Századok – 2015
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Baráth Magdolna: "Önök mostantól független országok vezetői!" Szovjet csapatkivonás Magyarországról
146 BARÁTH MAGDOLNA Kemenes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke, 1989. november 30-án levéllel fordult szovjet kollégájához, Ju. D. Maszljukovhoz, amelyben kifejtette, hogy az 1957. május 27-én megkötött államközi egyezményt, illetve az arra épülő 1958. április 1-jei megállapodást a megváltozott körülményekre tekintettel célszerű lenne újratárgyalni és a Magyarországon állomásozó szovjet alakulatok fenntartásával kapcsolatos kérdéseket az új viszonyoknak megfelelően rendezni. Indoklásul az OT elnöke mindenekelőtt a magyar gazdaság nehéz helyzetére hivatkozott, miután a fenti egyezményekben foglaltak teljesítése csak 1989-ben 3,1-3,7 milliárd forinttal terhelte volna meg a költségvetést.117 Kemenes Ernő leveléhez csatolta az egyezmény módosítására vonatkozó magyar javaslatokat. Alapelvként azt javasolta, hogy szűnjön meg a szovjet csapatok ellátásánál a többcsatornás rendszer, amely egyrészt a Szovjetunió bizonyos transzferábilis rubelátutalásának forintra való átváltását, másrészt az éves árucsere-forgalomban magyar exportként szereplő, helyi átadású áruk és szolgáltatások kontingensét foglalta magában. Magyar részről már 1990-től új rendszer bevezetését szerették volna, amely szerint a beszerzések, beruházások, szolgáltatások finanszírozása a mindenkori kereskedelmi árfolyamon forintra átváltható, évente megállapításra kerülő transzferábilis rubel kontingensből történt volna.118 A valuta átszámításnál a kereskedelmi árfolyamot kívánták figyelembe venni (1989-ben 27,50 Ft = 1 trf. Rub.). A magyar fél változtatni kívánt az 1958. április 1-jei megállapodás azon pontján is, miszerint a szovjet csapatok magyar tulajdonban lévő ingatlanokat, létesítményeket úgy használtak, hogy a bérleti díj ellentételezéseképpen a szovjet felet terhelte az ingatlanok karbantartási, állagmegóvási kötelezettsége. Az már az 1989-ben átvett ingatlanok esetében kiderült, hogy ez csak részben valósult meg, mert az átvett objektumok műszaki állapota mindössze 41%-os volt (28%-kal alacsonyabb a Magyar Néphadsereg átlagánál). A magyar oldal ugyanakkor elutasította azt a követelést, hogy a szovjet fél által saját erőből addig épített objektumok árát megtérítse.119 Kompromisszumos megoldásként értéküket kész volt betudni a Déli Hadseregcsoport által használt magyar tulajdonú objektumok elmulasztott állagmegóvásának költségeibe. Ennek kapcsán azt is javasolták figyelembe venni, hogy a magyar fél a szovjet hadsereg sajáterős építkezéseire — közműfejlesztési és terület-kisajátítási költség-hozzájárulás címen — évi több száz millió Ft-ot fordított (1989-ben 117 MNL OL XIX-A-88 01509/TV/1989. (2. d.) Kemenes Ernő levele. 118 A korábbi megállapodások szerint a Déli Hadseregcsoport vásárlásai (árubeszerzés, szolgáltatások, beruházások) egyrészt — transzferábilis rubel ellenében — rendelkezésre bocsátott forintból, másrészt a magyar-szovjet árucsere-forgalmi megállapodás kontingensei között elkülönített források, az ún. „helyi átadású áruk” terhére történt. A szovjet fél a transzferábilis rubel átutalásakor „speciális” árfolyammal (ez 1989-ben 40 Ft/trf. rubel volt) számolt, ami a kereskedelmi árfolyamnál a Szovjetunió számára lényegesen kedvezőbb, 45%-kal magasabb volt. A transzferábilis rubel mindenkor érvényes kereskedelmi árfolyama és a „speciális” árfolyam közötti különbséget az állami költségvetés fedezte. A speciális dotáció összege 1980 és 1990 között 11 milliárd 445 millió forintot tett ki. (XIX-A-88 3. d. Karácsony Imre feljegyzése Annus Antalnak, 1990. augusztus 8.) 119 A szovjet követelés az 1958. április 1-jei egyezményen alapult, amely kimondta, hogy a magyar fél köteles megtéríteni a szovjet fél saját pénzeszközeiből végzett építési-beruházási tevékenysége során keletkezett ráfordításait - a további használhatóság és az amortizáció figyelembevételével.
