődés még a nyugati, angol-francia parlamentáris fejlődést is megelőzte (ebben persze Erdély alapvetően pozitív, sőt kiemelkedő szerepet játszik.) Eckhart ezzel szemben (részben Mályusz Elemér ösztönzései nyomán85) arra mutat rá, hogy a Szent Korona eszme nálunk csak a 16. században, Werbőczi idején, azaz a nyugatinál később és történetileg fogalmazódott meg, ráadásul csak a köznemesség, tehát nem az egész nemzet számára biztosított politikai jogokat (szabadságot), így csonka s a magyar fejlődés ennek nyomán sok vonatkozásban inkább a megkésett (de nem kelet-európai) cseh és lengyel alkotmányos és társadalmi folyamatokkal mutat párhuzamot. (Eckhart mindezzel majdhogynem „A száműzött Rákóczi”-hoz hasonló hajszát zúdított a saját fejére, a parlamentben — Szekfűhöz hasonlóan, aki persze úgyszintén régi barátja volt — az egyetemi katedrától való eltávolításáért interpelláltak - mindez azonban alapjában ismert a szakirodalomban.86) Ismét felvetődik a kérdés: mi a konklúzió mindebből s hogyan lehet az előzőek fényében értelmezni az egész Bethlen-vitát?87 Meglátásom szerint az egyik fő következtetés mindenképpen az, hogy bár a vita hátterében jelentős szerepet játszottak a vallási-felekezeti motívumok (ezt persze inkább az agresszíven támadó protestáns oldal hangsúlyozta) a protestáns-katolikus ellentét mindebben csak alárendelt jelentőségű.88 Hiszen nem feledhető (számos bizonyítékot hoztam erre a korábbiakban), hogy a katolikus Szekfűnek számos protestáns védelmezője akadt, elsősorban és mindenekelőtt Ifjabb Révész Imre, de Török Pál, s részben a „szürke zóna” egyes kép84 Vö. Szekfű Gy.: A magyar állam életrajza, i. m. 85 Vö. Mályusz Elemér: Az Eckhart-vita. Századok, 65.évf. 1931. 406-419. 86 Vö. ehhez mégMezev Barna: Utószó. In. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest, 2000. 407-437. 87 Itt szeretném megjegyezni, hogy Dénes Iván Zoltán említett Szekfű Gyuláról írott monográfiájában szintén részletesen elemzi a Bethlen Gábor kötet recepcióját. Dénes az itt és a függelékben felemlített szerzők nagy részével nem foglalkozik. Könyvében utal még Mályusz Elemér, Hatvány Lajos reflexióira a Bethlen-ügy kapcsán, de legfőbb forrása Angyal Dávid és Szekfű levelezése, amely szerinte a két történész álláspontja közötti lényegi különbséget tükrözi, amelyben Károlyi Árpád Angyal nézeteihez áll közel. Dénes álláspontjával az egyik alapvető problémám az, hogy (historiográfiai koncepció hiányában) végül is nem tisztázza, mi az a pozíció, amelyből Angyal (részben Károlyi Árpád) szemben áll Szekfűvel, csupán rögzíti a nézetkülönbségeket. Megjegyzem a Bethlen Gábor kötet elemzése Dénes könyvének még ahhoz a részéhez tartozik, amelyben elég sok új forrást is felhasznál (de messzemenően nem az itteni tanulmány által felvázolt szélességben), könyvének utolsó részében ugyanis egyszerűen elfogy, s a harmincas-negyvenes évek, pl. a Magyar Szemle (de a Magyar Történet, nem beszélve az Állam és nemzetről vagy a Magyar Nemzetről) Szekfűjéről egy gyenge vázlatot kapunk. Mindezt részleteiben a könyvről készülő kritikai tanulmányomban fejtem ki. Vö. Dénes I. Z.: A történelmi Magyarország eszménye, i. m. 88 Ezzel inkább ellentétes felfogást képvisel Erdősi Péter: Barokk és neobarokk. Két fogalom kölcsönhatása Magyarországon. Korall, 2006. márc. 155-186. Illetve legújabban Romsics Ignác: Clio bűvöletében. (Magyar történetírás a 19-20. században - nemzetközi kitekintéssel.) Osiris Kiadó, Budapest, 2011. (A továbbiakban Romsics, 2011.)
