Századok – 2015
2015 / 2. szám - Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála
386 PÁLOSFALVI TAMÁS Garai barátai, és honnan tudjuk, hogy azok voltak, nem derül ki; ezen a kérdésen Hóman a rá jellemző elegáns nagyvonalúsággal siklott át.13 Hogy a korabeli magyar politikáról alkotott kép milyen keveset változott a Magyar Történet köteteinek megjelenése óta, jól mutatja Fügedi Erik 1986-ban publikált könyvének következő passzusa: „Ciliéi halála után Garai vette át a párt vezetését, s hogy széthullásról nem lehetett szó, azt a legmeggyőzőbben a következő tavaszon végrehajtott bosszú, Hunyadi László kivégzése bizonyítja”.14 15 A párt, amelynek irányítása kényszerű módon Garai kezébe került, lényegét tekintve azonos az 1401-ben, „sőt részben korábban” alakult Garai-Cillei ligával,16 de az, hogy milyen célok tartották egyben tagjait több mint fél évszázadon keresztül, mire a Hunyadiak iránti gyűlöletük világos célt rajzolt a horizontra, ugyanúgy nem derül ki Fügedi szövegéből, mint ahogy Hómanéból sem. Tegyük hozzá, Fügedinéi (egyébként nyilván Hóman nyomán) a Garai-Cillei liga oszlopai közé tartoznak a Kórógyiak is, jóllehet Kórógyi János azon kevés báró egyike volt, akik személyesen vettek részt Hunyadi oldalán Nándorfehérvár védelmében. A lényeg mindazonáltal az, hogy Hunyadi László halála itt is, mint korábban, egy ellenséges párt bosszúja, a király asszisztenciája mellett. Tulajdonképpen hasonló álláspontot foglalt el Kubinyi András is, aki mindenféle liga említése nélkül ugyan, de mégis elfogadta, hogy Hunyadi László egy Garai nádor által koordinált főúri bosszúnak esett áldozatul.16 Jóformán az egyetlen történész, aki megpróbált szembemenni a ligák uralta politikai narratívával, Engel Pál volt, bár radikálisan ő sem szakított a hagyományos terminológiával. Engel már a hatvanas években cáfolta Hóman sosem létezett rokoni kapcsolatokra épített politikai szövetségeit, de továbbra is használt olyan kifejezéseket, mint „megátalkodott Garai-párti” (ti. alsólendvai Bánfi Pál), vagy „Hunyadi-párti” (ti. Rozgonyi Sebestyén), ami egyrészt feltételezi, hogy léteztek ilyen pártok, másrészt azt is, hogy a nevezett személyek huzamosan kötődtek azokhoz.17 O mindazonáltal szakított a „monolit pártok” évtizedes harcával, és megpróbált értelmes célokat rendelni a változó pártalakulásokhoz. Az 1453 szeptemberében mások mellett Garai László és Újlaki Miklós részvételével kötött liga alapvető céljának például már „a királyi udvar magyarországi befolyásának helyreállítását” tekintette, amely persze szükségszerűen Hunyadi János ellen is irányult; a fordulat, bár árnyalatnyinak tűnik, nagyon fontos, hiszen a korábbi szerzőkkel ellentétben a szövetkezés pozitív oldalára 13 Hóman „nagyvonalúságára” 1. Engel Pál: A magyar világi nagybirtok megoszlása a 15. században. I—II. In: uő: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket gondozta Csukovits Enikő. Bp. 2003. 20-22. 14 Fügedi Erik: Ispánok, bárók, kiskirályok. A középkori magyar arisztokrácia fejlődése. Bp. 1986. 365-366. 15 Uo. 364. 16 Kubinyi András: Mátyás király. Bp. 2001. 22. („Végül az urak — a királlyal egyetértve, aki féltette hatalmát az új főkapitánytól — csapdát állítottak a Hunyadi testvéreknek.”) és 23. („Garaiék látszólag jól szervezték meg a Hunyadiak elleni akciót”) 17 Engel P: Világi nagybirtok i. m. 22. Érdemes ebből a szempontból megjegyezni, hogy Ország Mihály udvarmester, akit Engel a néhai kormányzó odaadó hívének titulál, éppenséggel a király kíséretében érkezett Nándorfehérvárra, mint arról alább még szó lesz.
