Századok – 2015
2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Devescovi Balázs: Anekdoták és apróságok Eötvös Józsefről
ANEKDOTÁK ÉS APRÓSÁGOK EÖTVÖS JÓZSEFRŐL 667 Pulszky Ferenc és Fáik Miksa azon esetekben, amikor mindketten elmondják valamelyik történetet, nem sokban térnek el egymástól, a szavaik különbözőek, történeteik azonban egyeznek. Eötvös és Szalay pezsgőzése a Margitszigeten lényegileg ugyanúgy olvasható a Magyarország és a Nagyvilág 1871. február 12-i számában, mint ahogy Fáiknál szerepel a különböző előbb kézirata, felolvasása nyomán készült publikációkban, utóbb a neve alatt megjelent szövegekben. Az egyformán, vagy legalábbis hasonlóan előadott történetek feltehető magyarázata Eötvös személyisége lehet. Az alapján, amit jelenleg tudunk róla mint emberről, azt vélhetjük, kedvelte a humoros (önmagáról szóló) történeteket, és mivel szeretett szónokolni, társalogni az emberekkel, szívesen mesélhette történeteit barátai, közönsége előtt, így pedig mintegy az ősváltozatát alkothatta az anekdotáknak. A híres jóslat állítólag nem mástól mint Eötvöstől származik eredetileg. A Fővárosi Lapok tárcája így vezette fel a történetet: „E jóslat hire először 1848-ban merült föl, s később is mindannyiszor fölszinre került, valahányszor az országban valami alkotmányos mozgalom támadt, melyből — bár csak a legtávolabbról is — erősebb összeütközésekre lehetett következtetni; sőt e jóslat 1849 után még erősebben s a valószinűség egy nemével hozatott forgalomba, miután már szemeinkkel láttuk, hogy mozgalmas időkben az erdők fái nem csak csergalyakat teremnek a szerepvivők homlokára, hanem teremnek - bitófákat is, s hogy ily időkben még az oly határozott loyalitás sem biztosíthatja az embert, minő a Battyányié volt, ha az eszeveszett bosszú áldozatokat követel. E jóslaton kétségkívül Eötvösnek kellett leginkább mosolyognia, ki ennek keletkezését, származását legjobban ismerte; azonban előzményei s a véletlen játéka később ránézve is oly végzetszerűvé látszottak azt alakítani, hogy Eötvös egyszer csak megszűnt e saját maga által indított jóslaton mosolyogni, s noha barátainak csak nevetgélve, tréfásan mondta el a jóslat történetét, sokan voltak, kik a báró mosolya mögött némi erőtetést vettek észre, a mi legalább is annyit bizonyított, hogy az egész dolog reánézve egyáltalában nem kellemes, s jobb szeretné, ha az oly ártatlan, sőt dévaj alakban sem történt volna meg, mint a hogy valójában megtörtént.”12 Eötvöst mint a történetek kiindulópontját igazolja, hogy Fáik Miksa többször elmondja, kitől hallotta egyik-másik történetet. Eötvös gimnáziumi nyilvános megszégyenülése történeténél beszúrja közbevetőleg: „ő maga beszélte sokszor nevetve, hogy ő akkor oly kicsiny volt, hogy a feje alig nézett ki a párkányon felül”.13 A Margit-szigeti pezsgőzés elmesélést ezzel vezeti fel: „Igen jellemző Eötvös és Szalay baráti viszonyára a következő történet, melyet ők magok mondtak el nekem.”14 És ez az adomázás szokásos volt, Fáik ugyanis hozzá fűzi: „Mind a két hires ember szives volt engemet, ki náluknál 15 évvel fiatalabb voltam, barátságával megtisztelni és örökké felejthetetlenek maradnak előttem azok az épp oly élvezetes mint tanulságos esték, miket én e két férfiúval 12 T. K.: Egy jóslat b. Eötvösről, i. m. 13 Fáik Miksa: Báró Eötvös József életéből. In Uő.: Kor- és iellemrajzok. Révai testvérek, Bp. 1903. 215. 14 Fáik Miksa: Báró Eötvös József életéből, i. m. 217.
