Századok – 2015
2015 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Sándor: Popély Gyula: Felvidék, 1918-1928. Az első évtized csehszlovák uralom alatt
TÖRTÉNETI IRODALOM 1565 Az impérium fogalma kapcsán talán érdemes még néhány további megjegyzést fűzni a témához. Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első köztársasági elnöke már 1914 második felétől szövögette terveit az új csehszlovák állam, vagy monarchia (Sic!) létrehozására. Ugyanis első tervezeteiben kétféle monarchia, sőt impérium jellegű államforma is szerepel. Ezeket Popély Gyula is megemlíti a fentebb idézett 2010-ben megjelent Felvidék monográfia első kötetében. Ugyanis Masaryk a háború első szakaszában a cári orosz sikerek hallatán, valamint a cseh monarchiaellenes értelmiség erősen ruszofil magatartását tapasztalva, tervezetében egy kibővített cseh királysággal számol, amelynek uralkodói trónjára vagy egy cári orosz nagyherceget, vagy egy belga, illetve dán herceget hívnának meg. Egy későbbi tervezetében pedig felveti a cseh-szerb perszónál unió tervét, a szerb uralkodóval az élen. Ebben az utóbbi tervezetben jelenik meg az ismert korridor-koncepció, az északi cseh és szlovák területek, valamint a délszláv térségek, egy a nyugat-magyarországi tájegység rovására, mesterségesen kialakított határsávval történő összecsatolása, amelyet azután a nagyhatalmak 1919-ben végleg elvetettek. Tehát tervekben 1914-15- ben, még szerepelt olyan cseh-szlovák állam kialakítása, amely a cári Oroszországgal vagy Szerbiával összekapcsolódva impérium jelleggel bírt volna. A történelem azonban másként alakult. A kötet első fejezetében a szerző röviden összefoglalja a párizsi békekonferenciának a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer kialakításával összefüggő eseményeit. Ismerteti a tárgyalások menetét és elsősorban a csehszlovák delegáció, Masaryk, Beneš és Kramár viszonyulását a kérdéshez. Megállapítja azt is, hogy „a magyar javaslatokat figyelemre sem méltatták”. Csehszlovákiával 1919. Szeptember 10-én, a Párizs melletti Saint-German-en-Laye-ben írták alá az állam fennhatósága alá kerülő kisebbségek jogait garantáló szerződést. Erről és a kialakított kisebbségvédelmi rendszerről a szerző a következőket állapítja meg: „A békekonferencián nemcsak a nemzetek, illetve az egyes nemzetrészek önrendelkezési joga szenvedett csorbát, hanem erőszakkal idegen fennhatóság alá kényszerített kisebbségek helyzetének rendezésére sem fordítottak kellő figyelmet. Mindazonáltal ez a rendszer — minden hiányossága ellenére — lehetőséget teremtett arra, hogy a kisebbségi sérelmek a jövőben nemzetközi nyilvánosságot kapjanak, és ezáltal komoly hatóerővé váljanak”. (56. o.) Ugyancsak kisebbségjogi szempontból a szerző elemzés tárgyává teszi a csehszlovák nemzetgyűlés 1920-21-ben elfogadott alaptörvényeit, az Alkotmánylevelet, a nyelvhasználati törvényt, a választási eljárásról szóló rendelkezéseket, a helység- és utcanevek hivatalos használatáról szóló rendelkezéseket, valamint a nemzetgyűlés működésének szabályzatát. A Felvidék beolvasztásával az új államba a magyar lakosság számára megszűnt létezni az az ezeréves történelmi tér, amely évszázadokon keresztül generációk sorsát határozta meg. Ezt a helyzetet a szerző így jellemzi: „a Csehszlovák Köztársaságba erőszakkal bekebelezett magyar lakosság bódultán és tájékozatlanul tekintett szét a számára idegen államban. Az új államképződményben a hazáját vesztett magyarság mind politikai, mind nyelvi, mind kulturális, mind pedig gazdasági téren egy számára teljesen idegen hatalmi struktúra megtestesítőjét látta. Éppen ezért eleve bizalmatlanul viszonyult az új hatalom mindenfajta megnyilvánulásával szemben”. (71. o.) A kezdeti szétziláltság ellenére lassan megindult a politikai szerveződés a magyarság körében. A szerző „A magyar politikai élet kezdetei a Csehszlovák Köztársaságban” című fejezetben részletesen végigkíséri a szerveződő pártok küzdelmeit és beilleszkedési gondjait az új társadalom-politikai struktúrákba. A már említett Keresztényszocialista Párt és Kisgazda Párt mellett az egyéb magyar jellegű, de jelentősebb tömegbázisra szert nem tett pártok mellett, a csehszlovák hatalmi rendszert támogató pártoknak is szentel egy-egy alfejezetet, az utóbbiaknak a következő címmel: „„Magyar” pártok idegen zsoldban”. A pártok szerveződését sürgetővé tette az első nemzetgyűlési választások kiírása 1920. április 18-ra. Egyúttal komoly dilemmát jelentett a pártok vezetői számára, hogy a békeszerződés aláírása előtt, amikor a Felvidék nemzetközi jogilag még Magyarország része volt, részt vegyenek-e a választásokon, „és ezáltal hallgatólagosan legitimálják a felvidéki területek beintegrálódását a csehszlovák államba, vagy bojkottálják a választásokat?” (80. o.) A pártok végül a választásokon való részvétel mellett döntöttek, s mint a szerző levéltári forrásokra hivatkozva kimutatta, a legfelsőbb budapesti vezetői körök is ezt javasolták. A korabeli adott körülmények között, a magyar kisebbség részéről gyakorolt eme nagyvonalú gesztust azonban a csehszlovák hatalom teljesen figyelmen kívül hagyta. Ahol csak lehetet, hatalmi eszközökkel gátolták a pártok szerveződését és választási gyűléseit. A lezajlott választások eredményét a szerző így foglalta össze: „Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy az 1920. évi tavaszi parlamenti választások eredmé-
