Századok – 2015
2015 / 6. szám - KÖZLEMÉNYEK - Völgyesi Orsolya: Túlélés vagy megújulás? Himfy Ferenc káplán és a katolikus alsópapság szerveződései az 1940-es, 1950-es évek fordulóján
1458 VOLGYESI ORSOLYA tartott politikai és közjogi régióból, az attentizmus és belső emigráció világából az egyházat jogosan megillető hitéleti és lelkipásztori régióba, a »nem evilágból való ország« sajátos működési területére.”45 Az elmélkedések szerzői úgy látták, a püspökök túl sokáig és túl mereven ragaszkodtak az egyház korábbi közjogi és társadalmi pozícióihoz, másfelől a vallásszabadságot, a hitélet gyakorlását akadályozó lépések, vagy éppen a természeti és isteni törvényekkel egyaránt ellenkező intézkedések, így a kitelepítések ellen nem szólaltak fel, inkább a hallgatást választották. E tekintetben a lengyel egyházi vezetés magatartását tekintették mintának, amely szerintük világos és határozott választóvonalat húzott annak kapcsán, hogy hol lehet engedményeket tenni egy ateista államnak és hol van az a pont, ahol már nem szabad engedni. Úgy látták, a magyar püspöki kar még mindig „intézményekben, keretekben, külső intézkedésekben, tömegben és nem minőségben [gondolkodik], lehetségesnek tartja a néhányéves átmeneti szünetelést, a jövőt nem a mai kevesek hősi helytállásából, tanúságtételéből, szűk körű de annál mélyebb apostoli munkájából gondolja szervesen kinőni, hanem a »változás« után a »rossz álmot« elfelejtve, nagyjából a régi keretek és intézmények között, immár nagy tömegekkel újrakezdeni. Pedig nincs egy éve, hogy a legközelebbi szomszédságunkban, a passaui katolikus nagygyűlésen kimondották a közelmúlt tapasztalatai alapján, hogy a fő feladat a családi pasztoráció mellett az elit, az öntudatos keresztények minőségi és nem mennyiségi kinevelése. Pár hónapja pedig a Bécsben megjelenő Wort und Wahrheit c. kitűnő kát. folyóirat a csehszlovák helyzet drámai rajza kapcsán sajnálkozik, hogy a tanulságokat sajnos a legközelebbi szomszédok (!) sem vonják le, majd így folytatja: »Legalábbis az a tanulsága megvan minden modern egyházüldözésnek, hogy az egyház igazi ereje nem a szervezetben, a gépezetben, a külső művekben és a pontos közigazgatásban rejlik. Ezt szétrombolhatják, vagy — mint a csehszlovák példa mutatja — átvehetik az ateista kormányzat emberei, hogy felhasználják, visszaéljenek vele a rezsim szellemében. Az egyház igazi ereje belül van: a hívek szívében, lelkiismeretében, a kegyelemben.«”46 A dokumentum részletesen foglalkozott Mindszenty József alakjával és tevékenységével is: „Az évek távlatában egyre markánsabban áll előttünk e nagy egyéniség alakja, fény- és árnyoldalaival, működésének nagy erényei és nagy tévedései, amely utóbbiak azonban a legteljesebb jóhiszeműségből, őszinte meggyőződésből fakadtak.” - fogalmaztak a szerzők.47 „Mint zászlósúr minden gyökérszálával a régi magyar hagyományban gyökerezett, az apostoli királyság eszménye hevítette, mint politikus kimondottan konzervatív volt. Mint főpap külföldi megítélői szerint is a VII. Gergely fajából való, fajtájából a hatalmi egyház, a hierokrácia képviselője. Elképzeléseiben Krisztus Királysága úgy valósul, ha a papság hatalmi úton közvetlenül szerez érvényt az isteni törvénynek - nem pedig a lelkek útján közvetve. Ezért az egyház és állam elválasztását szörnyűségnek, Krisztus királyi jogai elárulásának tartotta. Mint pap szentéle-45 Papi rekollekciós i. m. 1284. 46 Uo. 1285-1284. 47 Uo. 1295.
