Századok – 2015
2015 / 6. szám - FIGYELŐ - Karády Viktor: Társadalompolitika és zsidó vagyon a Horthy-korszakban a soá-ig: Ungváry Krisztián könyve kapcsán
1506 KARÁDY VIKTOR mot biztosított az állam. (A szerző egyébként gondosan elkerüli a nácizmussal szövetségre lépő Horthy-rendszer ‘fasisztának’ való minősítését, melyet a bolsevik kor történetírása honosított meg - igencsak dehonesztáló módon a Mussolini féle, az 1935-1938-as évekig semmifajta ’tájvédelemmel’ — különösen zsidóellenességgel — nem vádolható rezsimmel szemben.) A könyv felépítése jól áttekinthető s lényegileg időrendi. Témáját következetesen követi a honi liberalizmus századvégi értékvesztésétől (1. fejezet) a népirtás 1945-ös végéig bezárólag, egy kivétellel. Ezt a kivételt 2. fejezet első két, mintegy negyven oldalas része képviseli, amely a magyar zsidó lakosság helyzetét, nevezetesen sajátos társadalmi rétegezettségét és ehhez kapcsolódó gazdasági helyzetét tárgyalja. Ezek a fejezetrészek a könyv tematikus logikájában annyiban is fontosak, hogy magyarázni hivatottak a korabeli antiszemita szociálpolitikusok elképzeléseit a zsidók gazdasági kisajátításával a keresztény népesség számára elérhető előnyökre nézve. Az ‘őrségváltásra’ már közvetlenül 1919 után kidolgozott s több téren (először a numerus clausus-szal) gyorsan meg is valósított majd 1937 és 1944 között a közpolitika fókuszába kerülő társadalompolitikai programok mind a zsidó népesség feltételezetten kiemelt szakmai pozícióinak, aránytalanul nagy vagyonának és magas jövedelmének önkényes és erőszakos állami újraosztására voltak alapozva. Ungváry tehát érthetően érezte magát indítva, hogy a könyv törzsét alkotó politikatörténeti elemzéseit a zsidóság társadalmi helyzetének az egész korszakra jellemző bemutatásával vezesse be. Én azonban úgy látom, hogy munkájában véghezvitt érveléséhez és történelmi demonstrációihoz minderre egyrészt ilyen formában tulajdonképpen nem lett volna szüksége, másrészt adatainak bemutatása több kérdést vet fel, mint amennyire választ ad. Kezdjük az utóbbival. A szerző igazi leleménnyel zsúfol össze és kommentál statisztikai adatokat, megállapításokat és közelebbről nem mindig alátámasztott korabeli becsléseket a zsidóság szakmai rétegezettségéről és vagyoni helyzetéről, érintve demográfiai fejlődését (különösen vándormozgalmait), iskolázottságát, felekezeti tagoltságát, urbanizációját, társadalmi integrációját (illetve ennek hiányait és gyengeségeit), politikai orientációját, nyelvi viszonyait és az ‘asszimiláció’ olyan paradigmáit mint a névmagyarosítás, a nyelvváltás, a vegyes házasságok vagy az áttérési mozgalom keresztény egyházakba, utalva mindezek időbeli dinamikájára is. El kell ismerni a szerző abbeli tehetségét hogy mindezeket a zsidóság társadalmi helyzetének alakulása szempontjából valóban lényeges témaköröket az olvasó számára összefüggően summázza. Ez a summázás azonban — rövidsége okán is mondhatni szükségszerűen — történelmileg rendre reflektálatlan marad (tehát kiszakítva jogi, gazdasági, mentalitástörténeti, stb. összefüggéseiből és konjunktúráiból). A vizsgált jelzések részben az ország egész zsidó népességére, részben a fővárosra, részben más helyi vagy regionális egységekre vonatkoztak, melyek általánosíthatósága így sokszor problematikus elmélyültebb elemzések híján. E mellett zavaró, hogy az 1919 előtti és utáni viszonyok közötti sok szempontból igen jelentős eltérésekre így nem lehetett érdemben kitérni, bár a szerző erre is tett több kísérletet. Bármilyen részlegesek s néha (főleg a felhasználható adatok minősége miatt) esetlegesek is Ungváry e
