Századok – 2015
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pál Lajos: Egy folyóirat a történész viták kereszttüzében, Századok (1931-1943)
70 PÁL LAJOS- Ez volt az enyhébb változat, mert korábban Hóman azzal a miniszteri leirattal fordult a karhoz, hogy nyilatkozzék Mályusz ügyében, és jelentse ki, hogy érdemtelenné vált a katedrára.142 Hajnal és Domanovszky mérlegelte egy, a Századok nevében kiadott nyilatkozat megtételét ebben az ügyben, de ezt később elvetették, elsősorban azért, mert súlyosabb következményei lettek volna Mályuszra nézve, mint egy kari határozat. Ez utóbbira figyelemmel Hajnal azt javasolta Domanovszkynak, hogy próbálja meg rávenni a minisztert beadványa egy-két részének elhagyására. Mindenekelőtt azt, „amiben Mályuszt mint a [népiségtörténeti - EL.] kutatás vezetőjét, elítélően jellemzi. írd meg neki, kérlek, hogy a modor kérdését nem lehet felvetni akkor, amikor oly nagy s már annyira elismert teljesítményekről, eredményekről van szó; s hogy Mályusz panaszait is meg kellene ez esetben hallgatni, azok modoráról, akik vele tárgyaltak. [A Kniezsa-Deér-féle látogatásról, tárgyalásról volt szó. - EL.] Mályusz elhibázta ugyan a dolgot, amikor e modor kérdésében nem fordult a miniszterhez [Mályusz 1. fent, sikertelenül próbált a minisztertől kihallgatást kérni - EL.], de azért mégsem lehet egyoldalúan csak az ő modorát elítélni.”143 Hajnal (aki tagja volt a kari tanácsnak) két malomkő között őrlődött. Mályuszhoz két évtizedes (ebben az időben már jelentősen meggyengült, de ifjúkori) barátság fűzte, ugyanakkor szerkesztői pozícióját tekintve neki felettese volt a megtámadott fél, Hóman Bálint [volt] kultuszminiszter, társulati elnök. Hajnalnak — aki láthatóan nehezen viselte ezt a kényes helyzetet, mégis — az volt a véleménye, hogy a kar nem határozhat erről egy egyszerű szavazással, nem ítélheti el Mályuszt, és legfeljebb általánosságokban fejezheti ki bizalmát Hóman iránt. Úgy vélte, a kínos ügyet minél gyorsabban be kellene fejezni, ezért: „sokkal jobb lenne, ha a miniszter egyszerűen inkriminálná [kifogásolná, sérelmezné értelemben - EL.] Mályusz azon megjegyzéseit, amik nyomtatásban egy írásban, mindenképpen elítélendők, akármilyen tárgyi igazságra, vélt sérelemre is hivatkozna Mályusz.”144 Hajnal Domanovszkyt azzal próbálta megnyerni tervének, hogy, „ha így átalakíttatnék Hóman irata, simán, tán egyhangúlag, egy ülésen megadhatná neki a kar az elégtételt. Mályuszt illetőleg pedig talán mégis kiesnék a vádakból minden olyasmi, amit az ő erkölcsi tönkmítva természetesen az ott meg nem jelent részeket. A szóban forgó mondatot Hóman becsületsértőnek találta és elégtételt követelt. A mondat éle jól el volt rejtve, csak az vehette észre, akinek elárulta valaki, hogy ki ellen irányul. Hogy mennyire nem volt észrevehető, mutatja, hogy Oláh [az „Egyedül Vagyunk” szerkesztője - EL.], Hóman híve, nem ismerte fel értelmét s ugyanez még fokozottabb mértékben áll az újság olvasóira. - V ö. Mályusz: Emlékirat (Népiségtörténet c. fejezete.) 142 A magyar történettudomány előszavában: „Válaszul bírálóimnak” a Deér József által kiragadott részekre reflektálva, valamint azért is, mert a vita hullámai ebben a vonatkozásban túl magasra csaptak, már-már katedrájának elvesztésével fenyegetett, (ahogyan ezt a miniszter leiratában követelte is az egyetemtől), megkövetve Hómant, ezeket írja: „Hasonlóképpen rektifikálom feltevésemet, mintha Hóman Bálintot a szellemtörténészek közti vezető szerepe segítette volna a politikai érvényesüléshez. Arról értesültem ugyanis, hogy őstörténeti kutatásai alkották azt a hidat, amelyen átlépett — mindannyiunk nagy örömére, nem véglegesen — a politika mezejére.” 11. A „bocsánatkérő” irat összeállításában Hajnal és Domanovszky komoly segítséget nyújtott Mályusznak, aki ezért nem volt nagyon hálás. Inkább azt várta volna, hogy teljes mellszélességgel álljanak ki mellette, és együtt váiják a „megsemmisítő” csapást. 143 MTAK K Ms 4524/425 Domanovszky Sándor hagyatéka. 144 MTAK K Ms 4524/424 (1942. február 4.) Domanovszky Sándor hagyatéka.
