Századok – 2015
2015 / 6. szám - KRÓNIKA - Bak Borbála: Emlékezés Unger Mátyás "tanár úrra" (Lébény, 1921. január 30.-Helsinki, 1985. november 5.)
KRÓNIKA EMLÉKEZÉS UNGER MÁTYÁS „TANÁR ÚRRA” (Lébény, 1921. január 30. - Helsinki, 1985. november 5.) Három évtizede 1985. november 25-én a rákoskeresztúri temetőben az egykori tanítvány, majd kolléga, Kalmár János a következőkkel búcsúzott Unger Tanár Úrtól: egyaránt tisztelték mindazok, akik félték, s akik rajongtak érte. Mert legnehezebben megtanulható leckeként élete példáját adta föl valamennyiünknek” . A búcsú szavai igencsak találóak. Unger Mátyás, a Tanár Úr, talán nem csupán diákjainak, hanem mindazoknak, akik munkatársai lehettek, kapcsolatba kerültek vele, egész életében és egész életével példát mutatott és ezt a példát szavakkal és személyiségének sugárzásával követendő követelményként fogalmazta meg. A búcsú szavai igazak azért is, mert ez a példa csak komoly erőfeszítések árán követhető, a legnehezebben megtanulható lecke. Unger Mátyás életéről, élete példájáról lehet és kell is szólni az adatok lexikoncikkbe illő felsorolásával. A felsorolás tényszerűen mutatja azokat az állomásokat, amelyek követhetővé teszik élete eseményeit, annak folyamatát. A folyamatot, a változás egyes állomásait jelző adatoknál - amelyek önmagukban is figyelmeztetőek és követésre késztetőek - fontosabbak azonban azok, az egyéniségének szilárd és az elkötelezettségéből fakadó jellemzői, amelyek a leckét valóban a legnehezebben megtanulható leckévé teszik. Unger Mátyás 1921. január 30-án született a Moson vármegyei Lébény községben, paraszti családban. Iskolai tanulmányait a lébényi, részben osztott elemi iskolában kezdte. Kitűnő eredményeit látva ígéretet kapott arra, hogy a híres soproni líceumban tanulhat tovább. A gazdasági válság tönkremenéssel fenyegető hatására azonban a család a taníttatás terheit nem tudta vállalni. Tanítója, a lébényi evangélikus lelkész rábeszélésére végül a győri polgári iskola bejáró diákja lett. Vonatozva, naponként tíz kilométert gyalogolva végezte el a polgárit, majd szinte szülei akarata ellenére sikerült a soproni evangélikus tanítóképzőbe felvételt nyernie. A soproni tanítóképzőben töltött évek, a képző szellemisége, pedagógiai légköre egész életére döntő, meghatározó hatást gyakoroltak. Tanulmányait szorgalommal végezve, a nyári szüneteket otthon, a lébényi családi gazdaságban munkával töltve, 1940-ben kitűnő eredménnyel nyerte el tanítói oklevelét. 1940 őszén a tanítóképző ajánlására vették fel óraadónak Csepelen, a Weiss Manfred Acél- és Fémművek Részvénytársaság gyári tanonciskolájába, ahol 1941-ben kinevezték főhivatású tanítónak. Tanítói működését a II. világháború szakította meg. 1942-ben tényleges katonai szolgálatra hívták be a jászberényi harckocsizó ezredhez. 1943/1944-ben tartalékos tiszti iskolát végzett, amelyet hadapród őrmesterként fejezett be.
