Századok – 2016
2016 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ivanics Mária: The Crimean Khanate and Poland-Lithuania. International Diplomacy on the European Periphery (15th-18th Century). A Study of Peace Treaties Followed by Annotated Documents by Dariusz Kolodziejczyk ; The Ottoman Empire and its heritage. Politics, Society and Economy. Vol. 47. ed. by Suraiya Faroqhi, Halil Inalcik and Bogac Ergene
TÖRTÉNETI IRODALOM 1079 egy oroszellenes török-tatár szövetséget létrehozni, az Oszmán Birodalom sem a szárazföldön, sem a tengeren nem volt képes megállítani az oroszok térnyerését. A tatárok egyedül képtelenek voltak ellenállni az orosz nyomásnak, különösen az után, hogy a nogájok orosz fennhatóság alá helyezték magukat. Az európai közvéleménynek Nagy Katalin cárnő úgy interpretálta az orosz seregek behatolását a Krímbe, hogy tulajdonképpen a lakosság kérésére vonultak be felszabadítani őket az oszmán iga alól és helyreállítani régi függetlenségüket (p. 210). Végül szinte egy időben osztották fel Lengyelországot (1772. augusztus 5.) és nyilvánították ki a Krími Kánság „függetlenségét” (1772. november 18.), amelyet ugyan a Kücsük Kajnardzsai béke (1774) megerősített, de 1783-ban orosz annexió követett. Diplomáciatörténet A kötet második nagy egységét a diplomáciatörténet adja. A Lengyel-Litván Állam és a Krími Kánság között létrejött békeszerződések a keleti diplomácia termékei. Az a fajta európai típusú békeszerződés, mely pontokba szedi a két fél megállapodását, sokáig ismeretlen volt a krími-tatár diplomáciai gyakorlatban, és csak a zboróvi békében, 1649-ben jelent meg (Doc. 60). A korai békék neve eskülevél (sartnáme), azaz egy olyan írástípus, amely a kibocsájtó fél esküjét is tartalmazta. A terminus technicus csupán egyszer, 1520-ban, a legrégebbi tatár nyelvű békében bukkan fel (Doc. 20). A 16. században a tatár békeszerződéseket a török yarlyq szóval jelölték, melynek eredeti jelentése: ’egy szuverén által vazallusnak, vagy alattvalónak adott dokumentum’. A jelentése is mutatja, hogy egyoldalúan kibocsájtott okiratról van szó. A szerző adománylevélnek (donation yarlyq) nevezte azokat a szerződéseket, amelyekben a krími kánok a litván és a lengyel uralkodóknak területeket „adományoztak”. Az idézőjel azért szükséges, mert ezek a területek ténylegesen litván illetve lengyel tulajdonban voltak. Az oklevéltípus jelentősége mégis abban rejlett, hogy elméletileg garantálta a benne felsorolt területek biztonságát. A kánok néha ugyanazt a területet mind Litvániának, mind Moszkvának eladományozták. A szerző jól látta, hogy bár a donation yarlyq sértette mind a lengyel király, mind az orosz cár szuverenitását, hiszen úgy tüntette fel, mintha a kán kegyéből bírnák országaikat, valójában mindkét uralkodó a maga javára fel tudta használni őket az egymással folytatott területi vitákban (p. 277). Dariusz Kotodziejczyk helyesen vezette vissza a donation yarlyq eredetét a krími kánok azon meggyőződésére, hogy mint az Arany Horda örököseinek, joguk van a felsorolt városokat és tartományokat eladományozni. Véleményem szerint azonban ennél többről is szó lehetett. Amint a krími nemzetségi arisztokráciának minden új kánnal újra és újra meg kellett erősíttetni a korábbi birtokadományokat, ugyanúgy meg kellett erősíttetnie a litván nagyfejedelemnek és a lengyel királynak is a saját birtokaikat. így erre az irattípusra a confirmation yarlyq elnevezést javasolnám. Az 1560-as békeszerződés az utolsó, amely még ebbe az irattípusba tartozik (Doc. 33). A szerző a donation jarlik eltűnését a Jagelló dinasztia kihalásával (1572) magyarázta. Véleményem szerint inkább társadalmi változás állhat a háttérben, ez az az időszak, amikor a Krími Kánság történetében fokozatosan véget ér a nomád korszak. A 16. század végén, oszmán hatásra, a krími kancellária használatában új elnevezés jelenik meg a békeszerződésre, az ahdnáme ’athnáme, szerződéslevél’. Amint Kotodziejczyk rámutatott, a változás egyben azt is jelentette, hogy a tatár fél elfordult a nem egyenlő kapcsolattól, amelyet a jarlik típusú oklevél fejezett ki. A két fél közötti egyenlőséget legnyilvánvalóbban az 1667-ben kötött podhajcei béke fejezte ki. Ez alkalommal egyetlen szerződést készítettek lengyel nyelven, két példányban, és a megerősítés után a példányokat kicserélték (Doc. 66). A békekötés folyamata A litván nagyfejedelem, a lengyel király vagy az orosz cár számára a követküldés és követ fogadás uralkodói jog, a szuverenitás egyik ismérve volt. A kompetenciák megosztottak, a krakkói lengyel kancellária a nyugati udvarokkal és az Oszmán Birodalommal tartotta a diplomáciai kapcsolatokat, míg a moszkvai és krími ügyekben a litván kancellária volt az illetékes 1569-ig, amikor a tatár ügyek is a királyi kancelláriához kerültek. Ezzel szemben a Krímen a dzsingiszida hatalomgyakorlás értelmében az uralom az egész dinasztia közös tulajdonát képezte. A decentralizált hatalmi struktúra és a megosztott szuverenitás következtében nemcsak a kánnak, de társuralkodóinak, a kalga illetve a nureddin tisztségét (1584 után) betöltő fivéreinek, fiainak, sőt a
