Századok – 2015
2015 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: Szent László horvátországi háborújáról. Az 1091. évi hadjárat történetének forráskritikai vizsgálata
472 KÖRMENDI TAMÁS címet viselt, akkor még a korabeli vazallus királyságok szintjéhez képest is igen szűkös politikai mozgásteret hagyott neki a nagybátyja. Csakhogy egyértelmű forrásadatok híján ebben cseppet sem lehetünk bizonyosak. Mint emlékezhetünk, az Oderisius-levél (amely Lászlót a meghódított területeken egyeduralkodóként ábrázolja) valószínűleg 1091 nyarán kelt - Dragus oklevele viszont (amely egyedüliként említi Almos horvát királyságát) véleményem szerint csak ugyanezen év legvégén. Elvileg tehát elképzelhető az is, hogy a magyar uralkodó csak 1091 őszén engedte át a meghódított területek fölötti hatalmat az unokaöccsének. Az sem tűnik éppenséggel lehetetlennek, hogy amikor László királynak a kun támadás hírére sietve távoznia kellett Horvátországból, Almost valóban csupán helytartóként hagyta hátra, és a formális koronázásra később, valamikor az Oderisius-levél és Dragus oklevelének kelte közötti időszakban kerítettek sort. Forrásadatok híján azonban mindez merő spekuláció. Szent László hódítása mindenesetre nem bizonyult maradandónak. Horvátország a nagy uralkodó halálát követően rövid időre ismét függetlenedett, és csak Kálmán királynak sikerült tartós érvénnyel biztosítania ott a magyar fennhatóságot, miután 1097-ben a Gvozdban legyőzte Péter horvát királyt.112 II. 8. A horvátországi hadjárat helye Szent László külpolitikájában Uralkodása első éveiben László király külpolitikája kényszerpályán mozgott. Uralmának legitimációjára állandó veszélyt jelentett az a Salamon, akit 1074-ben épp László segítségével taszított le a trónról Géza herceg, és aki haláláig nem mondott le az ország fölötti hatalom visszaszerzéséről. Salamon az 1080-as évek elejéig IV Henrik német-római király (1084-től császár) támogatását élvezte, a pápaság és a császárság konfliktusában — amely ekkoriban alapvetően meghatározta a térség politikai erőterét — László így annak ellenére is csak a pápa felé tájékozódhatott, hogy intézkedéseinek tanúsága szerint a gregorianizmus eszmerendszere igencsak távol állt tőle. Salamon azonban 1087-ben meghalt, ezzel pedig egyszeriben megszűnt az a veszélyforrás, amely Lászlót szembefordította IV Henrikkel, és így szükségképpen II. Orbán táborába kényszerítette. A magyar uralkodó ettől kezdve valószínűleg már nem a reformpápaság elkötelezett kormányzó lehetett, Dragus oklevele pedig csak azért nevezi őt rex-nek, mert a záraiak megszokták, hogy aki Horvátországot irányítja, azt királynak címzik (Külpolitika i. m. 86.; Államközösségi, m. 39.). Mivel azonban nincsen konkrét okunk kételkedni az egyébként megbízható forrásként ismert Dragus-oklevél adatában, Álmost jelenlegi ismereteink szerint horvát királynak kell tekintenünk (Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979. 45.; Makk F..: Külpolitika i. m. 131.). 112 Annak azonban semmiféle alapja nincsen, hogy már László király életében a magyar fennhatóság visszaszorulásával számoljunk a Gvozd és a tengerpart közötti területen. Kapitánffy István ezzel kapcsolatban azt hozza fel érvként, hogy az adriai tengerparton felvonuló keresztesek 1096- ban nem találkoztak magyar fennhatósággal (Hungarobyzantina i. m. 70.), csakhogy László már egy évvel korábban meghalt, és a trónutódlás kérdésében Kálmán és Álmos között kibontakozó (de fegyveres konfliktust ekkor még nem eredményező) vetélkedés 1095 végén és éppen 1096 elején meggyengítette a központi hatalmat, így nagyon is valószínű, hogy a nemrég hódoltatott Horvátország is csak ekkoriban szakadhatott el ismét Magyarországtól (Pauler Gy.: Horvát-Dalmátország i. m. 210.; Makk F: Külpolitika 147.).
