Századok – 2015
2015 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Sándor: Popély Gyula: Felvidék, 1918-1928. Az első évtized csehszlovák uralom alatt
1566 TÖRTÉNETI IRODALOM nye alapján a felvidéki magyarság — Kárpátalja nélkül — összesen tíz magyar képviselőt és három szenátort küldhetett a prágai nemzetgyűlésbe. A tíz képviselőből négy keresztényszocialista, négy szociáldemokrata, kettő kisgazda. A három szenátorból kettő keresztényszocialista, egy kisgazda. Az adott viszonyok között és feltételek mellett ez aránylag kielégítő eredménynek volt betudható.” (95.o.) A kielégítő eredmények ellenére a Szlovákiai politikai térségben azonban továbbra is komoly kísérletek történtek, főleg az ellenzéki keresztény és konzervatív nemzetiségi pártok (magyarok, németek, ruszinok) részéről, az egységes fellépésre és az összefogásra, elsősorban a választások idején, hogy megfelelő súlyú képviseletet tudjanak létrehozni a kormánnyal és a hatalommal szemben. Popély Gyula könyvének több fejezetén át szinte hétről-hétre, vagy hónapról-hónapra végigkíséri ezeket a vitákat és küzdelmeket. Különösen szemléletes és bizonyos szempontból érdekfeszítő a két magyar vezető párt a keresztényszocialisták és a kisgazdák (majd 1925-től Magyar nemzeti Párt) küzdelme az egységes magyar képviselet mellett illetve, ellen. „Nem vitás, hogy ez a dilemma alaposan megosztotta a felvidéki magyar politikai közvéleményt. Érveket és ellenérveket sorakoztattak fel pró és kontra, de valójában senki sem lehetett biztos benne, melyik szolgálná hatékonyabban a felvidéki magyarság érdekeit” (282. o.) - állapítja meg a szerző. Ez a dilemma, mint tudjuk, eltartott a harmincas évek második feléig, amikor a két vezető magyar párt egyesült. Ennek feldolgozása azonban már a Felvidék monográfia sorozat harmadik kötetére vár. Az 1919-ben meghirdetett csehszlovák földreform kérdésével a szerző viszonylag kis terjedelemben foglalkozik „A földreform és a szláv nemzeti terjeszkedés” című alfejezetben (207-220. o.). Ismerteti a földreformra vonatkozó törvényeket és rendeleteket, és feltárja a lebonyolítása körüli problémákat. Közben többször is elismerően nyilatkozik Simon Attila e témában kiadott monográfiájáról (Simon Attila: Telepesek és telepesfalvak Dél-Szlovákiában a két világháború között. Somorja, 2008.) Lehetséges, hogy a szerző is úgy látta, hogy egy levéltári források alapján, kitűnően megírt, friss monográfia fölöslegessé teszi számára a részletekbe menő kutatást ezen a téren. „A nagybirtokrendszer felszámolása önmagában a társadalmi igazságosság irányába tett lépés, azonban Szlovákiában erős nemzetiség-politikai színezete volt”, - állapítja meg Kollai István egyik tanulmányában (Kollai István: Többségből kisebbségbe. In: Meghasadt múlt. Fejezetek a szlovákok és magyarok történetéből. Budapest, 2008.). Popély Gyula pedig a következőket írja: „Az 1918-1919. évi impériumváltás után a felvidéki magyarság ellen minden téren megnyilvánuló kíméletlen elnyomás egyik leghatékonyabb eszköze a tendenciózus csehszlovák földreform volt. Bár az egész akció egyszerű szociálpolitikai köntösbe bújtatva zajlott, szándéka és kivitelezése egyértelműen az államhatalom és a többségi „cseh-szlovák” nemzet magyarellenes törekvéseit szolgálta. A szláv nemzeti terjeszkedés jegyében fogant és kivitelezett földreform az elszakított Felvidéken érzékenyen érintette és károsította az egész magyar nemzetrészt, a nagybirtokosoktól egészen a kisemmizett földnélküli agrárproletárokig”. (207. o.) A magyarságot ért sérelmeket a statisztikai adatok mutatják meg a legkifejezőbben. A 23 magyarok lakta déli járásban a földreform alá került földek 78 százalékát magyar birtokosoktól vették el. További 18 százalékát pedig az egyházaktól. Ennek a földvagyonnak azonban csak a 18,9 százaléka került kiosztásra kisbirtokosok részére, a többi maradt állami tulajdonban. A magyar területeken 1924-ig több mint 1100 cseh, morva vagy szlovák család (légionáriusok, egykori cseh katonák) telepítésére került sor. A magyar igénylők szinte csak elenyésző százalékban jutottak földhöz. „Kessler Balogh Edgár Az Út című osztályharcos kommunista lap hasábjain kelt ki a tapasztalt visszásságok ellen. (...) Szerinte a cseh, morva és szlovák telepeseknek kiosztott föld a „munka jogán” a kisajátított nagybirtok egykori zselléreit és napszámosait illette volna meg”. (218. o.) Ilyen módon a magyar mezőgazdasági munkások ezrei maradtak munka és megélhetés nélkül. Főleg a Csallóköz területére és Galánta vidékére volt ez jellemző. A kisemmizett, perspektíva nélküli embereket a kommunista párt propagandája ilyen viszonyok mellett könnyen behálózta. Nem véletlen, hogy a kommunista párt a két háború közötti időszakban, a Felvidék déli járásaiban komoly választói réteggel rendelkezett. A kommunista mentalitás hatását a második világháborút követő évtizedekben lehetett főleg érezni. De kis odafigyeléssel, még ma is észlelhetők bizonyos jelei ennek a sajnálatos örökségnek. Még egy jellemző adalék a szerző tollából a földreform kivitelezésével kapcsolatban. Az Állami Földhivatal elnöke, Jan Voženilek, tehát a végrehajtásért is felelős magas rangú állami tisztviselő, egyik tanulmányában megdöbbentő őszinteséggel írja, hogy a földreform nem egyszerűen a
