Századok – 2016
2016 / 4. szám - MŰHELY - Kisvarga Gábor: Mattia Berniakovich és egyházkormányzata - A hódoltsági missziós püspökség a 17. század végén
1014 KISVARGA GÁBOR kiépített kapcsolatrendszerük,26 valamint meglehetős vagyonuk. Mindazonáltal a forrásokból a család olyan mély vallásos elköteleződése — már-már zelotizmusa — körvonalazódik,27 mely az utolsó érvet is megingatni látszik, amivel a kortársak többször is megvádolták a Berniakovichékat: miszerint a gazdag, ám „tekintély” nélküli kereskedőcsalád presztízsének hatalmas lökést adna, ha legalább egy püspököt adhatna a „hazának”, s így mindent meg is tettek a püspökség megszerzéséért. A források kritikusabb vizsgálata után egy teljesen más kép kezd körvonalazódni a Berniakovich családról, mint amit az eddigi kutatás tárt elénk. Ebből úgy tűnik, hogy a család komolyabban vette az általuk az egyháznak adott püspök kötelességeit, mint maga Mattia Berniakovich. Bár már a kortársakban is felmerült a gyanú, hogy a család „bevásárolta” az ifjú püspököt, és a magyar kutatás is előszeretettel élt a feltételezéssel, hogy a Kongregáció döntését a Berniakovich família kapcsolatai és erszénye is befolyásolta, reményeim szerint ezt a képet, ha eloszlatni nem is, de árnyalni tudom majd. A missziós stratégia változása Akkor mégis mi indokolta a Kongregáció választását? Én ezt azzal a folyamattal magyarázom, amely leginkább a missziós stratégia megváltozásában érhető tetten.28 A Szentszék missziós stratégiájában tevékenységét belső és a külső területek szerint különítették el egymástól. A hódoltság és a hozzá kapcsolódó missziós tevékenység belső missziós területnek számított: Róma mindig is keresztény területként tekintett a török okkupációra. A Kongregáció megalakulását követően három jól elhatárolható megoldással próbálkozott. Első körben a külső, ám tájékozott szemlélő számára logikus megoldást választott a Kongregáció — egy raguzai ferencest, Alberto Rengjichet nevezte ki miszsziós püspöknek 1625-ben szendrői címen, Belgrádot emelve a missziós hierarchia élére. Ezzel Róma darázsfészekbe nyúlt, ugyanis teret engedett egy etnikai ellentéten nyugvó problémának, amelynek egy része majd a belgrádi kápolna-viszály körül éleződik ki. A kápolna csupán a jéghegy csúcsa volt, a háttérben sokkal inkább a bosnyák és a raguzai kereskedőhálózatok egymásnak feszülése, valamint az ebből fakadó etnikai ellentétek álltak. A raguzaik ugyanis kereskedelmi hálózatuk kiépítésével29 egyúttal egy „kápolnahálózatot” is kiéSpalato tra cinque e seicento. In: Studi Storici, Anno 13, No. 2 (1972) 26 A család kapcsolatokat ápolt: Rómában, Bécsben, Isztambulban; kereskedett: Velencével, Anconával, Ragusával etc. 27 A család rendkívüli anyagi terheteket vállalt, valamint többször is politikai befolyásukat mozgósították a kereszténység érdekében. APF SOCG vol. 557. föl. 30—31. 28 A gondolatmenethez felhasznált eseménytörténeti adatokat szinte minden részletre kitérően ismertették: Molnár A.: Katolikus i. m. passim; Tóth /.: Misszionáriusok i. m. passim; Tóth: Litt. miss, passim, 2. lábjegyzet, valamint a feldolgozott forrásanyagból az alábbi következtetéseket vontam le. 29 A hálózatra 1. F. W. Carter. The Commerce of the Dubrovnik Republic, 1500-1700 i. m.; a török kapcsolataikra 1. Nicolaas H Biegman: The Turco-Ragusan relationship According to the firmans of murád III (1575-1595) extant in the state archives of Dubrovnik. The Hague, Paris 1967.
