Századok – 2015
2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Cziráki Zsuzsanna: Habsburg-oszmán diplomácia a 17. század közepén. Simon Reniger konstantinápolyi Habsburg residens kinevezésének tanúságai (1647-1649)
HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A 17. SZÁZAD KÖZEPÉN 849 1646-ban visszahívták, állítólag azért, mert túlzott magabiztossága nem szolgálta az uralkodó érdekeit, sőt Breisach* 67 átadása miatt még Trauttmansdorffal is vitába keveredett. Emellett úgy hírlett, a franciaországi követségi posztra áhítozott. Mivel a korábbi szolgálatból 1647 elején végképp felmentették, ráadásul súlyos anyagi gondokkal küszködött, feltételezhetően a kényszer vihette arra, hogy egyáltalán fontolóra vegyen egy olyan népszerűtlen megbízatást, mint amilyen a konstantinápolyi volt.68 Franz Paul Lisolával 1647 májusában már javában folytak a tárgyalások.69 Kevéssé meglepő módon a reménybeli követtel való egyeztetések sarkalatos pontja az volt, mennyibe is fog kerülni kirendelése. A szóbeli egyeztetések során Lisola egyértelművé tette, hogy a Greiffenklaunak folyósított összegeknél kevesebbért nem hajlandó utazni, hovatovább írásbeli garanciát kért az uralkodótól a kialkudott javadalmazásra. Lisola azt is elérte III. Ferdinándnál, hogy konstantinápolyi útja előtt egy időre még visszatérhessen kilenc éve nem látott burgundiai birtokaira.70 Minderre 1647 júliusában került sor, az után, hogy a rezidensi kinevezés pénzügyi háttérmegállapodása értelmében kézhez vette az illetményére vonatkozó biztosító iratokat.71 III. Ferdinánd maga is sürgette a kamarát, gyorsan járjon el az ügyben, állítsák ki az ígérvényt és szedjék össze a pénzt mielőbb, hogy Lisola nyomban indulhasson.72 Míg Lisola Burgundiában volt, Greiffenklaut is értesítették a döntésről, aki 1647. augusztus 10-én kelt levelében nyugtázta az utódlást, és megjegyezte, a „kipróbált férfiú” messzemenően alkalmas a császár szolgálatára.73 A kijelölt rezidens azonban láthatóan nem volt elégedett a megbízatással, hiszen 1647 októberétől minden követ megmozgatott, elsősorban a követségre őt ajánló Ferdinand Sigismund Kurtz von Senftenau (1592-1659) birodalmi alkancellárnál, hogy a konstantinápolyi helyett valamelyik európai állomáshelyre kerülhessen.74 Erőfeszítései végül sikerrel jártak: 1648 júniusában lengyelországi Markus Baumanns: Das publizistische Werk des kaiserlichen Diplomaten Franz Paul Freiherr von Lisola (1613-1674). Historische Forschungen. Bd. 53. Berlin 1994. 67 Stratégiai fontosságú erőd a francia-német határon, melyet a harmincéves háborút lezáró békeszerződések végül Franciaországnak engedtek át. 68 Pribram, A. F.: Franz Paul Freiherr von Lisola i. m. 54-56.; 1647 áprilisában Lisola szolgálatait még egy kisebb küldetés során vette igénybe az uralkodó: I. Rákóczi Györggyel folytatott tárgyalásokat. Vö. III. Ferdinánd dekrétuma Franz Paul Lisola és Tőrös János erdélyi küldetésével kapcsolatban. Bécs, 1647. április 9. ÖStA AVA FHKA HFU Kt. 412. (r. Nr. 176.) Kv. April 1647. föl. 27. 69 Az Udvari Haditanács és az Udvari Kamara üzenetváltása. Bécs, 1647. május 21., 29. ÖStA AVA FHKA RA Kt. 186. föl. 356-359. 70 Pribram, A. F: Franz Paul Freiherr von Lisola i. m. 57. 71 Az Udvari Kamara tájékoztatása III. Ferdinánd és az Udvari Haditanács számára. Bécs, 1647. június 18. ÖStA AVA FHKA RA Kt. 186. föl. 360-361. 72 III. Ferdinánd álláspontját 1. „Dicit Imperator” kezdettel a fenti dokumentum végén. Uo. 73 Alexander von Greiffenklau Martinitz grófnak. Pera [Konstantinápoly], 1647. augusztus 10. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I. Kt. 120. Kv. 1. föl. 63-64.; Hasonló szellemben nyilatkozik Greiffenklau a továbbiakban is, vö.: Greiffenklau III. Ferdinándnak. Pera [Konstantinápoly], 1647. október 27. Uo. Türkei I. Kt. 120. Kv. 1. föl. 145-152. 74 Pribram, A. F.: Franz Paul Freiherr von Lisola i. m. 57.; Vö.: Az Udvari Kamara a Sziléziai Kamarának Franz Paul Lisola lengyelországi rezidensi megbízása és a küldetéshez szükséges pénzügyi fedezet tárgyában. Linz, 1648. július 10. ÖStA AVA FHKA HFÖ Akten Kt. 800. (r. Nr. 312.) sine
