Századok – 2015
2015 / 6. szám - FIGYELŐ - Karády Viktor: Társadalompolitika és zsidó vagyon a Horthy-korszakban a soá-ig: Ungváry Krisztián könyve kapcsán
címében diszkriminációs — ha nem is mindig kirekesztő — ‘társadalompolitikát’ említeni. Ennek nem lényegtelen elemei ugyanis már a zsidóság emancipációja után (s még a zsidó felekezet tényleges kollektív státus-emelkedését biztosító 1895-ös ‘recepció’ ellenére is) eleve szervesen beépültek a honi zsidó népesség több szempontból messzemenően sikeres társadalmi integrációjának folyamatába. Közhivatalba vagy közipari állásba zsidó szakembereknek kezdettől fogva igen nehéz volt bekerülni, akárcsak zsidó érettségizetteknek az Eötvös Kollégiumba vagy Selmecbányán a Bánya és Kohómérnöki főiskolára, ha ugyan gyakorlatilag nem kizárt, mint a Ludovika Akadémiára vagy a Selmecbányái iskola erdőmérnöki szakára. Ha a dualizmus felfutó évtizedeiben nem egy zsidó egyetemi tanár nyert katedrát Magyarországon, feltűnő azonban, hogy 1900 és 1910 között már számszerűen is, de főképp arányaiban (10%-ról 6,5%-ra) igencsak lecsökkent (persze részben opportunista ’kitérések’ miatt) a zsidó vallású főiskolai oktatószemélyzet.3 Tudni lehet, hogy aztán 1919 után zsidót már egyáltalán nem, ’kitértet’ is csak egészen rendkívüli esetben neveztek ki honi főiskolára. Ezek száma is tudtommal mindössze háromra szorítkozik. Adám Lajos sebészt és Frigyesi József nőgyógyászt a fajvédő hallgatóság heves tiltakozása és sajtópolémiák ellenére nevezte ki Bethlen.4 Hóman Bálint 1932-ben kezdődő kultuszminisztersége alatt már csak egy ilyen kivétel esett meg König Dénes (fizikus) személyében a Műegyetemen.5 A társadalmi érvényesülés ilyenfajta konszenzuális ’zárt számai’ (esetenként numerus nullus formájában) Németországban és attól keletre mindenütt jellemezték a törvényes egyenjogúságot nyert zsidóság társadalmi integrációját a hosszú 19. században, szemben a liberális nyugati és dél-európai modellel. Mégis, a törvényesített zsidóellenes ‘társadalompolitika’, főképp a középosztályok belső erőviszonyainak, mobilitási és érvényesülési esélyeinek erőszakos állami átrendezése formájában nálunk csak 1919 után jut érvényre úgy, hogy aztán a ‘keresztény kurzus’ egész korszakát jellemezze. Kezdődött ez, közismerten, a brutális zsidóellenes erőszakkal járó fehérterrorral, az egyetemi ’zsidóverésekkel’ (melynek jegyében például a budapesti orvosi karra zsidó érettségizőket 1919 őszén egyáltalán engedtek beiratkozni), majd az 1920-as numerus clausus-sal. Mindennek folyományai a nyilas rezsimig bezárólag tartottak, bár változó felhangokkal és gyakorlati következményekkel, mint ahogy ezt a szerző is hangsúlyozza, többek között a ‘bürokratikus antiszemitizmus’ rendszerré válása révén (pl. 114. o. vagy 151 o. és folyt.). így a címben is a ‘társadalompolitika’ felemlítése lett volna megfelelőbb, még akkor is, ha a könyv nagyobbik része (körülbelül a Gömbös érának szentel 5. fejezettől kezdve - 159. o.) azt a — az olasz és egyéb dél-európai fasizmusokkal szemben igen méltánytalanul — ‘fasizálódásnak’ nevezett folyamatot tárgyalja, melyben Magyarországon a zsidóellenes politikának egyre nagyobb szociálpolitikai hoza-TÁRSADALOMPOLITIKA ÉS A ZSIDÓ VAGYON A HORTHY KORSZAKBAN... 1505 3 Magyar statisztikai közlemények, 64, 314. 4 Kovács I. Gábor: Magyarországi zsidó és zsidó származású egyetemi tanárok sorsa a holokauszt erőterében 1930-tól 1945-ig, Múlt és jövő, 2014, 4, 91-95, különösen 91. 5 Hargittai István: Hetvenéves fehér folt, Magyar Tudomány, 1913/9, 1035-1045, különösen 1043.