Századok – 2015
2015 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Magyarics Tamás: Borhi László: Nagyhatalmi érdekek hálójában. Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig
nagybirtok kisajátítását és parcellázását jelenti, hanem itt nemzeti és állampolitikai szempontok is meghatározó szerepet játszanak. Egyáltalán nem titkolta, hogy Szlovákia déli határainak biztonságossá tétele megkívánja a földvagyon megbízható szláv tulajdonosok kezébe adását, de nem csupán a lefoglalt és felosztásra kerülő földét, hanem lehetőség szerint az összesét. (212.o.) Nos, a földreform visszásságait megtapasztaló magyar lakosság képviselői is egységesen felemelték szavukat a parlamentben a telepítések sérelmes volta, és a magyar agrármunkások kisemmizése miatt. „Elmondható, hogy a lényeget tekintve e téren csaknem teljes volt az egyetértés a magyar ellenzéki, valamint szociáldemokrata vagy kommunista irányultságú magyar képviselők között”. (210.O.) Abban a korban ez volt talán az egyetlen téma, amelyben egységes álláspont alapján léptek fel az államhatalommal szemben. Végezetül, elnézést kérve állapítjuk meg, hogy Popély Gyula igen adatgazdag monográfiájának csak egyes kiragadott témáit tudtuk ismertetni. A történész szakma ismerői az itt elmondottakból is azonban biztosan sejtik, hogy a felvidéki magyarság társadalom-politikai történetének olyan részletes és szisztematikus feldolgozásáról van szó, amelynek eredményeképpen szükséges lesz eddigi ismereteinkhez képest, árnyaltabb képet alkotnunk például a csehszlovák demokráciáról, legalábbis ami az első évtizedet illeti. Ugyanis a csehszlovák államhatalomnak jóval több durvábbnál durvább megnyilvánulására derül egyre több fény, mint amennyire az eddigi ismeretek szerint hivatkozni lehetett. Ugyanakkor változtatni szükséges a felvidéki magyar pártok és vezetőik eddigi alulértékeltségén, ami az állam iránti lojalitást és a jogkövető magatartást illeti. Popély Gyula itt közzétett kutatásiból is kitűnik, hogy a magyar kisebbség ellenzéki magatartása, nem az anyaországi revíziós propagandára épült, hanem azok a megszámlálhatatlan sérelmek váltották ki, amelyeket a magyarságnak el kellett szenvednie az államhatalom részéről. Érdeklődéssel várjuk tehát a monográfia harmadik kötetét. TÖRTÉNETI IRODALOM 1567 Varga Sándor Borhi László NAGYHATALMI ÉRDEKEK HÁLÓJÁBAN Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig Budapest, Osiris Kiadó - MTA Történettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, 2015. 504 o. Borhi László — saját bevallása szerint, sajnos, a magyar-amerikai kapcsolatokról, illetve a hidegháború történetéről írt utolsó monográfiájában („Kádár apró bolhái”. Interjú, Magyar Nemzet Magazin, 2015. szeptember 26. 28.) — rendkívül széles, levéltári forrásokra, memoárokra és feldolgozásokra épülő „definitive” értelmezését adja a magyar-amerikai kapcsolatok nagyjából fél évszázados történetének. Az eredeti változatában a szerző akadémiai doktori disszertációjának készült mű számos korábban elterjedt, és megalapozatlannak bizonyult, véleményt cáfol, illetve igazít ki. Ugyanakkor megerősíti azt a történészek nemzedékei által gyakorlatilag általánosan vallott alapelvet, hogy Magyarország nemzetközi mozgástere az első világháborút követően rendkívül csekély volt; az ország lehetőségeit az európai nagyhatalmak és, egyre fokozódó mértékben, az Egyesült Államok —jobbára marginális — térségi érdekei határozták meg. Metaforikusán úgy is fogalmazhatnánk, hogy a nemzetközi élet sakktábláján nem a tisztek között kapott helyt Budapest; ennek egyik jellemző és egyben magyar szempontból lehangoló példája, többek közt, az amerikai és brit állásfoglalás az ország német megszállásának „előnyeiről” a Szövetségesek számára. Természetesen, ahogy Borhi László axiómaszerűen leszögezi, abszolút függetlenség nincs, mint ahogy abszolút értelemben megfogalmazható nemzeti érdek sem (13.), de Magyarország geopolitikai helyzetéből, mondhatnánk úgy is, kitettségéből vagy sérülékenységéből fakadóan nekünk különösen nehéz vélt vagy valós érdekeink érvényesítése. Ahogy a szerző fogalmaz: „Magyarország nemzetközi helyzetének alakulása ... nem vezethető le saját külpolitikájából. Ezt ... egyértelműen a nagyhatalmi politika határozta meg, függetlenül attól, hogy a magyar külpolitika képes volt-e kihasználni, avagy sem a számára adódó lehetőségeket”. (34-35.) A helyzetet bonyolítják az önértékelési zavarok: úgy tűnik, leegyszerűsítve, hogy történelmileg a magyar politikai jobboldal tendenciaszerűen túlértékeli, míg a baloldal ugyanilyen módon alulértékeli Magyarország
