Századok – 2015
2015 / 2. szám - Csákó Judit: Volt-e krónikása II. Andrásnak? Megjegyzések gestaszerkesztményünk 13. század eleji átdolgozásának problematikájához
314 CSÁKÓ JUDIT Bár a fentiek alapján továbbra sem látom teljességgel kizárhatónak, hogy Riccardus — a scripta antiquorum mellett — mégiscsak a Névtelen művét használta, az ezzel kapcsolatban felmerülő kételyek ellenére is meggyőzőbbnek ítélem Kristó teóriáját: elfogadhatjuk tehát kiindulási hipotézisként, hogy Riccardus és a domonkosok valamiféle újabb gestaszerkesztést — az ősgestánál minden bizonnyal későbbi elbeszélést — használhattak. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy az 1237-re elkészült jelentés mindössze arra lehet bizonyíték, hogy a gesta Ungarorum Christianorumként megjelölt szöveg II. András uralkodásának végén a keletre induló szerzetesek rendelkezésére állt: éppúgy láthatunk mögötte Ottó és rendtársai 1232. évi vállalkozásánál, illetve Julianusék első útjánál néhány évtizeddel korábban — talán éppen a 12-13. század fordulóján — lejegyzett krónikát, mint egy 1213 utáni magyar történetet. 3. Az első két érvet nem találhatjuk tehát alkalmasnak az 1191 és 1210 között keletkezett redakciós fázis meglétének igazolására: Kézai előtt ismert lehetett a névtelen jegyző történeti munkája, Riccardus műve pedig — elméletileg — utalhat valamivel későbbi, egy II. András uralkodásának második felében elkészült szövegre is. A harmadik argumentum, a krónikakompozíciónak az anonymusi szöveggel kimutatott szókincsbeli egyezései, illetve a megfelelő krónikaegység stílusjellemzői alapján — ahogyan azt egyébként maga Kristó is jelezte — ugyancsak nem foglalhatunk határozottabban állást abban a kérdésben, hogy pontosan mikor is keletkezhetett a körvonalazni próbált gestaátszerkesztés. A továbbiakban a 4., illetve az 5. érvet szükséges tehát megvizsgálnunk. 4. Elsőként tekintsük át, mit tudunk a német nyelvű krónika tanúságtételéről! Mügein Henrik magyar vonatkozású történeti munkáival mindmáig legrészletesebben Domanovszky Sándor foglalkozott. A múlt század elején megfogalmazott lényegesebb megállapításait a következőképpen összegezhetjük: A magyar krónika német fordítása — ahogyan a számunkra most kevésbé érdekes latin nyelvű Rímes Krónika is — 1358 és 1369 között keletkezhetett. A Nagy Lajos udvarában is megfordult német dalnok valamely, a Budai Krónika családjához tartozó manuscriptumhoz juthatott hozzá: a németre átültetett szöveg az Acephalus-, illetve a Sambucus-kódexek hagyományához áll legközelebb. Mügein munkájában akadnak azonban a Bécsi Képes Krónika interpolációhoz hasonló, a Budai Krónikához képest többletként jelentkező momentumok is. Ezen rövidebb passzusok mellett hosszabb betoldásként jelentkezik az 52-55. fejezetek elbeszélése: a caputok olyan részletességgel — és ráadásul hitelesen — számolnak be II. Géza görög hadjáratairól, valamint III. István, II. László és IV István regnálásáról, ahogyan egyetlen ránk maradt latin nyelvű krónikaszövegünk sem. Mügein előtt Domanovszky szerint kétféle magyarországi redakció feküdhetett tehát: a fentebb említett, a Budai Krónika családjához tartozó Anonymus nem említ keleti magyarokat, ám Szkítia leírásával mégiscsak színes képet fest az Európa és Ázsia határán elhelyezkedő őshazáról. Az sem kizárt, hogy a Szkítia helyébe lépő Ungaria maior megnevezéssel és a pogány magyarokkal esetleg maga Riccardus egészítette ki, hallomásból vett hírek alapján, az egyebekben írott kútfő tanúságtételén alapuló rövid történetet. Nem kell tehát az adat mögött feltétlenül írott gestaszöveget sejtenünk. Ld. Anonymus 117. 34-37.; Györffy György. Bevezetés. In: Napkelet felfedezése i. m. 5-35., kül. 15-17.; Kristó GyEgy 1235 körüli Gesta Ungarorum i. m. 233-234.
