Századok – 2016
2016 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács Tamás: Varga Krisztián: Ellenség a baloldalon. A politikai rendőrség a Horthy-korszakban
TÖRTÉNETI IRODALOM 1605 így fogalmazott meg korábban: „Évtizedeket megkésve, a mi feladatunk sem lehet más, mint hogy éppen a nemzeti önbecsülésünk érdekében magunk is saját történetünk részeként tekintsünk a háború borzalmas eseményeire, úgy, ahogyan történt, részrehajlás nélkül.” (Krausz Tamás: Az elhallgatott népirtás. In: A magyar megszálló csapatok i. m. 39.) L. Balogh Béni Varga Krisztián ELLENSÉG A BALOLDALON A politikai rendőrség a Horthy-korszakban Jaffa Kiadó, Bp., 2015. 252. o. Nehéz fába vágja az a fejszéjét, aki a Horthy kori rendőrség baloldal elleni nyomozásait, illetve tevékenységét akarja feldolgozni. Egyrészt, körülbelül negyedszázad történetét és eseménysorát kell feldolgozni, s a „nagy” folyamatokban kell elhelyeznie a rendőrség munkáját. Másrészt pedig (még mindig) ott van az a korábban kialakított, kliséktől és túlzásoktól sem mentes kép a Horthy kori baloldalról, annak szerepéről és súlyáról, amelyikkel hébe-hóba még ma is találkozik az olvasó. Varga Krisztiánnak nem ez az első publikációja a korabeli rendőrség baloldal elleni nyomozásairól - ezeket a korábbi írásait jól beépítette jelen munkájába —, de esetében az sem mellékes tényező, hogy bár dolgozott levéltárban is, jelenleg azonban aktív rendőrtiszt. Vagyis a forrásokat - ha úgy tetszik - kétféle szemmel is tudja olvasni. A könyv olvasmányos stílusán is érződik ez, ami ebben az esetben még inkább élvezetessé teszi a mű olvasását. Erénye a könyvnek, hogy a fényképek mellett szervezeti ábra segíti elhelyezni a politikai rendészeti osztályt a rendészeti hierarchiában, illetve bemutatja a felépítését is. A szerző egyik visszatérő költői kérdése a könyvben, hogy vajon helyes volt-e, hogy a hatalom szinte csak egyfelé nézett, szinte csak az egyik irányba zárt. A válasz nyilvánvalóan nem, de ugyanakkor ne feledjük el azt sem, hogy amikor és amíg a politika engedte, a rendőrség határozottan fellépett a szélsőjobb ellen is. Talán emiatt kissé csalóka is a könyv alcíme. A könyv három nagyobb fejezetben tárgyalja — lényegében kronologikus rendet követve — a korszak rendőrségének politikai nyomozásokkal foglalkozó szervezeti egységének a történetét, különös tekintettel a bekövetkezett szervezeti és személyi változásokra. Az egyes fejezetekben részletesen megismerhetjük a baloldal elleni nyomozásokat, valamint az igen gyakran agresszív fellépéseket. S bár a könyv „csak” a baloldal elleni nyomozásokkal foglalkozik, de tudjuk, hogy a rendőrség dolgozott a jobboldalra is. A könyv első összefoglaló jellegű fejezete (A politikai rendvédelem megszervezése) az előzményeket veszi sorba, némileg visszautalva arra, hogy már az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában is folytak politikai jellegű nyomozások, illetve megjelent az államrendészet fogalma, szükségessége, valamint első feladatai is. A háború utáni zavaros időszakban a rendőrség, és a politikai rendőrség különösen fontos volt minden hatalomban lévőnek. A Horthy kori rendőrségi gondolkodás kialakulásában pedig meghatározó „élmény” volt a Tanácsköztársaság 133 napos regnálása. Egyrészt,1919. augusztus 1-jétől kiemelt feladat volt a Tanácsköztársaság vezetőinek, másrészt a rendszer
