Századok – 2016

2016 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Búza János: ifj. Barta János: "Ha Zemplin vármegyét az útas vizsgálja...” II. (Adattár Zemplén megye 18. századvégi történetéhez)

1074

TÖRTÉNETI IRODALOM

hivatkozás hívja fel a figyelmet arra, hogy ez utóbbiakat Takács Péter és Udvari István korábbi háromkötetes kiadványa tartalmazza.

Kisebb könyv méretével vetekszik IQ. Barta János zempléni adattárának az 1776-i dicalis összeírásokról szóló egysége. Noha az adónem neve az egykori rovásadó továbbélésére enged következtetni, az 1772 nyarán kelt helytartótanácsi rendelet egységesítési szándékkal a korábbiaknál alaposabb, évenkénti összeírásokat követelt meg. A dica, mint adóegység személyi és dologi Összetevőkből alakult ki. A személyi rovatba felvették az úrbéres —jobbágy és zsellér — családfőket, külön-külön a 16 éven felüli fiúkat és a lányokat, a testvéreket, valamint a gazdaságban élő szolgákat és szolgálólányokat. A jobbágy és a zsellér férfiakból 2-2, a házatlan zsellérekből, a szolgákból, a 16 év feletti fiúkból és a testvérekből 4-4, a 16 év feletti lányokból és a szolgálólányokból 8-8 személy tett ki egy dicat.

Hasznosságuk és koruk szerint sorolták be az állatállományt, lovakból 4, kifejlett szarvasmarhákból 8, sertésekből, juhokból és kecskékből 24 tett egy dicat. Az ingatlanok, pontosabban a telkek adatait is igen körültekintően — a házaktól és a szántóktól egészen a káposztás kertekig — igyekeztek nyilvántartásba venni. Az adóztatói figyelem kiterjedt az egyéb — ún. szeren kívüli — jövedelemforrásokra is, így a kocsmáltatás, a kézművesség, a kereskedés, továbbá a közhasznú községi jövedelmekre, például az időszakosan bérbe adható legelőkre, a vízi malmokra, sőt a tarcali szárazmalomra is, amelyik a maga nemében egyedi építmény volt a megyében.

Az úrbérrendezés forrásaival ellentétben a dicalis összeírások szerényebb helyet kaptak a későbbi kutatásokban, ami részben annak tudható be, hogy kevesebb maradt fenn belőlük, illetve az adóeltagadások miatt e forrásokat pontatlanoknak tartja a kutatók egy része. IQ. Barta János véleménye szerint Zemplén vármegye ez utóbbi forrásait a kivételesek, azaz a kutatásra alkalmasak körébe lehet sorolni.

II. József 1786-ban kibocsátott, a kataszteri felméréseket szorgalmazó rendelete a földtulajdonosok megadóztatását szolgálta volna. A katonai segédlettel folytatott összeírások a teljes földterületre — a használaton kívüliekre és a terméketlenekre is — kiterjedtek, a szántók esetében meg kellett adni a gabonaneműek termésének 9 évi átlagát. A birtokos köteles volt nyilatkozni termésének és jövedelmének nagyságáról.

Bár a pontos méréseken alapuló összeírások elkészültek, az uralkodó halála után a megyékben sietve semmisítették meg az íveket, így a felmérések irataiból többnyire csupán töredékek maradtak az utókorra, amelynek kutatóit rendkívül értékes forrásanyagtól fosztották meg. Kivételek persze mindig akadnak, így Zemplén vármegye teljes anyagát sem sikerült átadni az enyészetnek. Szerény, de nem lebecsülendő az, ami megmaradt, megismerhető belőle a szántóföldek nagysága s ezen belül a nemesi földek és a paraszti használatúak mérete. A földterületek nagyságát kataszteri holdakban, azok 1/64 részében, illetve négyszögölekben adták meg; a közölt táblázatokban egyszerűsítve kataszteri holdakban és négyszögölekben feltüntetett adatokat láthatunk. A kerületi és a településenkénti táblázatok fejléce azonos, tartalmazza a népszámlálás szerinti összlakosság, a nemesek, a nemes birtokosok számát, majd az összes, a nemesi, a kamarai, az egyházi nagybirtok, illetve a helyi egyházi és végül a paraszti szántók adatait. Újabb táblázatsorban településenként a tulajdonos nemesek számát, nevét, s a szántójuk méretét, végül az összes nemesi szántó nagyságát láthatjuk.

Szinte természetesnek kell venni azt, hogy a paraszti használatú földek úrbérrendezési és a kataszteri felmérésben felvett adatai eltérőek, a különbségek nem a magyar, illetve a kataszteri holdak méretdifferenciájából adódnak, hanem abból, hogy a kataszteri felméréskor minden hasznosíthatónak vélt területet tekintetbe vettek. IQ. Barta János egyes települések adtainak kiemelésével illusztrálja a forráskritikai nehézségeket, amelyeket látva a recenzens nem kívánhat többet annál, hogy azok a későbbi hasznosítók, akik merítenek táblázataiból, hozzá hasonló gondosságot tanúsítsanak.

Zemplén vármegye igen értékes levéltára ritkaságszámba menő forrást őrzött meg a nem úrbéres lakosság jövedelmi viszonyairól, pontosabban fogalmazva a gondos elődök ránk hagyományozták a nemesi jövedelmek 1800. évi összeírását. A dicalis összeírások révén ismertek voltak az úrbéres népességtől várható jövedelmek, a francia háborúk terhei azonban megkívánták azt, hogy a nemesség jövedelmei is vétessenek számba. Már nem a birtok mérete, nem az alapvető naturális mutatók, hanem a monetáris summa összetevői kerültek az érdeklődés középpontjába, következésképpen az igen alapos tudakozást követően a jövedelmek pénzre átszámított tételeit tüntették fel az összeírok. A 17 jövedelmi kategória 3 nagyobb csoportra osztható: I. Jobbágyok, házas, illetve házatlan zsellérek, továbbá a majorságok, zsellérbirtokok és telken kívüli földek után számi-