Századok – 2016
2016 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Szalai Miklós: Miskolczy Ambrus: A vasgárda 1927-1937
TÖRTÉNETI IRODALOM 1609 és politikában oly járatos szerző meg tudja mutatni nekünk a Vasgárda „románságát”: a két világháború közötti román társadalom, politika és kultúra egyedülálló atmoszféráját, amelyben ez a mozgalom kibontakozhatott. (Ám sajnálatos, hogy ez a bemutatás nem - vagy nem eléggé - egy általános fasizmus-kép „háttere” előtt megy végbe, s Miskolczy egyáltalán nem használja Póczik Szilveszter kitűnő fasizmuselméleti munkáját.) Miskolczy hatalmas forrásismerettel rendelkezik, a levéltári anyagon kívül bőségesen tanulmányozta az egykori légionáriusok visszaemlékezéseit, szóbeli interjúkat készített a volt vasgárdistákkal és alaposan ismeri a téma román és nemzetközi szakirodalmát és populáris irodalmát is, le egészen a II. Károly és Magda Lupescu szerelmét bemutató bestsellerekig. Amikor a Vasgárdával szembesülünk, az első, ami - a német, vagy olasz fasizmussal egybevetve - meglep bennünket, az a mozgalom archaikussága, miszticizmusa, vallásos jellege. Egy ortodox ikon köré szerveződik a mozgalom, „az ikon cselekszik” a mozgalmon keresztül (47.), Mihály arkangyal nevét viseli, vezetője, Codreanu, szinte víziókban beszél és a nagy misztikusokhoz hasonlóan aszketizál és imádkozik (sem Hitler, sem Mussolini nem tett ilyesmit). Csodák történnek a mozgalom hősi halottainak sírjánál, (218.), a mozgalom résztvevői ortodox püspökök és papok, a terrorcselekmények végrehajtói pedig nemegyszer ifjú teológusok. (202.) Sajnálatos, hogy Miskolczy semmit sem ír általában az ortodox, és konkrétan a korabeli román ortodox teológiáról - például Staniloaeről —, mert nyilvánvalóan van „valami” az ortodox vallásban, amely lehetővé tette, hogy sokkal szorosabb szimbiózisba lépjen a fasizmussal, mint akár a katolicizmus, akár a protestantizmus. Nyoma sincs viszont a Volkswagennek, a fasiszta futuristáknak, a fasizmus gépkocsi, rádió- és futball-kultuszának. A vasgárdisták ugyanúgy az „igazi” nemzeti egység nevében akarták eltörölni a „korrupt”, „tehetetlen” és „nemzetidegen” parlamentáris demokráciát, mint az olasz fasiszták és a nácik — de ez a Vasgárda által elképzelt nemzeti egység nem egy modern, hanem egy kitalált mitikus-archaikus nemzeti identitás megteremtésének kísérlete. Szerves összefüggésben áll a Vasgárda a román kultúra és közgondolkodás egész Nyugat-ellenes, irracionalista, autentikus nemzeti fejlődést hirdető, a román parasztot idealizáló vonulatával: Blagával, Iorgával (lásd erről Keith Hicthins: Gindirea: Nationalism in a popular guise. In: Social change in Romania 1860—1940. Ed. K . Jowitt. Berkeley 1978.), Gogával... de egész „stílusa” megfelel az elmaradottság politikai kultúrájának: a formálisan demokratikus közéletben tájékozódni és részt venni nem tudó parasztság társadalmi túlsúlyának is. A Vasgárdából kivált Stelescu nem véletlenül bírálta Codreanut egyebek között az ideológia hiányával. Ezt a világot átgondolt programmal nem — Codreanu viszszautasította a Vasgárdához csatlakozni akaró, korporativista társadalmi programot kidolgozó Manoilescu javaslatait, mondván: a nemzet erkölcsi megújulása a legfontosabb, az intézmények átalakítása csak ezután következhet (Keith Hitchins: Romania, 1866—1947. Oxford 1994. 404—405.) — csakis víziókkal és szimbólumokkal lehetett mozgósítani: mindenekelőtt a gyilkosság és a hősi halál misztikájával (a Vasgárda legnagyobb erődemonstrációja a spanyol polgárháborúban elesett két vasgárdista vezető, Mota és Marin temetése volt; vö.: 216.) — meg természetesen a karizmatikus „vezér” kultuszával. Miskolczy munkája kitűnően számot ad a Vasgárda román szellemi gyökereiről, de sajnos nem kellő mélységben szól a külföldiekről: az Action Francaise szellemi befolyásáról (habár Charles Maurras neve előfordul a könyvben, lásd 95.). A románok számára a Nagy Latin Nővér volt Franciaország, a legtöbb külföldi szellemi hatás onnan érkezett. Amellett a román nacionalizmushoz szervesen hozzátartozik a monarchikus
