Századok – 2016
2016 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Szilágyi Gábor: Földes György: Kádár János külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai I-II.
1622 TÖRTÉNETI IRODALOM a társadalom lojalitását „megvásárló” modell elfogadtatása, majd az ahhoz szükséges anyagi források biztosítása. Figyelemreméltó az is, hogy Kádár csak a célok meghatározásában volt konzisztens - az elérésükhöz szükséges eszközök kiválasztásában egyáltalán nem. A könyvben elemzett megszólalások, tárgyalások alapján úgy tűnik, az MSZMP első' titkára semmit sem tartott szívügyének, bármennyire is közelebb vitte volna ó't a meghirdetett célokhoz. Nincs olyan „projektről” szó a könyvben, amely Kádár személyes kezdeményezéséhez kötődne. Ebből következően a külpolitika nem jelentett számára mást, mint az aktuálisan felmerült kihívásokra való válaszadást, mégpedig úgy, hogy a megadott válasz a lehető legkevesebb ellenállást váltsa ki. Ennek érdekében Kádár akár égető problémákat is kész volt „jegeim”, ha úgy ítélte meg, hogy nincs értelme képviselni azokat. Azzal az érvvel, hogy amúgy is „ő megy Moszkvába a pofonokért”, sikeresen elérte, hogy megkérdőjelezhetetlenek legyenek döntései arról, milyen ügyekkel érdemes előállni, és milyenekkel nem. „Moszkva”, konkrétan a mindenkori szovjet pártvezetés kulcskérdés a kádári külpolitika szempontjából. Amennyire közhelyesnek hangzik ez a megállapítás, annyira igaz és megkerülhetetlen. Éppen ezért jogosan szán jelentős terjedelmet a szerző az igen gyakori és több fórumon zajló magyar—szovjet megbeszéléseknek. Földes György a bilaterális tárgyalások mellett részletesen elemzi a KGST és a Varsói Szerződés vezetőinek csúcstalálkozóit, valamint a Brezsnyev idején „rendszeresített”, a „szorosan együttműködő szocialista országok” pártvezetőinek krími találkozóit is. (Figyelemreméltó továbbá, hogy a szerző szovjet viszonylatban feladja egyébként folyamatosan követett, kizárólagosan Kádár-központú szemléletét, bőségesen taglalva a miniszterelnökök között zajlott bilaterális vagy KGST-keretek közötti tárgyalásait. Az első számú pártvezető szempontjából valóban kisebb jelentőséggel bíró, 1973-ban bevezetett fórum, az ideológiai és külügyi KB-titkárok állandó értekezlete az említés szintjénél alig bővebben kerül kifejtésre.) A szovjet főtitkárok és Kádár viszonyát Földes György változó intenzitással tárgyalja. A Hruscsov—Kádár-kapcsolatnak a szokványoson túlmutató, baráti jellegére legfeljebb indirekt módon következtethet az olvasó, a Kremlben lezajlott 1964. októberi események, a szovjet vezető leváltása kapcsán írottakból. Földes megítélése szerint ekkor Kádár „erőt mutatott”, bár maga is elismeri, hogy az MSZMP KB nevében írott levél nem ment túl bizonyos határokon, abból a teljesen kézenfekvő okból, hogy a magyar pártvezető nem akart rontani helyzetén. Ennél sokkal nagyobb teret szán Földes a Kádár és Brezsnyev közötti viszonynak — nem egy tömbben, hanem vissza-visszatérően beszél róla. E kiemelt kezelés okát maga is megjelöli: reflexív megjegyzése szerint az e könyvhöz végzett kutatásai során látta be, hogy korábbi tanulmányaiban (amelyben „kötélhúzás”-nak nevezi a két politikus viszonyát) leírt következtetései revízióra szorulnak. Valljuk be, a tudományos szférában (mint ahogy az élet más területein is) ritkák az ilyen nyílt beismerések, éppen ezért tisztelet és elismerés illeti értük a szerzőt. Földes György azonban mintha hajlamos lenne átesni a ló másik oldalára, amikor ezt írja: „Kádár tisztelte Brezsnyevet, jobb véleménnyel volt róla, mint az SZKP többi vezetőjéről”. (212.) Ez az álláspont védhető ugyan, a meggyőző erőhöz azonban hiányzik egy hivatkozás, amelyben idézetek támasztanák alá a tételt. Megjegyzendő még, hogy nem egészen egyértelmű: a „többi vezető” kire vonatkozik? Brezsnyev vezetőtársaira, vagy az előtte/utána hivatalban levő főtitkárokra? A néha utalásszerűén közölt adalék, hogy „legjobb pillanataikban” is csendőrpertuban volt egymással a két politikus (Vö. még Szűrös Mátyás: Szűk volt a mundér. Egy magyar diplomata emlékezései és emlékeztetése 1956-2013. Bp. 2014. 129.), jelentősen árnyalja a képet. Figyelembe kell továbbá venni, hogy Brezsnyev regnálása majdnem két
