Századok – 2015
2015 / 6. szám - VITA - Ö. Kovács József: A paraszti társadalom felszámolása a kommunista diktatúrában: Megjegyzések és kérdések egy jelenkor történeti "recenzió" keletkezéséhez
VITA 1549 mennyire tanulságosak és hűen tükrözik a politikai hatalom és a társadalmi kapcsolatok hétköznapi valóságát. Egyébként bizonyos típusú, a bírálom által nekem felrótt hibák őt [illetve a szerkesztőséget - a szerk.] sem kerülték el. Néhány példa ezek közül: „a recensben rejtőző nyelvőr okvetlenkedik” esetében nyilván a recenzensre kell gondolni, aki okvetetlenkedik; „Entaglements” helyett Entanglements, „avatkoztatott” helyett „avatkozhatott” a helyes név vagy alak, s az egyik idézett szerkesztő neve nem „Ioradachi”, hanem Iordachi. Ha az ötoldalnyi bírálat és a 712 oldalas dokumentumkötet hibáit számszerűsítjük, igencsak elgondolkodtató arányokat kapunk. Ki kell térnem a dokumentumkötet értelmét alapjaiban megkérdőjelező, többször visszatérő kitételekre. Egy kollektív trauma feltárására törekvő munkának a történések súlyának és hatásának megfelelően kell az arányokat megtalálnia. A kifogásolt szerkesztési elvet és fejezeteket tehát a kutatás tárgya és persze kronológiája szabta meg. Igen, az eddig az elfojtott emlékezet világához tartozó 1958 és 1961 közötti események dokumentálását továbbra is kiemelt fontosságú, hiányt pótló feladatnak tartom. Meggyőződésem, hogy éppen a visszatérő jelenségek térbeli kiterjedésének, az erőszak-alkalmazás konkrét terekhez (pl. tanácsháza, „kultúrotthon”, tanyai iskola) mindmáig kötődő emlékezetének vizsgálatára ma még volna lehetősége a magyar történetkutatásnak. A „recenzió” történetkutató szerzőjének tényleg nem jut eszébe egy-egy esetleírás során az akkor terrorizált, megkínzott, környezetünkben máig tömegével élők és az ő utódaik sorsának nyomon követése, a testi-lelki hatások feltárásának igénye?14 Vajon az akkori „reformerek” és politikai döntéshozók személyes életpályájának rendszerint retusált ábrázolásai és visszaemlékezéseinek megjelentetése mellett miért nem kap teret most sem az ismeretlenség homályában tartott, az írást érthetően nem preferáló „ismeretlen főszereplők” tömegének bemutatása?15 Aránytalanul sok lenne az 1958 és 1961 közötti időszakból tőlük származó levél, vagy a kínzások részleteiről szóló helyi beszámoló? Nem az volna természetes, hogy a dokumentumok alapján pontosan azonosítható helyeken, közintézményekben legalább egy emléktáblát elhelyezzünk? Igen, a diktatúrák egyik legnyomasztóbb öröksége az, hogy még az arról való emlékezés és emlékeztetés jogát is elveszik.16 Az pedig végképp elgondolkodtató, ha ehhez egy történetkutató asszisztál. Egyébként azt kell mondanom, hogy ahol bírálóm „vaskos hibákat” vélt felfedezni, vagy például az egész kötetet illetően „részben új’ eredményt, „mintha újabb értekezést”, „ismételt forrásközlést”,17 „záró évszám” problé-14 Vö. Tengelyi László: Élettörténet és sorsesemény. Atlantisz, Bp. 1998; Losonczi Ágnes: Sorsba fordult történelem. Holnap, Bp. 2005. 15 Az 1945 utáni álszövetkezetekről és a societas leonina sűrített változatáról igen tanulságos olvasmány: Kurucz Mihály: Gondolattöredékek a magyar kollektivizálás főszereplőjéről: a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről, mint az eredeti szocialista tőkefelhalmozás sajátos formájáról. In: Földindulások - Sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében. Szerk. Schlett András. Szent István Társulat, Bp. 2012. 219-263. 16 Paul Connerton: How Societies Remember. Cambridge University Press, Cambridge etc., 1989. 15. 17 így például nem állja meg a helyét az az állítás sem, hogy Zalkodra és Zalagyömörőre vonatkozóan ugyanazokat a forrásokat közöltem volna, mint 2012-es monográfiámban. Az említett két te-
