Századok – 2016
2016 / 5. szám - TANULMÁNY - Kövér György: "Statisztikai asszimiláció" Magyarországon, 1880-1910
1252 KÖVÉR GYÖRGY Sajátosan billegő növekedési pályát mutatott a dunabogdányi svábok és magyarok száma és aránya. A német anyanyelvűek száma 1900-ig egyenletesen növekedett, miközben a magyarok létszáma 1890 és 1900 között több mint száz fővel esett. Pedig itt működött állami iskola! Ehhez képest meglehetősen váratlan fejleménynek tűnik, hogy 1910-re több mint 900 fővel zuhant a svábok száma, miközben a magyaroké több mint ezerrel ugrott!54 55 Illúzióik azonban természetesen nemcsak a statisztikusoknak lehettek. Az 1900-as népszámlálás szerint Budafokon még alig haladta meg az egynegyedes arányt a magyar anyanyelvűek aránya. Tóth József, aki 1877 óta állt az egész megye tankerületének élén, nyugalomba vonulásakor így summázta benyomásait: „szerencsésnek mondja magát, hogy mint budafoki polgár beszélhet itt. Visszatér egy negyed századdal korábbi időkre, amikor Budafokon még nem hangzott az édes magyar szó. Azon időben indította meg a mozgalmat Budafok magyarosítására, s ma már megelégedéssel látja, hogy a törekvést siker koronázta, s ma már Budafok magyar községnek mondható nyelvben is, de különösen érzésben.”66 S ami illúziónak tűnt 1900-ban, az hamarosan testet öltött a statisztikában: ugrásszerűen megnőtt a magyar anyanyelvűek aránya, 1910-re meghaladta a 2/3-ot (igaz a magyarul beszélők aránya már 1900-ban is 62%-ot tett ki, s ez az arány 1910-ben elérte a 84%-ot!). A magyar és magyarul beszélni tudók járási szintű népszámlálási adatait egymás mellé helyezve megállapíthatjuk, hogy a magyar anyanyelvűek aránya mindkét járásban egynegyedes szint körül indul 1880-ban, de miközben 1910-re a pomáziban csak egyharmad fölé kúszott, míg a biaiban már elérte az 55%-ot. Eközben a magyar nyelv ismerete mindkét járásban 2/5 feletti szintről (a biaiban közelítette az 50%-ot) a világháború előttre a pomázi járásban kétharmad fölé emelkedett, míg a biaiban már meghaladta a háromnegyedet. Amennyiben - erős leegyszerűsítéssel — az anyanyelv térhódítását az asszimiláció, a magyar nyelvismeret terjedését az akkulturáció egyik ismérvének fogjuk fel, a lezajlott etnikai folyamatok disszonanciáját jelzi, hogy 1900 és 1910 között a biai járásban a magyar anyanyelvűek számának növekménye (~ 16 000 fő) meghaladta a magyarul beszélni tudók gyarapodását (~ 14 500 fő). Még akkor is meghökkentő ez az adat, ha ebből a háttérben a migráció kiemelt jelentőségére következtet valaki. 04 A település identitástörténetének monográfusa meggyőzően hangsúlyozza: ,A háború előtt Dunabogdányban a svábság tudata bizonyításra nem szoruló, egyértelmű valóságelemként épült be a mindennapi viselkedést irányító kultúrába. Svábnak lenni kétségbevonhatatlan evidenciát, az identitás számára biztos kapaszkodót jelentett. A csoport erős belső kohéziója, amelyet a nyelvhasználat, az endogámia, a szokások, a hagyományok, a normák intézményesített működtetése által vezérelt életvitel biztosított, [a svábok] nem látták veszélyeztetve a csoport létét.” Bindorffer Györgyi: Kettős identitás. Etnikai és nemzeti azonosságtudat Dunabogdányban. Bp. 2001. 139. 55 Budafok község képviselőtestületi jegyzőkönyve, 1903. júl. 20. In: Dokumentumok Budafok-Tétény történetéhez 1731-1950. Szerk. Czaga Viktória - Garbóczi László — Szabó Csaba. Bp. 2002.160. Tóth Józsefről (1842-1912) lásd uo. 140. Ma is utca van elnevezve róla Budafokon.
