Századok – 2015

2015 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - M. Lezsák Gabriella: Vincze Zoltán: A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899-1919) Erdélyi Múzeum Egyesület

gazdálkodását és a Szamos parti város számos nevezetességét. A régészettel még a Bolyai egyetem diákjaként, Ferenczi István régész növendékeként ismerkedett meg. Kedvelt tanára hatására kezdett el a kolozsvári régészeti iskola és a Történelmi Múzeum alig ismert múltjával foglalkozni. A témában „A keleti intézet Posta Béla-i terve”, „Posta Béla, a keletkutató régész”, „Létay Balázs - derékba tört régészpálya”, „Posta Béla és tanítványai”, „Posta Béla (1862-1919)”, „Az Érem- és Régiségtár” címmel jelentek meg fontosabb dolgozatai.

Vincze Zoltán a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon munkatársaként, a IV-Y kötet történettudományi szócikkeinek szerzőjeként is ismert. Most kiadott monográfiája mellett még két kötete jelent meg: „A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai” (általános iskolai tankönyv, társszerző László László. Kolozsvár. 1999; újrakiadása uo. 2005); és a „A kolozsvári Farkas utca. Művelődéstörténeti barangolás” (uo. 2003).

A most megjelent több mint 800 oldalas monográfia 10 fejezetre oszlik. A kolozsvári régészeti iskola alapításának előzményei, a meglévő javak, illetve lehetőségek ismertetése („Örökség - Felkészülés - Program; Javadalom - Helyiség - Személyzet című fejezetek) után „a régészeti iskola születésének”, majd „az Érem- és Régiségtár újjáteremtésének” bemutatására kerül sor. A szerző ezt követően „az országos múzeumúgy és műemlékvédelem szolgálatában” és a „tudományos műhely” élén álló Posta Béla munkásságát tárgyalja, utóbbinál a régészeti módszerekre, ásatásokra és eredményekre is kitérve. Ebben a fejezetben Vincze Zoltán a régészettel rokon tudományok (az éremtan, felirattan, művészettörténet, néprajz és keletkutatás) korabeli helyzetét is ismerteti. A kötetben külön fejezetben kapott helyet Posta Béla magánéletének („a férj, az apa, a barát”) és közéleti tevékenységének bemutatása. Az életút utolsó szakasza a „Háború szorításában” címet viseli, amelyet Vincze Zoltán találó megfogalmazása szerint „a szűkülő élettér” és „az új kötelességek, derengő lehetőségek” jellemeznek a leginkább, majd „a vég” ismertetése zárja. Az utolsó fejezetekben a Pósta-i korszak hagyatékát és emlékezetét foglalja össze a szerző, ezt követően pedig a különböző releváns forrásokat és iratokat is bemutatja. A gazdagon illusztrált kötetet képjegyzék, személynév- és helységnévmutató egészíti ki, tartalmának színességéről pedig a korabeli újságokból, levelekből és naplókból vett idézetek gondoskodnak.

A kötet bevezető fejezetei az Erdélyi Múzeum Egyesület Érem- és Régiségtárának, illetve a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem régész tanszékének ismertetésével indulnak. Magyarország második legrégebbi alapítású egyetemén, az 1872-ben létrejött kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen 1899-ben indult be a régészettudomány oktatása, addig csak a budapesti egyetemen tanítottak archeológiát. Régészeti munkákban sokszor citált tény, hogy Magyarország egyetlen országrészének régészeti kutatása sem volt annyira elmaradott, mint Erdélyé. Az erdélyi tanszék beindítását ennek a hiánynak a felszámolása is szükségessé tette, másrészt az egyre szaporodó országos feltárások nyomán a másutt tetemes mennyiségűre gyarapodott régészeti emlékanyag elhelyezésére, feldolgozására, bemutatására létrejött múzeumok többnyire szakemberhiánnyal küzdöttek és az utánpótlással járó nagyarányú munkát a budapesti tanszék egyedül már nem tudta ellátni. Az Erdély-részi régészképzés beindítását kedvezően befolyásolta, hogy 1859 óta Kolozsváron székelt az Erdélyi Múzeum Egyesület, amely jelentős gyűjteményeivel biztosítani tudta a tudományos és oktatói munka megfelelő színvonalát. Vincze Zoltán a kötetben arra is különös hangsúlyt fektet, hogy az Érem- és Régiségtárat fenntartó Erdélyi Múzeum Egyesület munkásságát és szerepét Erdély tudományos életében és közművelődésében, ha röviden is, de bemutassa.

A következő fejezetekben a szerző a kolozsvári régészeti iskola történetét időrendben és tevékenységek szerint csoportosítva tárgyalja. Az oroszlánrészt természetesen az iskola megteremtője, Posta Béla tudományos, és közéleti munkássága teszi ki. Az életmű példaértékű, hiszen a kecskeméti születésű Posta Béla (1862-1919) két évtizedes tevékenysége alatt a kolozsvári régészeti iskola nemcsak országos hírnévre tett szert, de idegen nyelven is megjelenő tudományos folyóiratával, a „Dolgozatokkal” a nemzetközi régészettudományba is eredményesen kapcsolódott be. A Pósta-i korszak alatt a kolozsvári iskola a magyar régészettudomány hajtómotorjává vált, lendületével, újításaival ebben az időszakban a budapesti tanszéknek nem csak méltó társa, de követendő példája is lett. Az iskola megteremtője számos forradalmi újítást vezetett be a magyar régészettudomány oktatásába, másik érdeme, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület Érem- és Régiségtárából létrehozta az Erdélyi Nemzeti Múzeumot, melyet a Bástya (ma Constantin Daicoviciu) utca 2. szám alatti épületben rendezett be (utódja a ma is ugyanott székelő Erdélyi Történelmi Nemzeti Múzeum). Posta Béla érdeklődésének középpontjában a népvándorlás és a magyar honfoglalás alapvető kérdései álltak, amelyeket nézete szerint „meg nem érthetünk a keleti világ is-TÖRTÉNETI IRODALOM 529