Századok – 2016
2016 / 4. szám - MŰHELY - Kisvarga Gábor: Mattia Berniakovich és egyházkormányzata - A hódoltsági missziós püspökség a 17. század végén
1022 KISVARGA GÁBOR Azt azonban, hogy az egyházkormányzat terén mi történt, már nehezebb rekonstruálni, mindazonáltal több retrospektív forrás is segít a kérdés megválaszolásában. Maga Giacomo és Filippo Berniakovich írja, hogy valóban sok plébánia leégett, esetleg a törökök elüldözték a plébánosokat a háborúk alatt. Azonban a török területeken és a püspökséghez tartozó plébániák felett a joghatóságot az olovói „Csodatévő Mária konvent”62 gyakorolja, valamint ez a konvent is látja el a hódoltság pasztorálását is.63 Ezekre az adatokra kiváló kontroli-forrásként használhatók a Magyar Ferences Levéltárban őrzött bosnyák rendtartományi electio canonikák, amelyekből megállapítható, hogy hol volt a korszakban egészen bizonyosan stabil ferences jelenlét.64 Hogy jön a képbe Mattia Berniakovich? Ha az ő tevékenységét nem is tudjuk igazolni, a családjáét biztosan. Filippo Berniakovich ugyanis elvitte a terhet, amivel a püspök nem bírt: pénzzel, könyvekkel segítette a konventet. Ha kellett, segített a vendégek és környékbeli püspökök elszállásolásában. Teljes kapcsolathálóját bevetette, hogy segítse a vallásos élet működését.65 Még segítséget is próbálnak kérni a Kongregációtól — írja 1695-ben —, ugyanis bővíteni szeretnék a konventet, de ezt egyedül nem tudják megoldani. Erre azért lenne szükség, mert a török rendszeresen zaklatja a keresztényeket és egyre inkább elszigetelődnek a „szakadárokkal” szemben.66 Mindezek nyomán jól körvonalazódik a következő kép. Az olovói konvent működtette a térségben az egyházkormányzatot, amihez minden feltétele megvolt: ereklyéi lévén híres zarándokhelyként működött, ezzel könnyen a többi konvent felé emelkedhetett, valamint a Berniakovich család minden egyéb szükséges feltételt biztosított. A Szentszékben feltehetőleg éppen ezért nem merült fel a püspök menesztése, akár kompromittálódott a török szemében, akár nem, ugyanis családja a maximumot kihozta a helyzetből és sikeresen életben tartotta az egyházkormányzatot. 1698-ban hallat magáról megint a püspök Barletó városából: engedélyt kért a Kongregációtól, hogy Rómába mehessen, ugyanis nem maradhatott tovább Filippo mellett. Állítása szerint eddig Raguzában vesztegelt folyamatos kétségek között,67 ahonnan egy „ügynöke” révén gyakorolta misekötelezettségeit, azonban most anyagi gondokkal küzd, ezért szeretne Rómába menni.68 1700 fordulóján Barletóból Spalatóba, majd Anconán át Rómába ment. Furcsa viselkedése, gyötrelmes depressziója feltűnik a környezetének és végül persona non grata vált belőle mindenhol, ahol csak megfordult. A Kongregáció épp 62 „Convento della Madonna Miracolosa del Piombo”. 63 A szerémségi Mitrovica, Illoch, Gluba, Morovich, Baia, Velika, Nassica, Foinizza, Brod, Sebenico, Pozsega, Valkovár, Tinin, Diakovár etc. APF SOCG vol. 531. föl. 502—509r. 64 Magyar Ferences Levéltár (továbbiakban: MFL) III. (Prov. Bosnae-Argentinae), Acta Bosnae. 66 APF SOCG vol. 523. föl. 260-265.; APF SOCG vol. 534. föl. 515. 66 APF SOCG vol. 532. föl. 302-303. 67 APF SC vol. 3. föl. 67+68. 68 A rendkívül csúnya, nehezen érthető, rossz olaszsággal írt leveleiben elejti, hogy emlékeztetnie kellett a környezetét, hogy tulajdonképp ő a püspök és nem az atyák. Ha az értelmezés korrekt, talán feltételezhetjük, hogy a püspök helyzete már ebből a szempontból is tarthatatlanná vált, ezért szorgalmazta Rómába menetelét. APF SC vol. 3. föl. 71.
