Századok – 2016
2016 / 5. szám - TANULMÁNY - Kövér György: "Statisztikai asszimiláció" Magyarországon, 1880-1910
1236 KÖVÉR GYÖRGY nem tartalmaztak sem nemzetiségi, sem anyanyelvi rovatot. Ezek beszerzésére tehát a statisztikai hivatalnak külön díjazás ellenében utasítania kellett az állami anyakönyvvezetőt. A házassági adatlap kitöltése még viszonylag könnyen mehetett, már amennyiben a házasuló feleket az anyakönyvi bejegyzés előtt valóban meg lehetett kérdezni az anyanyelvűkről, ám ez meglehetősen nehezen volt autentikusan megvalósítható az újszülöttekre és az elhalálozottakra vonatkozóan. Itt tehát csak közvetett információt lehetett gyűjteni, s a (feltehetőleg egyetlen) bejelentést tevőt lehetett megkérdezni, ami még távolabb visz attól, hogy eredeti nyilatkozatokról beszélhessünk. A problémával a statisztikusok tisztában voltak, ami abból is látható, hogy ugyan „törvényes születésű gyermeknél mindkét szülőnek, a törvénytelen származásúaknái az anyának anyanyelvét kutatták”, viszont a feldolgozásnál az összes születéseknél az anya felvett anyanyelvét vették tekintetbe, ugyanis „mindkét szülő anyanyelvének együttes figyelembe vétele a népszámlálási adatokkal való összehasonlítást nehezítené, csupán az apa anyanyelvére szorítkozni pedig — habár ez alapon a magyarságra nézve kedvezőbb képet kapnánk, minthogy magyar férfiak számosabb esetben lépnek nem magyar nővel házasságra, mintsem magyar nők nem magyar férfival — aligha volna megfelelő eljárás, tekintve, hogy a gyermek rendszerint anyjától tanulja a beszédet s így valószínűbb, hogy anyja nyelvét örökli, mint az apjáét.”30 Mindebből következően anyanyelvi szempontból a népmozgalmi adatokban megmutatkozó születési statisztika legfeljebb a házassági statisztika deformált árnyképének tekinthető. Az ilyen módon előállított népmozgalmi statisztika alapján leszűrhető, hogy a századfordulótól a világháborúig tartó időszakban az anyanyelvi csoportok zömének termékenysége csökkenő tendenciát mutatott: legalacsonyabb szintről indult és legmélyebbre süllyedt a németeké (37 ezrelékről 31 ezrelékre), ezt követte a magyaroké 39 ezrelékről 35 ezrelékre hanyatlással, a szlovákoké pedig 44 ezrelékről 38 ezrelékre esett vissza.31 S miután a halálozás területén is nagyjából hasonló szintkülönbségek mutatkoztak, joggal feltételezhető, hogy a természetes szaporodás eltérései az anyanyelvi megoszlás változásában csak mérsékelt szerepet játszhattak. Tovább árnyalta az összképet, hogy a századelőn a kivándorlási veszteséglistát nagyságrend szerint ugyan a magyarok vezették, második helyen a szlovákok következtek, s csak ezután jöttek a sorban a német anyanyelvűek, viszont saját populációjukra vetítve egyértelműen a szlovákság emigrációja hagyta a legnagyobb űrt maga után.32 Ennek a helyzetnek a felismeréséből fakadt az „anyaország” határain túli magyarság védelmére törekvő, a nemzetközi migránsokat visszaédesgetni próbáló nacionalista politika, amelynek egyébként prognosztizálható kudarcával szorosan összefüggött a hazai ún. nyelvhatár-akció beindítása a századelőn. 30 Vízaknai A.: A magyarság i. m. 689. 31 Katus LDie Magyaren i. m. 419. 32 Katus L.: Die Magyaren i. m. 429.
