Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
egységes annak megítélésével kapcsolatban, ki a legjobb szövetséges Oroszország számára.109 Az 1905-1906 között miniszterelnök, Szergej Witte gróf körül tömörült konzervatív csoport természetes szövetségesként tekintett Németországra. Azt hirdette, hogy a két ország közötti háború mindkét nemzet számára forradalomba torkollhat. A mai napig általános elfogadottságnak örvend az a tézis, miszerint a társadalmi elégedetlenségtől való félelem mindkét ország júliusi döntéshozatali folyamatában szerepet játszhatott. A német szövetséggel szemben álló franciabarát irányultságú orosz politikusok, mint Szazonov és Krivosin július második felében a társadalmi elégedetlenségtől való félelem miatt elhalasztott háború érvét megfordította, és azt hangoztatta, hogy pontosan annak elkerülése érdekében kell felvállalni a háborút. Hasonló érvelést Fischer is alkalmazott Németország esetében, amikor a belső feszültségek miatti félelem külpolitikai döntésekben érzékelhető befolyását emelte ki.110 A kutatások állását Williamson és May tíz évvel ezelőtt úgy összegezte, még mindig nincs elég bizonyíték arra vonatkozóan, vajon tényleg tudott-e Oroszország az osztrák-magyar trónörökös ellen tervezett merényletről. Ami pedig a francia-orosz tárgyalásokat illeti, annak pontos részletei szintén feldolgozásra várnak.111 Gerd Krumeich véleménye szerint bizonyosra vehető az, hogy az orosz kormány nem rendelkezett pontos ismeretekkel a merénylet előzményeiről, és nem tájékoztatták arról, hogy a szerb katonai elhárítás a merényletet aktívan támogatta.112 Az információ elsődleges forrását jelentő Viktor Artamanov, belgrádi orosz katonai attasé (1912-1914) állítását, miszerint nem szerzett előzetes információt a merényletről, Christopher Clark ugyan idézte, de nem értékelte.113 Egyedül Sean McMeekin fejezte ki abbéli meggyőződését, hogy Artamanov bár explicit tagadta, indirekt fogalmazással azonban elismerte, hogy tudott a merénylet előkészületeiről, és így módjában állt továbbítani az információt Pétervárnak. Artamanov ugyanis még Albertininek adott interjúja során bevallotta, hogy Apis-szal napi munkakapcsolatban állt. Azt is elismerte, hogy akkoriban Belgrádban titokban tartani egy készülő merényletet, nem igazán lehetett.114 Albertininél újabb forrásokat azonban McMeekin sem tudott bevonni feltételezése alátámasztására. Úgy tűnik, ez a kérdés a jövőben is különböző értelmezésekre nyújt lehetőséget. Ezzel szemben, ami a készülő osztrák-magyar ultimátummal kapcsolatos orosz informáltságot illeti, ma konszenzus uralkodik a történészek között abban, hogy az ultimátum híre egyáltalán nem érte sokként az oroszokat, mint ahogyan azt Szazonov egyik kijelentése alapján sokan korábban tényként interpretálták. Az angolszász szakirodalomban ma úgy látják, hogy a hírt Heinrich von Lützow gróf, korábbi római osztrák-magyar nagykövet (1904-1910) szivárogtatta ki a Berchtolddal július 13-án Bécsben folytatott beszélgetést kö-1914 - A JÚLIUSI VÁLSÁG RÉGI-ÚJ HISTORIOGRÁFIAI OLVASATAI 735 109 McLaren McDonald, David: United Government and Foreign Policy in Russia 1900-1914. Cambridge/Mass. 1992. 110 Williamson, S. R. - May, E. R.: An Identity of Opinion i. m. 369-370. 111 Uo. 371. 112 Krumeich, GJuli 1914 i. m. 98-106. 113 Clark, Ch.: Die Schlafwandler i. m. 528. 114 McMeekin, S.: Juli 1914 i. m. 79-80.
